vissza a főoldalra

 2013.02.08. 

Hová tűnt a kitalált ellenség

A nem létező al-Kaida

Az Amerikai Egyesült Államok hírszerzése szerint Oszama bin Laden, egy gazdag szaudi család sarja 1988-ban létrehozott egy, az egész világot behálózó, sejtekből álló terrorszervezetet. Hogy a történetnek legyen valami valóságalapja, a jól értesült mesélők hozzáteszik, hogy eredetileg éppen a CIA pénzelte bin Ladent az oroszok ellen.

2001. szeptember 11-én utasszállító repülőgépek repültek a World Trade Center ikertornyaiba. A hivatalos verzió szerint az Afganisztánban bujkáló Oszama bin Laden által működtetett terrorszervezet, az al-Kaida hajtotta végre az akciót.

A támadás után szinte azonnal számtalan gyanús és a hivatalos verziót több ponton is cáfoló tényáradat jelent meg az interneten. A konzekvensen összeesküvés-elméletnek titulált felvetések közül azonban többet, mind a mai napig sem sikerült megcáfolni. Sőt azóta egyre több tény kérdőjelezi meg a hivatalos amerikai változat hitelességét.

Az ügy odáig fajult, hogy az elfogultsággal semmiképpen sem vádolható nagy múltú brit közszolgálati műsorszolgáltató, a BBC dokumentumfilmben foglalta össze az amerikai neo-konzervatívok által indított harc, a terrorellenes háború történetét. A Rémálmok Ereje című dokumentumfilm nem állít mást, minthogy az al-Kaida mint a világot behálózó terrorszervezet sohasem létezett. A szervezet felkutatására és megsemmisítésére irányuló háborúsor, melynek keretében elfoglalták Afganisztánt és feldúlták Irakot nem létező, kitalált ellenséget vett célkeresztbe.

Ha ehhez hozzátesszük, hogy az Irak elleni háború casus bellije, a vegyifegyvergyártó üzem is csak kitaláció volt, akkor tulajdonképpen a XX–XXI. sz. legnagyobb átveréséhez jutottunk. A háborúk eredményeként, a rengeteg poszt traumatikus stressz szindrómában szenvedő amerikai katonán kívül, sikerült destabilizálni az egész közel-keletet, sőt Észak-Afrika arab államait is.

Michael Scheuer, a CIA egykori hírszerző tisztje és nem mellesleg egyetemi tanár állítja, hogy bin Laden és az al-Kaida elleni akciók mögött az izraeli lobby állt. Mind a republikánus, mind a demokrata párt egyértelműen a lobbi befolyása alatt áll és az amerikai külpolitika közel-keleti ügyeit lényegében az American Israel Public Affairs Committee, (AIPAC) irányítja. Scheuer bizonyítandó az AIPAC hatalmas befolyását, a Georgtowni Egyetem vitaestjén, melyet a BBC is közvetített, a következő esetet említette:

Denis Blair az Egyesült Államok haditengerészetének egykori admirálisa és 2010-ig a Nemzeti Hírszerzés igazgatója Charles W. Freemant nevezte meg mint a Nemzeti Hírszerzési Tanács leendő elnökét. Freeman, egykori szaudi-arábiai nagykövet, több alkalommal is kritizálta az amerikai külpolitikát, hogy elvakultan támogatja Izraelt. Az AIPAC magas rangú tisztviselője közleményben tiltakozott Freeman kinevezése ellen. A kinevezés természetesen elmaradt, sőt egy évvel később maga Blair admirális is belebukott az ügybe. Pontosabban a pletykák szerint Obama elnök megkérte, hogy csendben mondjon le.

Miközben az amerikai közvéleményt gyermekded mesékkel kábították terrorsejtekről, koránlapokon átadott utasításokról és titkos barlangrendszerekről, több száz, de egyes források szerint több ezer embert tartottak fogva, és kínoztak meg éveken keresztül vádemelés vagy bármiféle érdemi bizonyíték nélkül. Nem mellesleg rommá lőttek két országot, a rengeteg dúlást elszenvedett Afganisztánt és a diktatórikus, de lényegében korábban működő Irakot.

Most az Obama adminisztráció – miután nyilvánvalóvá vált a hazugságtömeg – politikai hasznot remélve meglebegtette az elszámoltatás lehetőségét. Hogy esetleg a kínzásokat elrendelő, vagy az azokat végrehajtó embereket bíróság elé lehet állítani. A meglebegtetés azonban nem volt több egyszerű színlelésnél. Dick Cheney, Bush alelnöke többször kritizálta Obamát, a háborúk leállítása, illetve az ő megfogalmazásában, eltagadása miatt. Obama feltehetőleg nem lelkesedik Izraelért olyan mértékben, ahogy azt Bush tette, de kétségünk sem lehet, hogy az Obama adminisztráció nem fogja megengedni, hogy Cheney vagy akárki más bíróság elé kerüljön. A gigantikus hazugságot hivatalosan sohasem leplezhetik le, ugyanis ez az amerikai politikai és elsősorban hatalmi logika szerint az Egyesült Államok érdekeit sértené.

És valóban, az ellenségkép fenntartása rendkívül fontos eleme az amerikai politikának a ’30-as évek óta. Az ellenségek tartották össze a töredezett nemzetet. A közös ellenség tudta feledtetni az indiánokkal a népirtást, a feketékkel a rabszolgaságot és most az amerikai középosztállyal, hogy az amerikai álomból esetleg felébredhetnek. Hogy Amerika, a szabadság földje, a lehetőségek országa, a világ elsőszámú gazdasági és politikai hatalma háttérbe szorul. Megelőzik a versenytársak és elsősorban, hogy csökkenhet az életszínvonal. Minden hibája ellenére el kell ismerjük, hogy az Egyesült Államokban azért még ma is egy kategóriával könnyebb megélni, mint Magyarországon, vagy Európa legtöbb országában. Az amerikai középosztály még ma is óriási, a többnyire keresztény fehér tömegek még ma is meghatározzák az Egyesült Államokat. Sőt mára megjelent a fekete, a spanyol vagy a távol-keleti középosztályhoz tartozók tömege is.

Az ellenségkép, az állandó veszély érzete szükséges, hogy az Amerikát eltartó középosztály ne tegyen fel kérdéseket. Ne firtassa, hogy meddig élhet még ilyen színvonalon és milyen súlyos politikai, gazdasági és külpolitikai hibákat követ el a kormányzat, melyek veszélyeztetik a boldogságát. Hogy a szabadság hazája mikor kényszerül gazdasági okokból korlátozni a szabadságot, hogy milyen lobbiérdekeket szolgál az állam és azok mennyiben egyeznek a nemzet érdekével.

Ez utóbbi kérdés ma a hatalmas ország egyik legfontosabb kérdése. Erre a kérdésre a második világháború előtt és alatt az volt a válasz, hogy harcolni kell a gonosz Japán és Német nácizmus ellen, és aki ezeket a fenti kérdéseket felteszi, az nem érti, hogy a nemzet léte forog veszélyben. A második világháború után a gonosz birodalma, a Szovjetunió ellen kellett harcolni, aztán a terrorizmus ellen kellett harcolni. Ezekben a harcokban amerikaiak tömege halt és nyomorodott meg. Katonacsaládok több generációja vett részt a háborúkban, melyek lényegében gyarmatosító, legalábbis gazdaságilag gyarmatosító háborúk voltak. Emellett természetesen az összetartó félelem forrásai.

Az utolsó kitalált háború – ha egy pillanatra megfeledkezünk a tengernyi szenvedésről, és halálról – a bohózat műfajváltozati elemeit sorakoztatja fel. Kitalált, nem létező ellenség ellen harcolt a világ legnagyobb hadigépezete majd egy évtizeden keresztül.

Az amerikai politika egyelőre nem tud szabadulni a beidegződéstől és újabb ellenségeket kreál. Miközben a terrorfenyegetést fenntartják, bár egyre lanyhadó lelkesedéssel, most a fegyverekben látták meg a veszélyt. A következő nagy ellenség feltehetőleg Irán lesz, de az sem kizárt, hogy találnak valami mást.

Ma már az Egyesült Államokat nem erősítik, sokkal inkább gyengítik ezek az akciók, a folyamatos ellenséggyártás. Ha az amerikai politika nem tud megszabadulni rossz beidegződéseitől, nem tud felszabadulni a lobbicsoportok nyomása alól, akkor a világ elsőszámú hatalma a kitalált ellenség sorsára jut: eltűnik.

Csorja Gergely