vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.01. 

A piacok keresik a gyulai termékeket

Úgy határoztunk, húsipari vállalkozást hozunk létre

Gyula városa a Gyulahús Kft megalapításával megmenti a gyulai húsipart, és átveszi az üzemeltetést a vállalattól, így tovább folyhat a termelés. Görgényi Ernőt, Gyula város polgármesterét arra kértük, számoljon be a gyulai húsipar helyzetéről.

 A Gyulai Húskombinát már menthetetlen. Hogyan is került ilyen rossz anyagi helyzetbe a cég?

 –A Gyulai Húskombinát magántulajdonban van, az önkormányzatnak még jelképes részvénytulajdona sem volt ebben a társaságban, ezért semmilyen információval nem rendelkezünk azzal kapcsolatban, hogy milyen döntések és milyen folyamatok vezettek idáig.

 Mennyi munkahely került veszélybe azzal, hogy a Gyulai Húskombinát ilyen helyzetbe került?

 –A rendelkezésemre álló adatok szerint a felszámolás első napján, tehát tavaly október 26-án 366 fő volt a létszáma a Gyulai Húskombinátnak. A beszállítókkal kapcsolatban viszont az a helyzet, hogy ennek a cégnek környékbeli, békés megyei beszállítói már nem voltak. Tehát a tulajdonosi kört egy nádudvari cégcsoport határozta meg. Nádudvarról történtek beszállítások, de Békés megyéből nem voltak beszállítók, úgyhogy a cég csődje ilyen értelemben nem okozott gondot a Békés megyei gazdaságban. Ezért is fontos küldetés – és ez évekbe fog telni -, a beszállítói rendszer kiépítése.

 Olvasom, hogy a felszámolás során törölni fogják a cégnyilvántartásból a Gyulai Húskombinátot, értékesítik a cég vagyontárgyait, nagy értékű gépeit. Önök lesznek a vásárlók? Mert hallottam, hogy átveszik a Húskombinát gépeit.

–Helyzetünk a kaposváritól teljesen eltérő. Az államtól kaptunk 1,8 milliárd forint támogatást az önkormányzati feladatok ellátására. Az önkormányzat az alaptörvény szerint egy törvények által garantált autonómiát élvez a döntéshozatali eljárás során, ezért mi ezzel az autonóm döntési jogkörünkkel élve úgy határoztunk: létrehozunk egy húsipari vállalkozást. Ezt azért szeretném hangsúlyozni, mert a sajtóban olvasni, hogy az állam az Európai Unió szabályaival ellentétesen akar megmenteni egy vállalatot. Az állam önkormányzatunkat támogatja, és nem jelölte meg, hogy pontosan mire adja a pénzt. Önkormányzatunk autonóm döntése alapján létrehozunk egy húsipari vállalatot. Ennek a húsipari vállalatnak a megalapítása megtörtént, bejegyezte a cégbíróság. Valóban 2 millió forint jegyzett tőkével alapítottuk meg. Az új menedzsment pedig most készíti el az üzleti tervet. Felelős döntéshozók – konkrétan a képviselőtestületre gondolok – nyilván csak megalapozott üzleti terv alapján adhatnak az önkormányzati vállalatnak nagyobb összeget. Célunk, hogy a felszámolótól vásároljuk meg a vállalatnak a vagyonát, tekintettel arra, hogy itt nekünk a húsipari kultúra megmentése a célunk. Ez a kultúra 145 éves hagyománnyal bír. Az a lényeg, hogy azokban az épületekben, amelyeknek egy részét még annak idején Stéberl András építtette, aki világhírűvé tette a gyulai kolbászt, és akitől a kommunisták elvették a teljes vagyonát, a hozzáértő munkavállalók kolbászt májast gyártsanak.

 Azt olvasom, hogy a Gyulahús Kft. már ebben a hónapban elkezd termelni, tehát már ebben a hónapban van remény arra, hogy sikerül megvásárolni a felszámolótól a gépeket? Mert ugye csak úgy tudnak termelni.

 –Inkább úgy fogalmaznék, hogy arra van remény, hogy ebben a hónapban elkezdődik a termelés. A piacok keresik a gyulai termékeket, és több olyan visszajelzést kaptunk már hivatalos kapcsolatfelvétel során, amely arról szólt, hogy továbbra is várják a gyulai termékeket, mert a vásárlók is keresik ezeket.

 

Medveczky Attila