vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.11. 

Vissza kell térni Európában a keresztény hit alapértékeihez

Lavrinenko Mikhail Pavlovics, a „Békességszerzők és béke” Orosz Föderáció Alapítványa elnökének ünnepi beszéde december 21-én a Szent Adalbert Központban

 Mélyen tisztelt bíboros úr, püspök úr, polgármester úr, hölgyeim és uraim, tisztelt magyarok!

 Őszintén hálásak vagyunk önöknek, hogy megadták az alkalmat arra, hogy kimutathassuk tiszteletünket a magyarok és Mindszenty József bíboros iránt, az ő születésének 120. évfordulóján.

 A 2012-es esztendő igencsak problémákkal teljes az egész emberiség számára. A gazdasági válságon kívül háborúk, természeti csapások sújtották idén bolygónkat. Eminenciás bíboros úr egész életét a békének szentelte. A béke számára nem csak jámbor kívánság volt, hanem mindent megtett annak érdekében, amit egy EMBER ebben az időszakban megtehetett, vagyis a békéért küzdött

200 évvel ezelőtt pedig Napóleon hadjáratot indított Oroszország ellen. Hogy mi a kapcsolat a két esemény között? 1812-ben és 1813-ban a magyarok is azért harcoltak, hogy a támadó francia csapatokat megállítsák. Tehát 120 évvel ezelőtt Mindszenty, 200 évvel ezelőtt mi oroszok Európa megannyi népével együtt békét akartunk, és ma is azt tartjuk a legfontosabbnak. A napóleoni háborúk lezárásaként I. Sándor cár kezdeményezésére keresztény alapokon megszületik a Szent Szövetség. Önök jól tudják, hogy a Szent Szövetség fő gondolata a nemzetközi kapcsolatok keresztény értékek alapján való rendezése. Közös erőfeszítésre van szükség Európában azért, hogy az egymással ellenségeskedésben élt népek visszatérjenek a keresztény hit alapértékeihez.

 Az Európai Tudományos Akadémia Természettudományi Tagozata, amelynek én is tagja vagyok, úgy döntött, hogy létrehozza az I. Sándor érdemrendet. Azért I. Sándorét, mert ő a XIX. század elejének békeközvetítője volt. Alapítványunk arra törekszik, hogy megjutalmazza azokat, akik a függetlenségért, az európai békéért tevékenykedtek. Sajnos nincs olyan esztendő, hogy ne háborúznának a világ valamelyik pontján, gyilkolják az ártatlanokat, és megsemmisítik a kultúrák értékeit.

A hannoveri akadémia felterjesztésére a „Békességszerzők és béke” Orosz Föderáció Alapítványa most I. Sándor ezüst emlékéremmel tünteti ki a magyar nép kiemelkedő fiát, Mindszenty József bíboros urat, post mortem. Hőstetteit mindig a magyar nép érdekében vitte véghez, és ezek a cselekedetek a jövő felé mutatnak. A célja az ember és a nemzet szabadságának elérése volt. Sajnos a bíboros úrnak éveken keresztül népéért és a katolikus hitért kellett küzdeni úgy, hogy – hasonlóan nagyon sok más hazafihoz – önmagát feláldozta a nemzetért. Eszméi, elképzelései ma megvalósultak. Mélyen fejet hajtunk emléke előtt.

 Mindszenty József élete Istennek felszentelt fenséges élet volt a keresztény egyházért; a nagy magyar nemzetért küzdött, hogy a szabadság beköszöntsön egész népe számára. Ezért illeti meg az I. Sándor cárról elnevezett díj.