vissza a főoldalra

 

 

 2013.02.22. 

Hivatalosan is világörökségi gondnok lett a hollókői önkormányzat

Eddig egy forintot sem kaptunk, sem az UNESCO-tól, sem a magyar államtól a település megőrzéséért

Hollókő önkormányzatát kérte fel Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere a világörökségi terület gondnokságára, a megbízás hét évre szól.

 Hogyan fogadták azt a felkérést, hogy az önkormányzat lesz a világörökségi terület gondnoka? – kérdezem Szabó Csabától, Hollókő polgármesterétől, országgyűlési képviselőtől.

 –Mi már korábban is tettünk javaslatot arra, hogy a minisztérium nevezzen ki gondnokot – akár non-profit egyesületet, akár az önkormányzatot – a világörökségi rész kezelésére. Mivel Hollókőn a legnagyobb mértékben az önkormányzat van jelen a rendszerben, és az Ófaluban 30%-ban mi vagyunk a tulajdonosok, és mi végeztük el önkéntes alapon a világörökség kezelését, így adta magát, hogy minket kérjenek fel erre a feladatra. Ez nagy megtiszteltetést jelent. Tehát eddig nem voltunk kijelölve a gondnoki feladatra, de mégis véghez vittük azt, ha nem is olyan minőségben, ahogy a jövőben tesszük.

 Milyen intézkedési jogosítványokat kapnak a gondnoksággal?

 –Az a legfontosabb, hogy kezelője lett a világörökségnek. Az pedig egyértelmű, hogy a hivatalos gondnok véleménye sokkal jobban számít, mint az önkéntes vállalóé. Az írásos megállapodást még nem kaptuk meg a minisztériumtól, így a konkrét feladatköröket nem tudom megnevezni. Bizonyára a feladatunk több adminisztrációs tevékenységgel jár, és hivatalos egyeztető fórumokat kell működtetnünk. Ilyenre eddig is sor került, csak más minőségben. Azok a tervek, melyek határozat szintjén voltak eddig az önkormányzatnál jelen, kormányrendeletként jelennek majd meg. Amit mi a világörökséggel kapcsolatban meg szerettük volna valósítani, vagy tiltani – például egy átépítést – , azt csupán önkormányzati határozattal tudtuk alátámasztani.

 Eddig tehát az önkéntes munkát önkormányzati forrásból végezték el?

 –Teljes mértékben. Eddig egy forintot sem kaptunk, sem az UNESCO-tól, sem a magyar államtól a település megőrzéséért. Nyílván az UNESCO-nál úgy jegyezték be, hogy a világörökség felelőse a mindenkori hollókői polgármester, de a magyar állam vállalt garanciát a megóvásra.

 Tehát most részesülnek a minisztérium költségvetéséből?

 –Tudtommal 3-4 millió forintot kapunk évente erre a célra. A kezelési terveket felül kell vizsgálnunk, és részt kell vennünk a világörökségi fórumban. Egyértelmű, hogy jelentést is kell írnunk a minisztérium felé. Nem jelentős ez az összeg, de természetesen az eddigiekhez képest előrelépés. Bízunk benne, hogy kiírnak majd a világörökségek számára pályázatokat, és gondnokságként tudunk ezeken elindulni. Sokkal nagyobb súllyal pályázhatunk a világörökségek zárt pályázati rendszerében így, hogy mi vagyunk a kezelők. Mindemellett nagyon jó volna, ha a településen főépítészt tudnánk alkalmazni. Erre eddig nem volt ehetőségünk. S ha már arra kapnánk plusz forrást, hogy heti egy alkalommal a település lakói felkereshetnek egy műemlékes szakembert, már az nagyon sokat jelentene.

 Amikor országgyűlési képviselőnek választották, azt mondta, hogy a turizmus fejlesztése, a munkahelyteremtés és a falu működésének finanszírozása a legfontosabb feladat. Mit tudott elérni ezeken a területeken?

 –Még nem vagyunk a ciklus végén, de kiemelt turisztikai projektet fejezünk be addig majdnem 2 milliárd forint értékben. Ez nagy segítség, hiszen nem történt fejlesztés az elmúlt két évben. Mindehhez munkahelyteremtés is járul, mert szeretnénk minél több felújítást véghez vinni. Abban is bízunk, hogy mindez jelentős magántőkével finanszírozott fejlesztést vonz maga után.

 Valóban nem vagyunk a ciklus végén, de szinte már most elkezdődött a kampány, gondoljunk csak az éhségmenetekre.

 –Egy olyan kis faluban, mint Hollókőn nincs pártoskodás, hanem mindenki véleményét meghallgatjuk, és nagyobb az összetartás. A nagyobb városokban viszont sokkal jobban tudják befolyásolni az elszegényedett rétegeket.

 Össze tudnak fogni a megye többi településével, hogy egy csomagba árulják a látványosságokat?

 –Hollókő sikere nagyban függ a megye és a térség sikerétől is. Jó lenne, ha minél több attrakció lenne a településünkön kívül is, illetve a vendégek több napot tartózkodnának a megyében. A közelmúltban tartunk tanácskozást a megyei turisztika jövőjéről, amit nagyon jónak látok, mert komoly fejlesztések elindultak el. Mindezek után jelentősen javítani kell a marketinget ahhoz, hogy megismerjék az emberek az új attrakciókat.

 Másfél évvel ezelőtt Hollókő és Hortobágy értékőrző szerződést kötött. Azóta miben tudta egymást segíteni a két település?

 –Tizennégy évvel ezelőtt, amikor polgármester lettem, felkerestem a hazai világörökségi részeket. Egyrészt a pályázatokban adtunk egymásnak tanácsot, másrészt kezdeményezzük a az oktatási, közművelődési intézményeink kapcsolatfelvételét, az iskolák közötti együttműködést, a diáksport kapcsolatok kiépítését, a diákok cserelátogatását. Minderről néhány héten belül tárgyalunk a település polgármester asszonyával. A hungarikum-jegyzékbe bekerültek a világörökség részei, ezért reméljük, hogy sokkal mindez jobban megjelenik az ország marketingjében.

 

Medveczky Attila