vissza a főoldalra

 2013.02.08. 

Bátorítok mindenkit a szeretetre!

Böjte Csaba ferences szerzetes

„Jónak lenni jó” elnevezéssel MTVA által szervezett adománygyűjtő akció során több mint 92 millió forint gyűlt össze a Böjte Csaba ferences szerzetes által életrehívott most 10. születésnapját ünneplő Dévai Szent Ferenc Alapítvány javára.

 - Számított-e arra, hogy a közmédia felhívására ilyen mértékben megmozdul az ország?

 –Az emberekben végtelen jóság, segítőkészség lakozik. Ám a legmerészebb álmainkat is felülmúlta az a segítségözön, amely ezt a jótékonysági akciót övezte. gondolom, a szervezők is meglepődtek, milyen sokan jelezték, hogy velünk vannak, és segíteni akarnak. Most is megragadom  az alkalmat, hogy a Magyar Fórum jóvoltából is kifejezzem hálámat és köszönetemet ezért segítségért, és az ennek eredményeként befolyt hatalmas összegért.  

- A televízió adásában  volt szerencsém látni, hogy  első reakcióként  10-10 millió forintot adományozott a délvidéki és a kárpátaljai ferences misszió számára. Miért érezte fontosnak, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítványnak felajánlott pénzösszegből ön is jótékonykodjon?

 - Legfőképpen talán azért, mert magam is nap, mint nap látom, tapasztalom, hogy a segítség mindenütt jól jön. Sok-sok éve már annak, hogy közvetlen, személyes kapcsolatba kerültem a délvidéki ferences testvérekkel, és közülük Harmath Károly atyával. Többször élvezhettem vendégszeretetüket, meghívtak missziós előadásokra is. Nem a mostani az első alkalom, hogy segítjük egymást, és biztos, hogy a jövőben is számíthatunk egymásra. Egy előadásomon mondtam egyszer félig viccesen, hogy milyen nagyszerű volna, ha az anyaországot körbeérné a gyermekek szeretetből fakadó jókedve, mosolya. Ha ennek létrejöttéért tudunk tenni azzal, hogy segítjük akár a délvidéki, akár a kárpátaljai rászoruló gyerkőcöket, akkor ne tétovázzunk, hanem segítsünk! Ez volt a felajánlásom mozgatója.

 - A jótékonysági akció miatt kissé talán háttérbe szorul a tény, hogy a Dévai Szent Ferenc Alapítvány most ünnepelte 10 éves fennállását.

 - Valóban, bár annyi kiigazítást szeretnék tenni, hogy alapítványunk csak Magyarországon 10 éves, ugyanis a Szent Ferenc Alapítvány éppen húsz éve alakult meg Déván. Amikor a működésünk során egyre több anyaországi kapcsolatunk lett, létrehoztuk a budapesti Dévai Szent Ferenc Alapítványt, elsősorban az erdélyi ferencesek által fenntartott gyermekvédelmi intézményekért, iskolákért, óvodákért, napközi-otthonok támogatásáért. Abban mind a dévai székhelyű, mind pedig az anyaországi alapítvány megegyezik, hogy céljai között a gyermekek érdekeinek képviselete, szellemi és testi fejlődésük elősegítése, szociális védelme, a nemzeti kulturális értékek nemzetközi szinten történő megismertetése szerepel, valamint segítséget kívánnunk nyújtani a hátrányos helyzetű gyermekek ellátásában, a beiskoláztatásában, a pályaválasztásban, szakmai képzésben, számukra munkahelyek létrehozásában, kialakításában. Sokrétű, nagy felelősséggel járó munkát végzünk, hála Istennek, szép eredményekkel.

 - Húszévnyi missziós tevékenysége alapján hogyan látja: mire van a leginkább szüksége a mai gyerkőcöknek?

 - Nem az anyagiak tudják igazán boldoggá tenni a gyermekeket. Akkor lesznek egészséges lelkületűek, helyes értékrendűek és akkor lesz kellő önbizalmuk az élethez, ha feltétlen szeretetet, szívből jövő odafigyelést és őszinte érdeklődést, kapnak. Ez egy olyan dolog egyébként, amelyben semmi változás nem ment végbe a húsz év alatt, legfeljebb csak annyi, hogy ebben a felgyorsult, és sok tekintetben elszemélytelenedő világban talán a korábbiaknál is jobban kell törődni a mai gyermekekkel.

 - Erdély területén immár 70 gyermekvédelmi központ, gyermekotthon, napközi működik az alapítvány jóvoltából. Mi a távolabbi céljuk?

 - Az alapítványunk bárhol segít azoknak a gyermekeknek, akik erre rászorulnak. Ám az igazi cél nem az, hogy mindenütt mi legyünk jelen. Ez fizikailag is lehetetlen. Sokkal fontosabb, hogy tudatosuljon az emberekben: mindenki képes lehet arra, hogy segítsen! Éljen valaki kicsiny faluban, vagy nagyvárosban, egyaránt megtalálhatja a lehetőséget arra, hogy maga is végezzen valamilyen missziót, és ha megteheti, akkor segítsen annak, aki arra rászorul. Tevékenységemből fakadóan nagyon sokat utazom, sok helyen járok. Mindenütt akad néhány üresen álló ház, ahol el lehetne kezdeni egy ilyen jellegű tevékenységet. Sok esetben ráadásul azt tapasztalom, hogy még a szándék is megvolna, csak a bátorság hiányzik ahhoz, hogy elinduljon valami. Ezért én innen, ezúton is bátorítani szeretnék mindenkit arra, hogy segítsen, tegyen, mert adni a legjobb dolog a világon! A saját otthonaink vezetői számára is igyekszem a lehető legnagyobb önállóságot megadni. Ha bárhol, bárki szeretne elindítani egy, a miénkhez hasonló missziós tevékenységet, akkor nyugodtan keressen meg bennünket. Akár tanácsra, akár ötletre van szüksége, szívesen segítünk, miként a kapcsolatainkat is boldogan latba vetjük minden jó cél érdekében. A lényeg: legyen bátorságunk szeretni, adni, jónak lenni! Az is nagyon fontos, hogy nem csak nagy dolgokban lehet segíteni, az egészen apró segítség is segítség. Ha valakitől csak annyi telik, akkor hívjon meg egy szegény gyermeket ebédelni, adjon neki egy pár cipőt, vagy éppen vigye el kirándulni. Annyiféle segítség létezik. Újra csak azt tudom mondani: próbáljuk levetkőzni az esetleges előítéleteinket, félelmeinket, hajoljunk le a legelesettebbekhez, merjünk segíteni, legyen bátorságunk szeretni!

 -Derű és optimizmus árad önből, holott szolgálata során nyilván szörnyű sorsokkal is szembesülnie kell. Honnan merít erőt Csaba testvér a hétköznapok kemény munkájához?

 - Elsősorban természetesen az Istenbe vetett hitemből, de abból is, hogy rengeteg az öröm a világban. Ne a rosszkedvet, ne a félelmeket közvetítsük a világba, hanem az örömhírt, a jót. Jézus soha nem pánikol, hanem világosan fogalmaz, és azt mondja: Bízzatok, ne féljetek! Ez legyen az iránytűnk. Hadd meséljek el egy konkrét példát, amelyet az egyik paptestvérem mesélt Karácsony után. Az ünnepi szentmisét követően észrevette, hogy hiányzik kis Jézus a betlehemi jászolból. Már átfutott benne, hogy valaki talán ellophatta, amikor látta, hogy az egyik gyerkőc biciklizik a templom felé, és ott van nála a Jézus szobor. A fiúcska kérdés nélkül is megmagyarázta tettét: annyira vágytam egy biciklire, hogy megfogadtam, ha megkapom Karácsonyra, elsőként a kis Jézuskát viszem el egy körre. Ilyenek a gyermekek. S miután én közöttük élek, nem is lehetek másmilyen, csak derűs és optimista.

Kovács Attila