vissza a főoldalra

 2013.01.01. 

Bálint László: A listázók közös gyökere

A numerus clausust is emlegetve tiltakoztak a tüntetők a Kossuth téren Rákosi elvtárs kicsiny tanítványai  a parlamenti felszólalásaikkal feltűnést kereső szájhősök ellen.

Mivel azonban Magyarországon minden ellenkező híresztelés ellenére demokrácia van, ez pedig együtt jár a gyülekezési, a véleménynyilvánítási és szólásszabadsággal, a demonstrációnak nem volt semmi akadálya. Következmények nélkül elmondhatta a véleményét arról, hogy kit tart fasisztának, nácinak, nyilasnak, szélsőségesnek stb. Büntetlenül megtehették, mert nálunk igenis demokrácia van és a diktatúrának még a veszélye sem fenyeget.

Ezzel szemben a II. világháború után, amikor a hazai kommunisták feltűntek „legálisan” a hazai politikai porondon, a demokráciát csak ugatták teli torokból és legelső lépéseiket is a diktatúra irányába tették meg. Magyarul ideológiai és politikai ellenfeleik félreállításával, a B-lista intézményének a bevezetésével majdnem százezer állami alkalmazottat fosztottak meg az állásától. Ekkor lettek a törvényszéki bírókból rakodómunkások a teherfuvarozó vállalatoknál, a jegyzőkből és főjegyzőkből dömpervezetők a sztálinvárosi építkezésen, pedagógusokból átképzős esztergályosok stb.

 Arról pedig ma már valószínűleg csak nagyon kevesen tudnak, hogy a kommunisták pártszervező munkájuk során is fölhasználták a B-listázás által felkínált lehetőséget. A háború utáni időkben már volt egy hatalomra törő hazai kommunista vezetőgarnitúra, párttagság nélkül. Ezért aztán gyakran megesett, főleg a másik úgynevezett munkáspárt, a szociáldemokrata párttagok esetében, hogy amennyiben az illető állami alkalmazott volt, válaszút elé állították. Két iratot tettek le elé. Az egyik a B-listázásáról szóló határozat volt, a másik egy belépési-átlépési nyilatkozat volt az MKP-ba.

Ha az utóbbit aláírta, az előbbit eltépték. Ha nem írta alá, vehette a B-listázási papírját és mehetett, ahova akart, ki volt rúgva az állásából. Ez az akkori nem túl körültekintő tagtoborzás azonban később problémákat okozott de akkorra már a szocdemek bekebelezésével létszámában is megerősödött a kommunisták pártja, a riválisokat pedig eltüntették a politikai küzdőtérről és a totális diktatúrát építették. A párttagság alapos felhígulását az egymást követő tagrevízióval orvosolták, melynek során tömegesen távolították el a pártból a nem oda való embereket.

A fordulat évében 1948-ban, egy újabb listával álltak elő a kommunisták. Megalkották a legelső kuláklistákat. Ezekkel pedig kezdetét vette a tehetősebb földművelő gazdák, a kulákok, vagy ahogy még ezeket tudományoskodva emlegették, a falusi burzsoázia üldözése, teljes felszámolása. Történelmi tény, hogy az osztályharcnak ebben a szakaszában jelentős szerepet kapott az ÁVH, amelyen belül külön mezőgazdasági elhárító részleg működött. Egymást követték a különféle koncepciós perek, amelyek gyakran az ÁVH által provokált kulákszervezkedési ügyek voltak, amit azután sok halálos ítélet, fegyház, börtön vagy kényszermunka követett. A kuláklisták összeállításához az ÁVH-nak egy-egy településen a helyi kommunista párttitkár, a községi tanács elnöke, és ha már létezett ott termelőszövetkezet – tszcs –  akkor annak az elnöke, vagyis a falu kommunista vezetői adták a segítséget.

 Sőt sokszor ők döntöttek a listázás mellett arról is, hogy kitől s mennyi földet kell elvenni – betagosítani a tszcs-be –, kit kell családostól kitelepíteni a Hortobágyra, esetleg internálni vagy az ÁVH-val elhurcoltatni.

A rákosista rezsim listázása pedig elvezetett 1956 októberéig, a forradalom kitöréséig. Elérkezett az idő, amikor az elnyomott, kiszipolyozott tömegek már képtelenek voltak tovább tűrni a sanyargatást, az elnyomóknak pedig már nem volt elégséges erejük addigi terrorisztikus diktatúrájuk fenntartásához.

1956 után kerülték a B-listázást mint megnevezést, enélkül is működött a kádári megtorlás rendszere és az államvédelmi szolgálat örökébe lépett politikai nyomozószervek a gyanúsított jegyzőkönyvében szinte mindig szerepeltették, ha olyannak az ügyében jártak el, aki B-listázott volt, vagy kuláklistán szerepelt, esetleg csak az apja kulák volt, stb. A megtorló bíróságok tárgyalási jegyzőkönyveiben és ítéleteiben is megtalálhatók ugyanezek a minősítések.

Tévedés azt hinni, vagy remélni, hogy a rendszer megváltozásával az elvtársak listázási késztetésének majd egyszer s mindenkorra vége lesz. Gondoljunk csak arra, hogy hány ügynöklista látott napvilágot az elmúlt két évtizedben. S ezek által hány ártatlan embert  kevertek gyanúba, mocskoltak be. Készült egy SZT tiszti lista is, amelyben szintén válogatás nélkül szerepeltettek mindenkit, akire rátaláltak a hiányosan megmaradt levéltári iratokban. Egy kalap alá vették mindet. A most felháborodva tiltakozók bezzeg a Tilos Rádió kereszténygyalázása alkalmával némák maradtak, nem gyülekeztek, nem demonstráltak, nem kiáltoztak. Sőt a HVG kommandó rálicitált a listázást követelőkre, a tankerületi igazgatók vallási hovatartozását esetleges keresztény dominanciáját kívánják kartotékozni.