vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.18. 

A Securitate egy volt kémelhárítója kerül az EP-be

Büszke vagyok arra, hogy a román kémelhárítás tisztje voltam

A Securitate – az egykori kommunista titkosszolgálat – egy volt tisztje kerül Romániából az Európai Parlamentbe – közölte a Romania Libera című napilap. Dan Zamfirescu (képen) a Nagy Románia Párt (PRM) jelöltjeként kap mandátumot, miután a párt listáján 2009-ben EP-képviselővé lett Gigi Becali futballmecénást decemberben a parlament képviselőjévé választották, és lemondott európai parlamenti mandátumáról. Zamfirescuról, aki 1980-tól 1990-ig a Securitate, majd 1990-től 2002-es nyugdíjazásáig a Román Hírszerző Szolgálat tisztje volt, a román átvilágítási intézet 2007-ben megállapította, hogy a rendszerváltás előtt „politikai rendőrségi tevékenységet" folytatott – írta a bukaresti lap. „Én a Securitate tisztje voltam, nem besúgó. A kötelességemet teljesítettem, és azt teszem halálomig: szükség esetén kész vagyok fegyverrel a kezemben meghalni a hazáért. Büszke vagyok arra, hogy a román kémelhárítás tisztje voltam" – idézte a Romania Libera Zamfirescut. Corneliu Vadim Tudor EP-képviselő, a PRM elnöke hivatalos átiratban értesítette a román állandó választási hatóságot arról, hogy a párt pótlistájáról Zamfirescut küldik Becali helyett Brüsszelbe. A Romania Libera úgy tudja, a párt európai parlamenti listáján egy másik jelöltet illetett volna a mandátum, de Vadim Tudor szerint azért ugrották át az illetőt, mert már nem tagja a PRM-nek, nem fizette rendesen a tagdíjat, és már három éve nem látták a pártszékházban. A pásztorból lett milliárdos üzletember Gigi Becalit, a bukaresti Steaua futballklub tulajdonosát annak ellenére választották meg 2009-ban Nagy Románia párti EP-képviselőnek, hogy a választási kampány jelentős részét – egy önbíráskodás gyanúja miatt elrendelt – előzetes letartóztatásban töltötte. Az idegengyűlölő kijelentései miatt több ízben megbírságolt Becalit decemberben a Nemzeti Liberális Párt színeiben választották parlamenti képviselővé Bukarestben.

 

(Forrás: erdely.ma)