vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.18. 

Csorja Gergely: Miért nem haladnak az ügyek?

Lehetne-e ingyenes a tömegközlekedés? Először is le kell szögezzük: lehetne. A budapesti tömegközlekedést kevesebb mint 50 milliárdból, az országosat pedig kevesebb mint 80 milliárdból ingyenessé lehetne tenni. Most azzal ne is foglalkozzunk, hogy a nagy állami közlekedési cégek ésszerűsítésével mennyit lehetne spórolni, hogy esetleg némi bürokráciamentes, racionális gazdálkodás micsoda nyereséget hozhatna.

A fenti rövid fejtegetést azért gondoltam megosztani, mert Európában – fővárosi szinten – először Tallinnban vezették be az ingyenes tömegközlekedést. Igaz, Tallinn mindössze 400 ezer lakosú, így nem hasonlítható Budapesthez. Mégis. Az évtizedek óta megoldatlan, botrányszagú tömegközlekedés kérdését ideje lenne rendbe rakni.

 Minden elképzelés, ami az állami, vagy önkormányzati vállalatok által szervezett tömegközlekedést üzleti alapon képzeli el, eleve bukásra van ítélve. Az utóbbi vaskos kijelentés némi magyarázatra szorul. Létezik üzleti alapon szervezett tömegközlekedés. Csakhogy, az üzlet nyerő oldalán néhány szolgáltató cég, illetve azok tulajdonosai állnak, míg lényegében mindenki más vesztes. Vesztes az utas és a legnagyobb vesztes maga az állam. Állami pénz nélkül ugyanis a tömegközlekedés nem működik. Tehát, egyik oldalon vastag milliárdokat költünk arra, hogy olcsóbb legyen a tömegközlekedés, hogy üzleti alapon vegyük el a kedves állampolgár pénzét, a másik oldalon pedig bemondjuk az államnak, hogy akkor idén mennyivel tetszik majd támogatni bennünket. Lényegében mindenki rosszul jár, az üzemeltetőn kívül.

Ennél azért egyszerűbbnek tűnik az észt megoldás. Nem kell fizetni, így is, úgy is az állam fizet. És ha tovább visszük a gondolatmenetet, akkor kiderül, hogy az államnak ellenben tőlünk, a mi befizetéseinkből, munkánkból van pénze. Tehát lényegében a végén mégiscsak mi fizetünk. Azaz teljesen felesleges beiktatni egy köztes pénznyelőt, egy nagyszerűen fungáló aranycéget, mely majd súlyos milliárdokért megmutatja, hogy egyrészről hogyan lehetne tőlünk, állampolgároktól többet elszedni, másrészről – természetesen – nem teszi szükségtelenné az állami támogatást. Azt ugyebár nem lehet. Állami pénz nélkül nincs tömegközlekedés.

Konzekvensen a tömegközlekedés kifejezést használom a mostanában divatos, sőt mi több, elvárt közösségi közlekedés helyett. Ugyanis gyűlölöm a szómágiát. Gyűlölöm, hogy vannak, akik azt hiszik: ha tömeg helyett közösséget mondunk, akkor majd 350 forintért jobb reggel hatkor kockára fagyni a megállóban, vagy megfulladni az 1-es villamoson a velünk utazó hajléktalan vizeletszagában.

Nem lesz jobb, és bizony az említett 1-es villamos utazóközönsége a legkisebb mértékben sem emlékeztet közösségre, sokkal inkább kifosztott, megalázott és tönkretett tömegre. Most jönne az a rész, hogy elkezdem Vitézy Dávidot, majd a fővárost, utána kormányt szidni. De nem kezdem. Mert ezt az állapotot nem ők idézték elő, mégha megoldani nem tudták is.

Nézzünk körbe és állapítsuk meg, ma Budapesten vagy az országban az ingyenes tömegközlekedés lehetetlen. Nem megvalósítható. Na, nem azért mert nincs pénz. Ugyanis a fentiekből világosan látszik, hogy ennek semmi köze a pénzhez. Mondhatnók: így is, úgy is kifizetjük. Hanem mert már az ötlet felvetésekor is megjelennek a szakértők, a reálisan látók, a közgazdászok, a költségvetési szakemberek és meggyőznének mindenkit, hogy az ötlet felvetője egy nevetséges pojáca, aki ehhez a nagyszerű tudományhoz nem ért. Bezzeg ők! Aztán a másik oldalon megjelennének a hivatásos civilek, akik abból élnek, hogy civilek, akik azért civilek, mert ebből meg lehet élni. A civilek bebizonyítanák, hogy aki ingyenes tömegközlekedést akar, az az Együtt 2014 szavazója. Elégedjünk meg ennyivel, terjedelmi korlátok miatt, most ne próbáljuk meg felsorolni a záróréteget alkotó csoportokat, mely záróréteg megfojt minden épkézláb gondolatot, mely tönkreteszi az alkotókedvet és végtelen elkeseredésbe taszítja a valamit megvalósítani akaró embert. És legelsősorban elzárja a pénzt.

Ugyanis bármily meglepő pénz van. Ott van a bankokban, ott van az európai uniós pályázatokban, ott van a kínai fejlesztési banknál, ott van az államban. Csakhogy ott motoznak a záróréteget alkotó elemek és pályázati rendszereket találnak ki, követelményeket támasztanak, szakmai előéletet követelnek, jogszabályokra hivatkoznak, formai kifogásokat tesznek, botrányt kavarnak, keresztbe tesznek, elfektetnek vagy csak egyszerűen félretájékoztatnak. Így lehetséges, hogy az Uniós pénzek a kis- és középvállalatokhoz például telephelybővítés címen leginkább akkor oszthatók ki, ha az adott kis- és középvállalat lakóingatlant vásárol. Miért? Mert az egész eleve úgy van kitalálva, hogy azt kizárólagosan lopási és csalási céllal lehessen felvenni. Jó, nem kizárólagosan, bocsánatot kérek. Biztosan vannak, akik valóban telephelyet bővítettek és nem a haver lakását vásárolták meg.

Vagy ott vannak nagyszerű pénzintézeteink melyek sok mindenre alkalmasak, csak éppen nem töltik be legfontosabb szerepüket. Nem látják el a gazdaságot pénzzel. Mert lehet persze pénzhez jutni. 16 százalékért. Csakhogy 16 százalékot nem lehet kitermelni. A pénzintézetek kedves munkatársai meg nem is értik, hogy milyen vállalkozások fordulnak hozzájuk pénzért. Nincs fedezetük, nincs pénzük, nincs profin megírt üzleti tervük. Semmi mást sem tudnak, csak dolgozni.

Nos, igen. Feltehetőleg ezért kell nekik pénz. Vagy ha úgy tetszik: tőke. Mert ha volna nekik pénzük, fedezetük, üzleti tervük, akkor nem gondolnák, hogy a drága pénzintézet kedves munkatársait kell támogassák minden megtermelt forintjuk 10-30 százalékával. Akkor nem gondolnák, hogy az esztergapadért, kisteherautóért, sarokcsiszolóért vagy rigol ekéért egész életükre eladósítsák a családot. Ezt a kényszert, a teremteni vagy csak termelni akaró ember szempontját a záróréteg nem is érti. A valódi dolgokkal foglalkozók hadát az aktatologatásra szakosodott félig- vagy túliskolázott réteg valami eltűnő, kihaló faj utolsó életképtelen egyedeinek látja. Olyan pandaszerűnek.  

A záróréteg úgy tűnik eltávolíthatatlan. A kétharmad legjobb szándéka, Orbán Viktor legjobb szándéka ellenére, a napi küzdelemben erre nem jut energia. Tegyük hozzá lehetőség sem. A záróréteg eltávolítását nem élné túl a rendszer. Talán az ország sem. Ugyanis a záróréteg ma már nagyobb bármely társadalmi csoportnál. A záróréteg ma Magyarország legnagyobb aktív rétege. Velük szemben totális háborút hirdetni felér egy politikai harakirivel. Így aztán meg kell adni, ami a zárórétegnek jár.

Legutoljára Hende Csaba honvédelmi miniszter úr adta meg, amint azt fejtegette, hogy a Magyar Honvédség az aztán igen, mert példának okáért a magyar tábornoki karban több tábornoknak van felsőfokú angol nyelvvizsgája mint az olaszban. És ekkor megjelent gonosz gondolataimban egy kép, amint a magyar tábornoki kar kiváló angolsággal üdvözli Csengersimánál a bevonuló román csapatokat. Mert ugyebár sok minden mást nem tehet hatékony, modern fegyverek és leginkább harcképes honvédek nélkül.

De mit tehetne a honvédelmi miniszter, mit mondhatna, minthogy a tábornoki kar angoltudásával villog, és megemlíti, hogy vásárolnunk kell helikoptereket, de nem ám olyanokat, amivel harcolni lehet – az ő megfogalmazásában, amivel a katonák játszanak –, hanem olyanokat, melyek segítenek katasztrófahelyzetben. És a miniszternek igaza van, nyilván most a legnagyobb szükség ezekre a helikopterekre van és abban is igaza lehet, hogy ha előállna egy modern harcihelikopter programmal, ami a HM egész éves költségvetését elvinné, akkor a záróréteg egy emberként követelné a fejét, mert nem maradna pénz windows licencekre. És bizony Windows 7 nélkül nem élhet a záróréteg, anélkül nem lehet formás szolgálati jegyet, meg körlevelet szerkeszteni és a facebook is leginkább azon élvezhető.

Ez amúgy egyáltalán nem vicces. Sőt! Ez ma a magyar társadalom egyik legsúlyosabb, legpusztítóbb problémája. Van egy nemzeti elkötelezettségű kormányunk, van egy minden jel szerint jó szándékú, a megfelelő célokat felmutató programunk, van egy rátermett és tegyük hozzá bátor miniszterelnökünk és mégsem mennek  fontos ügyek. A záróréteg mégis képes szabotálni, képes a legfontosabb terveket is áthúzni, képes a legértékesebb embereket kétségekbe taszítani.

A kórképet megállapítottuk. A gyógykezelés mikéntjét el sem tudjuk képzelni. Pedig a beteg a nyavalyába bele is halhat.