vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.18. 

Bírság jár a magyar zászló kitűzéséért Székelyföldön

A prefektus közölte, hogy az általa vezetett hivatal a legrövidebb időn belül ellenőrzéseket végez, és megbírságolja a kihágást elkövető önkormányzatokat

Több mint ezer euróval büntethetik Romániában azokat a székelyföldi önkormányzatokat, amelyek törvénytelenül függesztik ki a magyar zászlót - derült ki Hargita megye prefektusának körleveléből. Az Adevarul című román lap internetes kiadásában azt írta: Jean-Adrian Andrei prefektus körlevelet intézett a Hargita megyei polgármesteri hivatalhoz, amelyben arra figyelmeztette az elöljárókat, hogy 2 500 lej (165 ezer forint) és 5 ezer lej (330 ezer forint) bírságot szabhatnak ki a hivatalukra, ha törvénytelenül függesztik ki más államok zászlóit. A prefektus leszögezte: más államok lobogóját csak a törvényben megszabott feltételek mellett tűzhetik ki, így a magyart is csak a románnal együtt lehet kihelyezni, hivatalos látogatás alkalmával vagy amikor nemzetközi konferenciát szerveznek a településen. Hozzátette, a magyar zászlót nem lehet állandó jelleggel kitűzni.

A prefektus a Mediafax hírügynökségnek elmondta, hogy a Hargita megyei polgármesteri hivatalok és közintézmények épületén Románia zászlaján kívül más lobogók is ki vannak függesztve, így a magyar zászló is, ennek ellenére 2002 óta nem róttak ki bírságot a hatóságok. Székelyföldön a székely zászló használata is jogi vita tárgyát képezi az önkormányzatok és a kormánymegbízott szerepét betöltő prefektusi hivatalok között.

A prefektus közölte, hogy az általa vezetett hivatal a legrövidebb időn belül ellenőrzéseket végez, és megbírságolja a kihágást elkövető önkormányzatokat.

 

(MTI)