Soros György bejövetele

A magyarországi liberál-bolsevista, az Aczél elvtárs-féle eltartott uralkodó rétegnek éppen a váltás idején kellett a legszigorúbban őriznie hamis történelmét, hőssé nyilvánított Kun Béláját, Szamuelyjét, Korvin Klein Ottóját, mert gyilkos indulataik és céljaik felismerése a helyes helyzetfelismerés kezdete lehetett volna. Azt a képtelen és visszataszító tényt, hogy egy vékony, idegen akarnok réteg kezet emel a magyarságra és nemzetközi segédlettel 133 napig gyilkol, azt mindenképpen vissza kellett gyömöszölni a meg nem történtség, a felismerhetetlenség fekete dobozába, s a dobozt a tenger legmélyére lesüllyeszteni.

Szekfű Gyula a rendszer hivatalos történésze volt, németimádó, Habsburg-párti, Mária Teréziát istenítő, felesége pedig zsidó származású volt. Lapjának, a Magyar Szemlének a főszerkesztője gróf Bethlen István, gazdasági eltartója, gondviselője Kornfeld Móricz. Szekfű pedig szerkesztő, a tudós. Ennek az együttesnek rontott neki Szabó Dezső és valamivel később ezt leplezte le Németh László is. Ha a nemzetből területileg is kiválva önállósul és a birodalomhoz csatolja magát a hazai németség, aminek nemcsak a jeleit, hanem a kézzelfoghatóságait is kimutatta Szabó Dezső, akkor a magyar nép sorsa megpecsételődött. A germán hódítás bekebelezi. Ezt írta Szabó Dezső a zárt Horthy rendszerben.

– Németország a bárhol élő németeket vissza akarja és vissza fogja csatolni német nemzetté.

– Tehát a bárhol élő németségek politikailag is Németország irányítása alá kerülnek és ezt az irányítást csak-csupán a német nemzet életérdekei szabják meg.

– Németország a német Blut és Bodenre lealkudhatatlanul igényt tart e visszacsatolás folyamatában.

– Ez a Németország politikai vezetése alá kerülés már több országban megtörtént. Nálunk a hazai németség egy része még ellene van, ami azt jelenti, hogy a másik része már elköveti a hazaárulás és a magyar nemzet elleni hűtlenség bűntényét – Szekfű szerint.

– Az ellenálló réteg ellenállása a jövőben mind kisebbedni fog, ami azt jelenti, hogy egyszer csak megszűnik s a hazai németség egész tömege az előbb jelzett bűnben fog leledzeni.

– A német eredetű, egy-két nemzedék óta asszimilált (helyesen magát magyarnak mondó) középosztályunk egy részére visszavonó erővel van a „németség mai hatalmas lélegzetvétele”.

– Sokakban – s Szekfű felhívásszerű megállapítására ezután még többekben – megdobban a büszkeség, hogy ehhez a „nagyszerű nemzethez” tartoznak, amelyet tán manapság is a magyarság fölött állónak, előkelőbbnek (milyen szemtelenül kispolgári és milyen kispolgárilag szemtelen ez a kifejezés) tartanak.

– Kétségtelen, hogy ezekre az asszimiláltakra valamilyen formában hat, befolyásolja megnyilatkozásaikat az a tény, hogy német vér van bennük. Ez megnyilvánul, vagy abban, hogy a német befolyást, német politikát és ideológiát akarják behozni Magyarországra és így a német életérdekekből kinőtt történelmi akarattal irányítani a magyarság sorsát. Vagy pedig egy túl hangos, tüntető jellegű magyarkodásban. Kétségtelen: ha Szekfű megállapításai igazak, és tagadni azokat alig lehet – a megállapításban foglalt tények továbbfejlődésében benne van a magyar halál minden irtózatos bizonyossága.

A magyar halálnak ezt a német változatát a sors nem engedte beteljesülni. De a német akarat és szívóhatás helyébe ma minden helyre be lehet helyettesíteni egy másik népi szívóhatást és felsőbbrendűségi érzést, világhatalmat. Németország velünk együtt elvesztette a második világháborút. Az azonban, hogy az utolsó percig a vesztes oldalon maradtunk és a Horthy-féle bágyadt kiugrás nem sikerült köszönhető német származású, asszimilált tisztikarunknak és a világzsidóság kívánságának is, amely a lehető legtovább a közép-európai zsidóság menekülttáborának akart megtartani bennünket. De lehet-e ma úgy olvasni Szabó Dezső látnoki Volksbund-elemzését, hogy közben a Bilderberg csoport mostani törekvéseire ne gondoljon az ember? Nem történtek az utóbbi húsz évben olyan intézkedések, támogatások és támogatás megvonások, elhallgatások és kívül tudások, amelyek a Volksbund visszatérésének képtelensége ellenére, a Volksbund visszatérésének ürügyén a magyar öntudatba visszaállástól óvták meg a magyarságot? S megóvták-e?

Szabó Dezső még odáig is elment, hogy ki merte mondani: még a revízió sem kell, ha Németország adja vissza a jogtalanul elvett területeket és a magyarokat, mert az nem visszaadást eredményez, hanem bekebelezést. Azt is felmutatta, hogy a zsidó veszély, gazdasági túlsúly és magyart kiszorító helyfoglalás a vezető posztokon részben a germán hódításnak az eszköze, s a leghangosabb antiszemiták a németből lett magyarok, amilyen Szekfű is. Pályáját Rákosiék moszkvai követeként és a szocializmus igenlőjeként fejezte be.

Ez a Szekfű-tanulmány szorosan idetartozik. A történelem másként oldotta meg a kérdést. Németország elvesztette a második világháborút is és Magyarországról a németeket, svábokat kitelepítették, az ittmaradtak pedig osztoztak a magyarság szenvedéseiben, amelyet a szovjet megszállás és a zsidó bolsevizmus, a hatalomba került Bilderberg-csoport mért a magyarságra. Ma már csak Európában van német-kérdés, részben eurókérdéssé átváltoztatva. Németország a világ egyik legnagyobb pénzügyi, gazdasági hatalma, de körül van tapasztva Európával, amelyet el kell tartania és a nemzeti öntudat ki van taposva belőle. Magyarországon sincs tehát német veszély, úgy ahogyan Szabó Dezső meglátta 1937-ben, de rá vagyunk utalva a német gazdaságra, és most arra vagyunk büszkék, joggal, hogy mi nyitottuk fel a határokat 1989-ben a németek előtt, ami a Berlini Fal lebontásához vezetett. A német-kérdés tehát megfordult és alárendelődött a Bilderberg-kérdésnek. Az itt élő német nevűek zöme kitűnő magyar, még ha az idősebbje a maga sajátos nyelvét beszéli is. De a Bilderberg-csoport tart a magyarságtól. Magyarországon annál inkább ügyelnie kell a Bilderberg csoportnak, mert megszűnt az ellensúly, a német veszély. Az egyéb veszély kérdése pedig azon áll vagy bukik, hogy felismerik-e. Világos a Bilderberg-törekvés: ne ismerjék fel.

Ezért hiába csak egy szó volt ez a rádiójegyzetben, pontosabban egy név, Kun Béla és egy kötés, de tüskék meredtek ki belőle. Vannak helyzetek, amikor a hamis történelmet, a hamis múltat jobban kell őriznie az uralkodó osztálynak, mint a még meghamisítás alatt álló jelen tényeit. A magyarországi liberál-bolsevista, az Aczél elvtárs-féle eltartott uralkodó rétegnek éppen a váltás idején kellett a legszigorúbban őriznie hamis történelmét, hőssé nyilvánított Kun Béláját, Szamuelyjét, Korvin Klein Ottóját, mert gyilkos indulataik és céljaik felismerése a helyes helyzetfelismerés kezdete lehetett volna. Azt a képtelen és visszataszító tényt, hogy egy vékony, idegen akarnok réteg kezet emel a magyarságra és nemzetközi segédlettel l33 napig gyilkol, azt mindenképpen vissza kellett gyömöszölni a meg nem történtség, a felismerhetetlenség fekete dobozába, s a dobozt a tenger legmélyére lesüllyeszteni.

A jegyzet elhangzása után, a hatalmas felzúdulást – persze jól megszervezett felzúdulásról volt szó – érzékelve, Antall összehívta az MDF elnökségét, ahol Szabad Györggyel együtt, majdnem mindenki hallgatása és tűrése mellett megróttak és kiadták a nyilatkozatot, hogy az a jegyzet nem tükrözi az MDF álláspontját, sőt az én politikusi nézeteimet sem, tekintettel arra, hogy az „írói munkásságom része”. Több résztvevőt, barátomat azzal vettek le a lábáról, azzal bírtak hallgatásra, hogy politikailag most, a választások előtt mindenképpen káros és veszélyes volt provokálni a zsidóságot. Amikor úgyis fél. Vagyis visszavonultak és engem odadobtak az oroszlánoknak. Egy belső, nyilvánosságra nem hozott határozat is született, amely szerint ezután én nem veszek részt a fővárosi kampányban, hanem csak a vidékiben. Így lettem békési képviselő és Békés megyei listavezető. Békésen megbuktam, második lettem egy kisgazda mögött, a megyében viszont minden körzetben az MDF nyert és megyei listavezetőként kerültem az országgyűlésbe.

Ez a durva eljárás nem fájt nekem, senkire nem is nehezteltem. Inkább sajnáltam többeket a gyávaság és a meghunyászkodási készség miatt.

(Folytatjuk)