|
 2013.01.18.
Kulturális örökséggé válhat a csobánolás
Madéfalva számunkra a Székelyföldhöz való kötődést jelképezi
A magyar szellemi
kulturális örökség jegyzékébe jelöli a Bukovinai Székelyek
Országos Szövetsége a bukovinai betlehemest, a csobánolást, a
kezdeményezést eddig ezren támogatták aláírásukkal.
Mit lehet tudni a csobánolás eredetéről? – kérdezem
Csibi Krisztinát, a Bukovinai Székelyek Országos Szövetsége
elnökét.
–A bukovinai betlehemes játék a XVIII. századi
iskolai színjátékokra épül, és közeli rokonságot mutat a
mai csíki betlehemes játékkal is. Bukovinában is megőrizték
azt a játékot, ami magán viseli a ferences szerzetesek által
betanított színjátékok, a bukovinai népszokások és a környékbeli
népek hagyományait. Maga a csobán szó pásztort jelent a
havasi románok nyelvén. A csobánolás tízszereplős játék,
melyben a Király, Szent József, Mária, az Angyal és a csobánok,
a pásztorok szerepelnek. Nagyon kevés, de eltérés fedezhető föl
a bukovinai öt falu hagyományaiban, a pásztorok jelenetében,
számában vagy a szöveg egyes részeiben. A lejegyzett gyűjtések
alapján megkülönböztetjük az andrásfalvi, a hadikfalvi,
istensegítsi, józseffalvi változatokat.
Mi szükséges ahhoz, hogy a kulturális örökség
nemzeti jegyzékébe kerüljön ez a népszokás?
–Az UNESCO 2003-as egyezménye szerint az épített örökséghez
hasonlóan meg kell őrizni az emberiség szellemi örökségét
is. Ehhez a kezdeményezéshez csatlakozott Magyarország
2006-ban. A mai napig valamivel több mint 130 ország védi a
szellemi örökséget ilyen módon. Megkülönböztetik az emberiség
reprezentatív, és az adott ország nemzeti listáját. Az utóbbit
Magyarországon a szentendrei skanzenben működő nemzeti bizottság
felügyeli. Az ő segítségükkel készülünk mi 2013-ban a jelölést
benyújtani. Jelenleg a magyar szellemi kulturális örökség
jegyzékében 14 elem található, és reméljük a következő a
bukovinai betlehemes játék lesz. Mindez azért lényeges, mert
azt reméljük, hogy ez a folyamat közösségünkre is hatással
lesz; azután még fontosabbnak érezzük a bukovinai székely
identitás megőrzését, és minél több olyan módszer kidolgozását,
melyekkel ápoljuk a hagyományokat. Szövetségünknek 41
tagegyesülete van, tehát – az erdélyi és vajdasági
tagjainkkal együtt –41 településen működik hagyományőrző
csoportunk. Most a magyarországi egyesületekkel együttműködve
gyűjtjük az aláírásokat a jelölés érdekében. Karácsonykor
kezdtük el a gyűjtést, és már az első héten ezer fő támogatott
bennünket. Célunk, hogy megközelítsük a 14 ezer aláírást,
hiszen 1941-ben, mikor Bukovinából Bácskába telepítettek haza
bennünket, akkor 13. 800 volt a bukovinai székelység létszáma.
Tehát ez a 14 ezer aláírás nem kötelező, hanem vállalt
szám?
–Nincs meghatározott határ. Hiszen annyira különbözőek
az egyes elemek és az azokat jelölő közösségek létszáma. Például
Sárköz öt faluja gyűjtött aláírást Sárköz népművészetének
jelölésekor. A lényeg, hogy egy-egy közösség mit tart arra
érdemesnek, hogy a szellemi örökség részévé tegye. Sosem
maga a termék, a produktum a védett, hanem a tudás, az elkészítés
módja. A mi esetünkben sem maga a játék pontosan lejegyzett,
esetleg filmre rögzített változata az érték, hanem a gyakorlása,
az évről évre történő bemutatása, ennek a hosszú távú működtetése.
Most mennyien vallják magukat az áttelepültek leszármazottjainak?
–Úgy gondolom, hogy a
vegyes házasságok révén még sokkal többen is vagyunk 14
ezernél. Egyik projektünkben a régi anyagkönyveket dolgozzák
föl Rudolf László vezetésével, és az ő adattárában 20
ezer leszármazott szerepel.
A rendszerváltás előtt összejárhattak-e, megőrizhették-e
kultúrájukat a kitelepült székely családok?
–Erre kevésbé volt mód,
mint 1990 után. De már a ’70-es években a népi hagyományőrző
csoportoknak köszönhetően egyre többen hallottak a bukovinai
székelyekről. Az igazi áttörést az 1978-as Röpülj páva műsor
hozta meg. Addig a legtöbben csendben dolgoztak, megpróbáltak jó
kapcsolatot ápolni a helyi német kisebbséggel. Azokkal a németekkel,
akiknek a házaikba minket betelepítettek. Mindez elég jelentős
feszültségforrást jelent a mai napig. A Röpülj páva pedig
bebizonyította azt, hogy a mi kultúránk is van olyan értékes,
mint az itt élőké, és ezután megalakultak a különböző
itthoni székely együttesek. Ők mentették át számunkra táncainkat,
énekeinket, meséinket. Nekik köszönhetjük, hogy egyáltalán
tudunk mit kutatni és továbbadni. Ez a betlehemes játék is
hozzájuk köthető. És akkor még nem beszéltem a Bács-Kiskun
megyében élő csátaljaiakról, akik az áttelepülést követően
– a németekkel, a bunyevácokkal együtt élve – minden évben
játsszák a betlehemes játékot, mely az idősebb, házas
emberek szokása volt.
A fiatalok mennyire vehetők rá a hagyományőrzésre?
–Az utóbbi négy-öt évben
nagyon megnőtt a fiatal hagyományőrzők száma. Hála Istennek
egyre több fiatal működik a tánccsoportokban, s ők nagyon elkötelezettek.
Van elegendő forrásuk könyvek, folyóiratok
megjelentetésére?
–Nem vagyunk pénz bővében,
de mégis minden évben igyekszünk egy-egy kiadványt vagy kiállítást
létrehozni. Néhány évvel ezelőtt jött létre a Bukovina Kiadó,
ahol kimondottan a témával kapcsolatos könyvek jelennek meg.
Hatalmas az érdeklődés, mert a bukovinaiak fokozottan érdeklődnek
történelmük iránt.
Minden év januárjában megemlékeznek a
madéfalvi veszedelemről. Ilyenkor jönnek Bukovinából is vendégek?
–Bukovinából
nem, mert Madéfalva számunkra a Székelyföldhöz való kötődést
jelképezi. Ezen a januári rendezvényen emlékezünk meg székelyföldi
eredetünkről, a népcsoport történetét elindító eseményről.
Ezt az emléket kétszázötven éven át főleg szájhagyomány
útján adták őseink generációról generációra. Nagy örömünkre
a Székely Nemzeti Tanáccsal és Madéfalva polgármesterével
együttműködve a 250. évfordulóra, jövőre szeretnénk kopjafát
állítatni a madéfalvi emlékmű mellé. A kopjafán a bukovinai
öt falu neve szerepelne, és azok a települések, melyeken ma
bukovinai székelyek élnek.
Medveczky
Attila
|
