vissza a főoldalra

 2013.01.01. 

IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN

Csurka István. Győzelemnek néztünk elébe, de eredményhirdetés előtt megadtuk magunkat

Soros György bejövetele

Észre kellett volna vennem, mennyire kezében tartja már – vagy még? – a lelkeket a Nyílt Társadalom terrorja – Aczél György és Kun Béla. Mert hát égre kiáltó volt, ami történt. Még csak kétség sem férhetett hozzá, hogy igazam van. Mitől fél és mitől retteg az a szervezet, amely részben az én kiállásaimnak, munkámnak is köszönheti a létét, és amely állítólag a hatalom átvételére készül. Vagy nem arra készül? Azt hiszem, ennek a százszázalékos megértését elhessegettem magamtól.

 Fel sem tudtam fogni, milyen tragédia származik abból, hogy itt állunk egy választás előtt, amelynek esélyesei vagyunk, és nem készülünk hatalomátvételre. De azt nem láttuk akkor még, legalábbis én nem, hogy a jelöltünk készül ugyan a hatalomra, de csak akkora részletére, amennyit átengednek neki, és ahhoz is Szabad György előretolására, felmutatására van szüksége. Éspedig nem Szabad György kiváló történészi erényeire, Kossuth-kutatásaira van szüksége, hanem a származására. Ám, hogy az antiszemitizmus vádjától, amely végeredményben nem volt igaz, miért kellett ennyire félni, miért kellett elfogadni, hogy a radikális kiállás árt nekünk, s jobb is nekünk, ha a békés, a megalkuvásos átmenetet szorgalmazzuk, mert a nép nem szereti a radikalizmust, azt nem tudom. Győzelemnek néztünk elébe, de eredményhirdetés előtt megadtuk magunkat. Ezt Fekete Gyula meg is írta már akkor. És sajnos nem gondoltam végig kellő szigorúsággal. Talán azért, mert a végére kibukkant volna az igazság: nem is akarjuk a hatalmat. Mert alkatilag alkalmatlanok vagyunk a hatalomra.

A teljes hatalomra, azt hiszem, semmiképpen nem mertünk gondolni.

Végső soron én magam sem akartam az egész hatalmat? Ez az adottság, helyesebben fogyatékosság, azt hiszem nem íróságomból következik. Abból, hogy valaki íróként át tudja folyatni magán az életet és le tud írni embereket, jellemeket, s különösen ha drámaírói képességgel is megáldotta az Isten és összeütközéseket, egymásnak feszüléseket – drámákat, konfliktusokat – is tud teremteni, nem következik az, hogy ha sorsa a politikába veti félre kell húzódjék a hatalomosztás vagy szerzés elől. Másról van szó. A magyarság alaprétegei hasonlóképpen viszonyulnak a hatalomhoz. Hosszú századok alatt tanulták meg, rögzítették a lelkükbe, hogy a megmaradásnak más útját-módját tanácsos választaniok, s éppen az eltűrt, a meg nem szerzett vagy elvesztett hatalom ellenében kell megmaradniuk. Paraszti magatartás ez. Bizonyosan nem Árpád-házi. Nem turulos, türk és hétvezéri, hanem ugor ágú és paraszti. S ez bizony nemcsak paraszti sarjadékokban virágzik ki, hanem ez mélyen benne van a magyar kultúrában. Bibó István, aki 1956-ban Nagy Imre leghűségesebb, félelmet nem ismerő minisztere volt és miután főnöke elmenekült a Jugoszláv követségre, ottmaradt az üres parlamentben és írta memorandumait a Szovjetunióhoz, az ENSZ-hez, s aki a Nemzeti Parasztpárt egyik alapítója volt, azt hiszem soha nem akarta a hatalmat. Szent István, ezzel szemben csak azt akarta, és meg is ragadta. Bethlen Gábor is, úgyszintén. Sőt mi több, Bethlen István is, lévén szintén szittya ági. A hatalmat akár kétes eszközökkel is, ez gróf Bethlen István. A Parasztpártban, sőt az egész népi mozgalomban, a legjobbjait is beleértve, az egy időben honvédelmi miniszterré tett Veress Pétertől, az emigrációba kényszerült Gombos Gyuláig, a „Minőség forradalmát” meghirdető Németh Lászlótól a „Puszták népét” megíró Illyés Gyuláig voltaképpen mindenkinek ilyenszerű volt a viszonya a hatalomhoz. Ügyet, jónak látottat szolgáltak bátran és kitartóan, esetleg megalkuvásokkal, pártot is alapítottak, kormánytisztségeket is betöltöttek, de ha rájuk nézett a hatalom lehetősége szemérmesen félrehúzódtak. Ez obi ugor magatartás, amit szegény cserszegtomaji barátom, a legnagyobb magyar novellisták egyike, Szabó István annyira tisztelt. Szerinte az obi ugor vadász két álló napig is tud állni mozdulatlan az erdei nyiladék előtt, hogyha megjelenik benne a vad, lenyilazza. A hatalom viszont mindig csapdával dolgozik, véli az ugor-magyar. Én nem tudom, mi vagyok, de akkor voltam ugor-magyar, amikor Árpád-házi szelleműnek kellett volna lennem – mondom most dr. Utólagként.

Szabó Dezső ezzel szemben roppant erővel, szenvedéllyel akarta a hatalmat. Nem magának, hanem a magyarságnak. Ezért szinte végzetesen egyedül maradt. Ugyanebből a tanulmányából még a következőket is idéznem kell.

Véget kell vetnünk annak a becstelen és pisz-kos játéknak, mely a nemzeti és faji politika fogalma körül szemétlik s mely az Atyaisten minden ideköpött svihákját bölcs politikai orákulummá teszi. Amint Németországban német, Lengyelországban lengyel, Romániában román, Olaszországban olasz politikát csinálnak: Magyarországon csak magyar politikát lehet és szabad csinálni. Mit jelent ez? Faji politikát vagy nemzeti politikát? Felelet: olyan faji politikát, amely egyedül tudja biztosítani Magyarországon a nemzeti politikára alapított történelmi építést. Mit jelent ez?

Magyarország nem egy korlátolt felelősségű vagy felelőtlen Hungária részvénytársaság, holmi svihák, hülye és szélsikkasztó hungarizmus gyakorlásával, nem mutyi-ország, amelyben különböző nemzetekhez tartozó és azoktól irányított néptöredékek marakodnak történelmet, nem is hajléktalanok menedéke vagy útszélre épített menedékház, ahol Európa kóbor éhenkórászai torkig zabálhatják magukat, hogy aztán megharapva a kenyeret adó kezet, lehetőleg minél több lopott zsákmánnyal térjenek vissza ahhoz a közösséghez, mely mások irgalmába koplaltatta őket. Magyarország a magyarságnak vérrel, munkával, gondolattal, ezer év szenvedésével megvásárolt külön, egy és oszthatatlan történeti műhelye, hogy fiainak minél gazdagabb kulturális, szociális, gazdasági termését és fejlődését biztosítsa, összes életérdekeik érvényesülését intézményesen megszervezze, hogy a magyar lélek adottságaira és a magyarság organikus szükségeire épített történelmi életben saját arcát megteljesíthesse s megteremthesse minden lehető értékét önmaga és az emberiség számára.

Tehát a magyarság történelmi építésében egyaránt követ faji és nemzeti politikát?

Igen. Faji politikát követ, amennyiben történelmi életét a magyarság legmélyebb életérdekei és legnagyobb biztonsága szerint építi a magyar nyelv, magyar kultúra, az organikusan magyar történelmi célok egységében. Nemzeti politikát követ, amennyiben a nemzet egységét veszélyeztető minden töredékfaji politikát megsemmisít és ennek az egységnek a keretén belül az ország bármily fajú polgárát, bármily vérű munkát, tehetséget és jószándékot az egyenlő elbánás politikájában részesít. Tömören kifejezve: a ma-gyarság történelmi építésében nemzeti politikába biztosított faji politikát követ.

Hosszan idéztem, de talán világos, miért. Ezeknek a mondatoknak mai érvényessége, minden becsületes magyar előtt, vitathatatlan. Azzal azonban, hogy a történelem kiütötte a veszélyek közül a magyarságot elnyeléssel fenyegető német veszélyt, de helyébe emelte az 1945 óta tartó szovjet korszakot nemcsak pompásan beleilleszkedve átvészelt, de hatalomban, gazdagságban, erőben még megfogyatkozva is megerősödött, holokauszt áldozat zsidóságot és képessé tette arra, hogy a rendszerváltást a maga javára kihasználja, bilderbergizálja, sőt az egyeduralomra jutott USA-beli zsidóság segítségével még tovább növelje a magyarság fölötti hatalmát, most a nemzeti megmaradásra a legfőbb veszélyt jelenti. Soros és az ő nyílt társadalma, amely egyáltalán nem nyílt, mert csak a pénz hatalma előtt van nyitva, ennek a megtestesítője. Magam ennek a nyílt társadalomnak nyomására szorultam vidéki kampányolásra 1990-ben, ami semmiség. Kis ügy, egy eltévedt író ügye? Ezért írtak és közöltek ellenem már 1990 óta több száz cikket? Lehet, hogy kis ügy, de jellegzetes ügy, sokak ügye, magyarok sorsa. A legtöbbjük észrevétlen maradt. A rendszerváltásban a nyílt társadalom bezárt életeket, sorsokat és ezek hangtalanul sülylyedtek el. Magam nem süllyedtem el, legalábbis nem teljesen. Éppen ebben a harcban és felvilágosodásomban szerezhettem meg azokat a tapasztalatokat és bizonyosságokat, amelyek az Antallal való szakításomhoz és végül Szabó Dezső-i magamra maradásomhoz vezettek. „Szép egyedül” – mondtam végül Balatonföldváron, amikor 1993-ban kizártak az MDF-ből és egy világhírű zsidó tudóst idéztem: Galileo Galileit. „Mégis mozog a föld.”