vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.18. 

Bevált a Balatoni Korona

A helyi pénz közösségerősítő szerepet tölt be

Már közel 200 helyen lehet használni a 2012. március 22.-én bevezetett Veszprém megyei fizetőeszközt, a Balatoni Koronát. Amikor annak idején bejelentették a helyi pénz létrehozásának az ötletét, az egyik vidéki hírportál még arról is írt, hogy nagyüzemi pénzhamisításra készülnek.

 Mi a helyi pénznek, esetünkben a Balatoni Koronának a filozófiája, lényege? –kérdezem Leitold Lászlótól, a Balatoni Korona Zrt. elnök-vezérigazgatójától.

 –Jogilag pénzhelyettesítő utalványról van szó. Ebbe a kategóriába tartozik bele az üdülési csekk és az étkezési utalvány is. Az úgynevezett helyi pénz két jelentős dologban tér el a közismert utalványoktól. Az egyik, hogy vissza lehet, és kell is adni belőle. A másik, hogy nem egyszer, hanem többször is felhasználható. És ez a tulajdonsága az, ami hasonlóvá teszi a pénzhez. A pénzhamisításos vádra rátérve: sokan nem értik, miről is van szó. Létezik olyan pénzhamisító, aki a fedezetet valódi pénzben leteszi a bankban? Esetünkben az alapítók saját forint betétükkel állnak jót az utalvány hitelességéért. Tudni kell, hogy a világban több mint 2000 helyi pénz működik, csak Nyugat-Európában közel  százra tehető a számuk, viszont nálunk ez nem kap  publicitást. A helyi pénznek szerintem két fontos – társadalmi és gazdasági vonatkozású – célja van. Egyrészt a helyi pénz közösségerősítő szerepet tölt be, mert mindig egy adott térség – város, megye – lakosságát fogja össze. A helyi pénzt használók fontosnak érzik azt, hogy az általuk elköltött pénz nagyobb része a helyi gazdaságban hasznosuljon, a helyi termelőkhöz, boltosokhoz kerüljön. Ez a csoport megpróbálja előnyben részesíteni a térségben működő vállalkozásokat. Másrészt: a helyi pénz utalványokat nem lehet bárhol elkölteni, hanem csak az adott térségben. Olyan helyeken lehet csak vele vásárolni, akikkel a kibocsátó, esetünkben a Balatoni Korona Zrt. elfogadóhelyi szerződést kötött. Ezzel tudjuk irányítani azt,  hogy a helyi vállalkozókat hozzuk helyzetbe.

  Mekkora összegben bocsájthatnak ki helyi pénzt, és mekkora fedezetet kell ehhez biztosítani?

 –A helyi pénz utalvány kibocsátható mennyiségének nincs törvényi alsó, vagy felső határa. Az viszont már előírás, hogy minden egyes kibocsátott utalványnak fedezete legyen. Meg kell határozni a kibocsátónak, mi az az optimum, amit a forgalom már megkövetel, és megvan a kellő tőkéje is a forgalomba helyezéshez. Ebből következően a kibocsátás összege a hazánkban már  létező három helyi pénznél eltérő mértékű.

 Honnan tudom, hogy melyik Veszprém megyei boltban lehet fizetni balatoni koronával?

 –Az elfogadó üzletek bejáratánál elhelyezett matricán látható a balatoni korona logója.

 Árelőnyhöz is jut, aki az elfogadóhelyeken balatoni koronával fizet?

 –Igen, mert az elfogadóhelyekkel olyan szerződést kötünk, hogy a szolgáltatásukból, vagy azok egy részéből árkedvezményt adnak a balatoni koronával fizetőknek. Ez 2-10% közti kedvezmény, de tudunk 20%-osról is. Az élelmiszerboltok, a kisebb árréssel dolgozó boltok alacsonyabb kedvezményt, a szállodák, éttermek nagyobb engedményt tudnak adni.

 Mennyi idő kell ahhoz, hogy a balatoni koronát széles körben megismerjék?

 –Az év végén két  önkormányzatunk összesen közel 10 millió forint értékben adtak jutalmat balatoni koronában, ezzel elkezdődött a széleskörű használata. 2013-ban 40-50 millió forintos kibocsátással számolunk. Már az induláskor úgy terveztük, hogy 3-4 év szükséges a balatoni korona felfutásához.  Az első év az elfogadóhelyek kiépítéséből állt, míg a második évben  emellett már megkeresünk olyan cégeket, melyek jutalomként a dolgozóknak balatoni koronát adnak. A harmadik év pedig az általános elterjedésé lehet. Dolgozunk azon is, hogy a helyi pénz utalványok bekerüljenek a cafetéria elemként adható utalványok közé, ami nagyban segítené elterjedésüket. 

 

Medveczky Attila