vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.18. 

Tétényi Évának a 100 millió forint alamizsnának számít

Remélhetőleg a konszolidáció során sikerül olyan megállapodást kötnünk a minisztériummal, amely a fenti hiányt is megoldja

December közepén 100 millió Ft támogatást utalt át az állam Esztergom város számlájára az ÖNHIKI (önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok) keretből. Az átutalt támogatás segíti az önkormányzat és a Polgármesteri Hivatal működését. Tétényi Éva polgármester asszony szerint a város helyzete nem hogy megoldódott volna, hanem egyre katasztrofálisabb lesz.

 Mire elegendő ez a 100 millió forint? És egyáltalán „csak” ennyiről van szó, vagy az állami támogatásnak ez az első tétele? –kérdezem Steindl Balázstól az esztergomi önkormányzat Fidesz képviselőcsoportjának vezetőjétől.

 –Frakciónk tavaly előterjesztést nyújtott be a képviselő-testületnek az ügyben, hogy Esztergom pályázzon az „Önhibájukon kívül hátrányos helyzetbe jutott önkormányzatok támogatására”. Ennek eredménye ez a mostani 100 millió forint támogatás. Bármit is mond polgármester asszony, neki az elmúlt két évben egyszer sem jutott eszébe ezt a támogatást megigényelni, pedig egy évben akár háromszor is be lehetet volna nyújtani ezt az igényt a Belügyminisztérium felé. Én inkább onnan közelíteném meg a kérdést, hogy ha a frakciónk nem nyújtja be ezt a támogatási kérelmet, akkor most Esztergom városa 100 millió forinttal szegényebb lenne.

 Elképzelhető, hogy az állam átvállalja a 9 milliárd forintos tartozást is?

 –Nagyon bízunk benne, hogy az önkormányzatok konszolidációja során Esztergom városát tekintve reális lehet a fenti összeg állami átvállalása. Pontos összeget még nem tudunk, de körülbelül reális lehet ez az összeg, február-március tájékán már mi is okosabbak leszünk.

 Tétényi Éva szavait idézem: „Az állam 616 millió 787 ezer 969 forint azonnali beszedéssel terhelte meg az önkormányzat számláját szinte ugyanakkor, amikor a másik kezével alamizsnát osztott. Ezzel ma «csak» félmilliárdos a hiány.” Mi erről a véleménye?

 –Sajnálom, hogy Tétényi Évának a 100 millió forint alamizsnának számít, főleg annak tükrében, hogy ezt a helyzetet az ő általa indított adósságrendezési eljárás okozta. Azt hiszem, hogy inkább köszönetet kell mondanunk, hogy városunk 100 millió forintot kapott és arra kellene inkább törekedni, hogy a fenti hiányt hogyan oldjuk meg. Azzal hogy farkast kiálltunk nem oldódik meg semmi, azzal hogy alamizsnaként aposztrofálunk egy 100 millió forintos támogatást és ezt világgá is kürtöljük, nem hozza helyre a problémákat. Én személy szerint optimista vagyok és látok kiutat ebből a helyzetből. Remélhetőleg a konszolidáció során sikerül olyan megállapodást kötnünk a minisztériummal, amely a fenti hiányt is megoldja. Most a tárgyalások és az egyeztetések időszaka következik, és ehhez pozitívan és higgadtan kell hozzáállnunk. Nem tesz jót semmiképpen az a fajta kommunikáció, amit Tétényi Éva az elmúlt hetekben, de mondhatom azt, az elmúlt két évben képvisel.

 Jelenleg megoldott az önkormányzati dolgozók bére, a helyi tömegközlekedés, a közterület fenntartás és a közvilágítás kérdése?

 –Jelenleg az önkormányzatunk és intézményeink dolgozóinak bére megoldott, a közvilágítás még működik, ugyanakkor az utak és a közterületek fenntartására az adósságrendezési eljárás óta nincs pénz, így azok katasztrófális állapotban vannak. Helyi tömegközlekedés minimális szinten működik, de nem a városunk jóvoltából, hiszen erre sincs fedezetünk.

 Még novemberben azt nyilatkozta Tétényi Éva, hogy önök a „tényleges problémákról, a város katasztrofális pénzügyi helyzetének rendezéséről még tárgyalni sem hajlandóak, a napirendről pedig következetesen leveszik a kötelező önkormányzati feladatellátásról szóló előterjesztésemet még a testületi ülések elején, hogy beszélni se kelljen a kifizetésre váró segélyekről, számlákról, intézményfinanszírozásról, városüzemeltetésről.” Kivel és miről nem hajlandóak önök beszélni?

 Pontosan ez a fajta kommunikáció és hozzáállás az, ami nem vezet sehova. Mindenki tudja, hogy milyen problémák vannak városunkban, elég ha az ember kimegy az utcára és rögtön szembesül ezzel. Azt is tudja mindenki, hogy 2010 ősze előtt milyen volt a város képe és hangulata, rá sem lehet ismerni most a városunkra. Azt is tudja mindenki, hogy 2010 őszén polgármester asszony csődeljárást indított Esztergom városával szemben. Ha összerakjuk a képet világosan látszik, hogy mi okozta a bajt. De ha már ez megtörtént, akkor arra kellene törekedni, hogy ezt a válságos helyzetet valahogy helyrehozzuk. Nem pedig azt, amit polgármester asszony tesz, hogy ezt a helyzetet saját politikai céljaira használja fel és hétről hétre hozza be a fenti előterjesztést azt mutatván, hogy erről a Fidesz tehet. Az a Fidesz aki tiltakozott az adósságrendezés ellen és könyörgött Tétényi Évának, hogy ne indítsa el az eljárást, mert évekre lebénítja a várost ezzel. Ennek ellenére megtette, most pedig próbálja a felelősséget szétkenni rajtunk, ahelyett hogy a megoldásokat keresné, például, hogy polgármester asszony szavaival éljek: „alamizsnát kérne olyan formában, ahogy azt mi megtettük, és aminek eredménye a 100 millió forintos támogatás.

 Az elmúlt évben többször jártam Esztergomban, és látom egyre jobban pusztul le a belváros, és néptelenednek el az utcák. Egy ilyen település mennyire lehet vonzó a fiatalok, a családalapítók számára?

 –Véleményem szerint Esztergom semennyire nem lehet vonzó a jelenlegi helyzetet tekintve, de mégis arra bíztatnám a fiatalokat és az itt élő családokat, hogy ne hagyják itt a városunkat, mert én hiszek abban, hogy Esztergom hamarosan újra a régi fényében tündökölhet.

 Annak idején, 2010-ben  sokan úgy kampányoltak, hogy Meggyes Tamás nem, Fidesz igen. Tehát, a polgármesteri székben legyen csak változás. Elképzelhetőnek tartja, hogy ezzel ezt a mai kaotikus helyzetet akarták megteremteni?

 –Remélem, hogy nincs olyan ember a városban, akinek az lehet a célja, hogy kaotikus helyzetet teremtsen sem 2010-ben, sem most 2013-ban. Egy biztos, akinek nem volt világos akkor, az most már tudja: Tétényi Évának semmilyen köze nem volt és nem is lesz köze a Fideszhez. Ezzel 2010-ben még meg lehetett téveszteni az embereket (másképp fogalmazva át lehetett verni az embereket), de mára világossá vált mindenki számára, hogy aki az MSZP majálisán részt vesz Gyurcsány Ferenc előtt felszólalóként, az nehezen képzelhető el jobboldal embereként. Nem beszélve arról, hogy Tétényi Éva az MSZP-JOBBIK-LMP koalíciójának jelöltjeként nyerte meg a választásokat. Ebbéli irányultságát azóta már többször bizonyította, hol az MSZP oldalán, aztán a JOBBIK oldalán, majd az LMP oldalán is.

 Hisznek-e még egyáltalán az esztergomiak a helyi politikusoknak? Vagy megcsömörlöttek a közélettől?

 – Erre az itt élő emberek tudnának válaszolni, de ahogy már fentebb említettem, össze sem lehet hasonlítani a 2010 előtti Esztergomot a mostani Esztergommal. Mi egyet ígérhetünk: Azért dolgozunk, és arra fogunk törekedni, nemcsak képviselőként, hanem a város polgáraiként is, hogy Esztergom olyan legyen, mint amilyen 2010. október 1-je előtt volt.

 

Medveczky Attila