vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.01. 

A folytonosság és az őstermelők pártján

Az elmúlt tíz év gazdálkodását jellemzi, hogy nem adósodott el a község

December 2-án időközi polgármester választást tartottak Orgoványon. A 2730 orgoványi választópolgárból 1182 jelent meg. 1175 érvényes szavazatot adtak le összesen. Dr. Lóczi Boglárka FIDESZ-KDNP jelölt 723 szavazatot, Utasi Péter István pedig 452 szavazatot szerzett. Az eredmény alapján Dr. Lóczi Boglárka lett Orgovány község új polgármestere.

 Kedves polgármesterasszony! Gratulálunk az eredményhez! Miért kellett félidőben időközi választást kiírni?

 –Azért, mert a polgármester úr, aki 2010-ben immár a harmadik ciklusát kezdte meg, úgy döntött, hogy nyugdíjba vonul, és ezt a szándékát ki is nyilvánította körülbelül egy évvel ezelőtt a képviselőtestület előtt. Így felkészültünk arra a helyzetre, hogy a választási eljárásról szóló törvény szerint időközi polgármesterválasztást kell tartani.

 Ha már egy évvel ezelőtt lehetett tudni az időközi választásról, az azt jelenti, hogy gyakorlatilag egy éve zajlik a kampány?

 –Vélhetően egy éve elindult a kampány a háttérben, de nem az én részemről. A polgármesteri feladatokat október 1-jén vettem át, és csak ezután kezdtem el kampányolni.

 Sokat kellett győzködni, hogy elvállalja a jelöltséget, vagy adta magát az, hogy az alpolgármester megmérettesse magát?

 –Amikor nyilvánvalóvá vált, hogy a polgármester úr nyugdíjba vonul, elhatároztam, szeretném tovább folytatni ezt a megkezdett munkát immár polgármesterként. Így nem csak arról van szó, hogy egy alpolgármester mérettesse meg magát, hanem elkötelezettségről is.

 A 2010-ben megkezdett utat folytatja, vagy egy teljesen eltérőt?

 –A folytatás pártján állok. Polgármester úr is jobboldali emberként vezette a községet. Számára is alapvető fontosságú volt az, hogy mindent a község érdekéért tegyen. Miután két éve dolgoztunk együtt, sokat segítettük egymás munkáját, nem akartam, hogy a fejlődési ütem a jövőben megtorpanjon.

 Milyen az önkormányzat gazdasági helyzete? Vettek-e fel működési, vagy fejlesztési hitelt?

 –Orgovány községnek nincs adóssága. Az elmúlt tíz évet olyan gazdálkodás jellemezte, hogy nem adósodott el a község. Előfordultak olyan átmeneti időszakok, amikor a működésre egy éves lejáratú hitelt kellett felvenni, de azért, mert az elnyert összegek nem érkeztek meg időben.

 2009-tól vasúton nem elérhető a település. Az akkori kormányzat több mellékvonalat szüntetett meg. Ez a döntés mennyire érintette érzékenyen önöket?

 –Nagyon érzékenyen, mert így maradt számunkra a busz, mint tömegközlekedési eszköz, nem a munkába menetelhez megfelelő menetrenddel közlekednek. Nem csak az ingázók érezték meg a vasúti közlekedés megszűntéből adódó hátrányt, hanem a térség turisztikai vonzereje is csökkent ezáltal.

 Mennyire lettek elzárva a külvilágról?

 –Nem érzem azt, hogy el lennénk zárva a külvilágtól, mert mindig mindent megtettünk annak az érdekében, a lehetőségeinkhez mérten benne maradjunk a gazdaság vérkeringésébe. Iskoláink folyamatosan működtek, és saját postahivatalunk van. Ebből a szempontból is Orgovány élhető település.

 Orgovány lakóinak 25%-a tanyákon él. A Vidékfejlesztési Minisztérium Tanyafejlesztési Programja mennyiben segíthet rajtuk?

 –Ez a projekt hatalmas segítséget jelentett. A Tanyafejlesztési Program keretében kétszer is nyújtottunk be pályázatot. A második körös pályázatot nemrég nyertük meg. Így már januártól két körzetes tanyagondnoki szolgálatot tudunk fenntartani. Eddig a tanyagondnoki szolgálatunk a település külterületének körülbelül a felére terjedt ki, de azzal, hogy megnyertünk egy eszközt, egy terepjárót a kettes számú körzet kialakításához, elmondható, hogy a szolgálat minden tanyán lakót érint.

 Van arra lehetőség, hogy a tanyán tenyésztett jószágok eladására piacot hozzanak létre?

 –Eddig erre nem volt példa a községben, de a mostani választási programomban alapvető célként határoztam meg a helyi őstermelők felkarolását, mert eddig ez a terület nem volt kellőképpen kiaknázva. Szeretnénk összefogni a termelést, és mint önkormányzat példát mutatni abban, hogy mi is az öngondoskodás elve alapján szeretnénk megtermelni az iskolánk, óvodánk konyhájára az alapanyagot. Ha sikerül megvalósítani az őstermelői piacot, tudunk helyben értéket teremteni.

 A tanyavilág, tanösvények bemutatására is van lehetőség?

 –Ezzel kapcsolatban a Kiskunsági Nemzeti Parkkal folyamatban vannak a tárgyalások. Orgoványt 6000 hektárnyi területen nemzeti park veszi körül, s ennek egy része standard védett terület, és emellett vannak látogatható tanösvényeink. A nemzeti park tájékoztatása szerint a fokozottan védett területek is látogathatók időszakos jelleggel, a park munkatársainak felügyelete mellett. És arról is örömmel számolok be, hogy egyre többen szakosodnak a falusi, vagy a tanyasi turizmusra, és sok mindent fel tudunk mutatni a hozzánk érkező vendégeknek.

 Ön tehát alpolgármester volt, és testületi tag. Kellett így képviselőt is választani?

 –Kislistás típusú önkormányzati választás vonatkozik ránk. Így a listán a következő jelölt kerül a képviselői székbe. Annak örülök, hogy ő is fideszes, mert lesz kire támaszkodnom munkám során.

 

Medveczky Attila