vissza a főoldalra

 2013.02.22. 

A dzsessztől az operáig

A színészmesterséget a Kolozsvári Magyar Opera színpadán sajátítottam

Covacinschi Yolanda, a Kolozsvári Magyar Opera énekesnője Máramarosszigeten született. 2004-ben érettségizett a Nagybányai Művészeti Líceumban, 2007-ben végezte el a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémia ének szakát. 2009-ben mesterfokú tanulmányokat folytatott a kolozsvári Gheorghe Dima Zeneakadémián. Több mesterkurzus résztvevője (Ion Buzea, Mariana Nicolesco, Tom Krause, Jean-Luis Chastaing). 2007. szeptember óta a Kolozsvári Magyar Opera tagja. Főbb szerepei a Kolozsvári Magyar Operában: címszerep (Pejtsik-Szomor: Báthory Erzsébet), Rosina (Rossini: A sevillai borbély), Pamina (Mozart: A varázsfuvola), Ámor (Rameau: Pygmalion), Második udvarhölgy (Purcell: Dido es Aeneas), Musetta (Puccini: Bohémélet), Kati (Farkas F.: Csínom Palkó), Gilda (Verdi: Rigoletto), Mara (Erkel F.: Brankovics György), címszerep (Erkel F.: Sarolta), Mátyás (Erkel F: Hunyadi László), Meriem (Venczel P.-Moravetz L.: Ali Baba és vAgy negyven rabló), címszerep (Donizetti: Lammermoori Lucia), Adina (Donizetti: A szerelmi bájital). Díjak, elismerések: a legfiatalabb énekművész díja a Román Dal Országos Fesztiválján (2004), a legfiatalabb szoprán díja a Hariclea Darclée Nemzetközi Énekversenyen (2005), II. díj a Román Dal Országos Fesztiválján (2005), Martha Joja -díj a Ionel Perlea Nemzetközi Fesztiválon (2008).

 Mi motiválta az énekesi pályára?

 –A máramarosszigeti zeneiskolában nyolc éven keresztül zongoráztam, majd a nagybányai líceumban már énekszakra jártam. Gyerekként főleg a korabeli könnyűzenei slágereket énekeltem, így az eszembe se jutott, hogy valamikor operaénekes leszek. Kimondottan szerettem volna fejleszteni a hangom, de csak azért, hogy könnyűzenét énekelhessek. Dzsessz –és rock együttesekben énekeltem. Tízedikes voltam, mikor elhoztak a Kolozsvári Román Opera Sevillai borbély-előadására, és akkor kezdtem el az opera irányába elmozdulni. A hangom is fejlődött, s mivel másként kell könnyűzenét, s másként operát énekelni, megnyílt előttem az opera útja. Első próbálkozásra felvettek a kolozsvári zeneakadémiára, és ezután komolyan foglalkoztam a klasszikus éneklési móddal. 2007-ben sikerrel felvételiztem a Kolozsvári Magyar Opera énekkarába, de már az első években szóló szerepeket kaptam, míg 2010-ben fel nem kértek magánénekesnek.

 Azért egy dátum kimaradt, hiszen 2004-ben megkapta a legfiatalabb énekművész díját.

 –Tanáraim küldtek el a különböző versenyekre, úgymond visszaigazolásként. Ezek a megmérettetések országos és regionális szinten mind számon tartottak voltak. Úgy látom, hogy egy verseny megnyeréséhez önmagában a tehetség kevés, emellett szorgalmasnak kell lenni, munkabírónak, és akkor annak meglesz a gyümölcse.

 Karénekesként kis szerepeket kapott?

 –Többnyire főszerepet, így Rosinát, Musettát, Paminát. Szerepálmaim igazából nem voltak, mert mindig jött egy következő nagy szerep, amelyik nehezebb volt az előzőnél. Eddig a legnagyobb szerepem, amit már szólistaként énekeltem, s ami a legközelebb áll hozzám, s nagyon nehéz technikailag megoldani, az a Lammermoori Lucia címszerepe.

 Mennyire volt büszke arra, hogy a Magyar Opera szólistája lehetett.

 –Nagyon! Amikor összeállt hajdan egy zenekar, azért, hogy kísérjen engem, s valami slágert énekeljek, akkor számomra az volt a csúcs. Amikor bejöttem, és láttam, hogy egy teljes zenekar kísér, s ilyen sok ember egy közös célért együtt dolgozik, nagyon meghatott.

 Az operaénekeseknek a színpadi játék is lényeges. Azt is tanították a főiskolán?

 –A főiskolán két évig tanultuk a színpadi játékot, de azt nem volt elég ahhoz, hogy színpadra kerüljünk. A színészmesterséget igazából itt, a Magyar Opera színpadán sajátítottam el, lestem el másoktól. Tehát itt lettem igazi operaénekessé. A színház vezetői nagyon jól láttak el feladatokkal, mert az egyik szerep által elsajátított technika hozzásegített egy következő megtanulásához. Lírai szopránként kezdtem, és öt év alatt elértem azt, hogy a felső regiszterekben is jól szól a hangom, és képes vagyok színesebb, gazdagabb koloratúrák megszólaltatására. Kollegáim pedig mind segítettek abban, hogy minél jobban alakítsak egy szerepet. Hiszen itt nincs nagy egyéni diadal, hanem közös sikerről beszélhetünk.

 Magyarországon főleg darabra szerződtetik az énekeseket, itt viszont egy jól működő társulat üzemel.

 –Lelki vonatkozásban nagyon sokat számít, hogy jól ismerjük egymást, úgy élünk, mint egy család, ahol vannak kisebb összezördülések, de a közös cél érdekében, mindig összefogunk. Amióta idekerültem egy második családra leltem. Teljesen más a jellege egy itteni előadásnak, mint mikor meghívott vendégként énekelünk.

 Nem is fordult meg a fejében, hogy máshol próbáljon szerencsét? Hiszen a lírai-koloratúr szoprán hangfaj eléggé keresett a nagyvilágban.

 –Ha tudok, akkor elmegyek egy-egy meghallgatásra, és ha hívnak, akkor vendégként éneklek máshol is, de a gyökereim Kolozsvárhoz kötnek. Nem szívesen mennék innen el hosszabb időre énekelni.

 Hogyan készül föl egy-egy szerepre?

 –Meghallgatom CD-én az operát, megtanulom kottából zeneileg és utána jön a technikai kigyakorlás, az úgynevezett hangba helyezés. A Lammermoori Luciát például két éven keresztül készítettem elő. Mikor tanárommal együtt úgy éreztük, hogy tudom a szerepet, csak akkor mertem odamenni a karmesterhez azzal, hogy Luciát el szeretném énekelni. Szólistaként szinte kötelességem az, hogy minél több szerepet sajátítsak el a repertoáron lévő darabokból. Meghallgattak, és engedtek a kérésemnek. Nagyon sokat lehet tanulni azzal, hogy énekeseket hallgatunk, és egy adott ponton túl kifejlődik az a tudásunk, hogy rájöjjünk, kitől mit, milyen technikai megoldást sajátítsunk el.

 A kolozsvári közönség mennyire kedveli a Magyar Opera művészeit?

 – A kolozsvári közönség operett és musical előadásra jön inkább el, sajnos az opera kissé háttérbe szorul, pedig az utóbbi öt évben nagyon megfiatalodott a társulat, és igazán érdemes lenne megnézni azt, amit a mai fiatalság kínál ebben a műfajban. A mi feladatunk, hogy mindent megtegyünk annak érdekében, hogy jó előadás kerüljön színpadra,és ez rengeteg munkával jár. Ezen kívül már csak reménykedni tudunk abban, hogy a közönség száma gyarapodik.

 A nézők, a kollégák, vagy a kritikusok véleményére ad inkább?

 –Mindenkinek a véleménye számít, és azokat a maguk helyén kell értékelni. Kikérem a rendező, a karmester, az énekes kollégák véleményét is, hogy mit tudnék jobban csinálni. Teljesen nyitott vagyok akármilyen kritikára. Ami még sokat segít a fejlődésben az, hogy mindegyik próbát és előadást felveszem diktafonra, s majd visszahallgatom. Igyekszem őszinte lenni saját magamhoz, és így tisztán látom, hallom, hogy hol vannak technikai hibák , és hol lehet korrigálni.

 Ha már a technikáról beszéltünk: egy musical-operának, a Báthory Erzsébetnek énekli a címszerepét.

 ––Ez a szerep valóban nem egyszerű technikailag, és minden könnyűzenei tudásomra szükség volt a megvalósításához. Elég nehéz az operai és a musicales technikát ötvözni, sőt, egy igazi kihívás a két különböző hangtechnikát váltogatni néha még ütemenként is. De örvendek, hogy egy ilyen feladatot is kaphattam, és igyekszem minél jobban megoldani.

Medveczky Attila