vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.22. 

Kiskopár híradó

Kilóg a lóláb mondják a Kiskopárban, némely ügyek hallatán, és még nyomatékul hozzáteszik: sőt a ló egyéb szerve is kilóg a takaró alól. A Kiskopár nem arról híres, hogy benne egy egy mondás eredetét tiszteletben tartanák, sokkal inkább arról, hogy a gyanús eseteket sajátos módon értelmezi az intézmény közélettel foglalkozó közönsége.

Például a Hallgatói hálózat nagy csinnadrattával bejelentett tüntetését csak úgy emlegetik, hogy ha-ha-ha, jót nevettünk februárban, az elkényeztetett kis pöcsök rugózásán a röghözkötésről.

 Amikor a HÖOK-kal töltötték ki a megnyerőnek vagy pláne tehetségesnek nem mondható médiamunkások a virtuális teret, akkor a Kiskopárban már bemutatták azt az éttermi számlamásolatot, amely szerint az egyik egyetemi városunkban a diákéveket jócskán elnyújtottan élvező HÖOK vezetősége egy-egy összejövetelükön a lazachabos előétel, a libamájas Wellington bélszín mellé fogyasztott 12 ezer forint/liter árú bor után digestionként 120 ezer forintos konyakot is elszopogatott. (Tudják, mi fán terem a digestion? Ha hülyére zabálja magát az ember, szüksége van emésztés elősegítés céljából rövid italra, pl. konyakra)

A Laborc–Portik–Gyurcsány trió tetteinek legfrissebb hírei mellett itt hallottam a jobbikról, hogy a parlamentben eddig nem sok vizet zavart képviselőjük vagyonnyilatkozatában több tízmilliós Jaguár sportkocsi szerepel, mert ha megzavarják a cigányok jó verda kell a meneküléshöz.

Ha már Jaguár, akkor a polgármesteré is szóba került, aki az éhségmenetet vezette Baranyából a Kossuth térre vörös zászlók alatt, és az emeszpés, vörös fejű Nyakó képviselő szigorúan pártsemleges, ide lőjetek! ordítozására csak annyit mondtak: B… meg, hát ez tényleg hülye!

A Kiskopárban azt is mondják, hogy Thürmer Gyula összehasonlíthatatlanul hitelesebb ember, mint a festett hajú Bajnai, akit következetesen Gerslinek neveznek, amely étel csak arra jó, hogy beledagadjon az ember gyomrába és pillanatnyilag elüsse az éhséget. Mesterházy epiteton ornansa, a töketlen csávó, mert pártelnök az, akit a camorrában egy picciottó is szembe köphet?

 

sz