vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.01. 

2012 a politikai változások éve volt

Pásztor Istvánnak, a VMSZ elnökének évértékelője

Rengeteg politikai változás történt 2012 során és ezen változások sorozatát követően talán már soha nem lesz olyan a politikai helyzet, mint amilyen a májusi választások előtt volt – nyilatkozta Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke évértékelő sajtótájékoztatóján.

A 2012-es év politikai történéseit a turbulencia, azaz a kavargás, a forrongás és az örvénylés jellemezte – mondta értékelésében Pásztor. Az év első felét a választásokra való felkészülés határozta meg, majd a választásokat követően megváltozott az addig megszokott politikai felállás. Ami a Vajdasági Magyar Szövetséget illeti beigazolódott annak az elképzelésnek a helytállása, miszerint önállóan indultak a választásokon, így most saját képviselői helyekkel rendelkeznek, ezeket a politikai funkciókat betöltő személyek pedig aktívan tevékenykednek azon, hogy a párt programtervezetét megvalósítsák: a most zajló folyamatok, mind megtalálhatóak a VMSZ választások előtt megfogalmazott programtervezetében.

Pásztor hangsúlyozta: akkoriban sokan kritizálták a pártot, hogy honnan vették a bátorságot a „Vajdaságért – egy normális Szerbiában” vezérmondat használatára, ellenben azok a tények, amelyekre fény derült az utóbbi időben igazolják azt, hogy az országban uralkodó helyzet közel sem volt normálisnak mondható.

A választásokat követően elindultak a találgatások, miszerint a VMSZ közelebbi kapcsolatba kerül majd a Szerb Haladó Párttal, azonban erre nem került sor, noha az előző években megszokott fekete-fehér politikai felállás már nem létezik, ezért a VMSZ-nek is alkalmazkodnia kellett az aktuális helyzethez.

A választásokon megszerzett képviselői helyek számával elégedett a VMSZ, azonban a párt a mai napig állítja, hogy a meghatározott számú szavazattal megrövidítették őket, ezért még a választásokat követően megtették a szükséges feljelentéseket, de szemmel láthatóan lassan halad az ügy kivizsgálása – mondta Pásztor.

A VMSZ hosszú évek után a májusi választásokat követően önálló képviselői csoporttal rendelkezik a köztársasági parlamentben, így a konstruktív ellenzék szerepében aktívan képviselhetik a vajdasági magyarság érdekeit, ami nagy előrelépésnek és eredménynek könyvelhető el – tette hozzá Pásztor. Kiemelte: ugyanakkor elégedetlenek a 13 százalékos inflációval és a közel 30 százalékos munkanélküliségi mutatókkal, de sajnos ezek a realitások.

Tartományi szinten a Vajdasági Magyar Szövetség vezetősége a választásokon sokkal jobb eredményekre számított, de még ezzel a számú képviselői hellyel is elegen maradtak, hogy kellőképpen képviseljék a vajdasági magyarság számára fontos érdekeket.

A helyi önkormányzatok tekintetében az elnök elmondta, hogy a VMSZ 8 településen alkotja a hatalmi koalíció részét. Szabadka tekintetében pedig kiemelte, hogy a választásokat követően manipulálták az eredményeket, ezeknek a valószínűsíthető tényeknek pedig nem a VMSZ-nek kell a végére járnia, hanem a nyomozóhatóságoknak.

 

(Forrás: vajma.info)