vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.25. 

Kassa-ÉRT - Református kulturális fesztivál júniusban

A 2013-as évben a franciaországi Marseille mellett Kassa is az Európa Kulturális Főváros név hordozója. Ebből az alkalomból a város területén számos rendezvény kerül megszervezésre.

 Mivel Kassán jelentős számú református él, így a jeles év kapcsán a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház vezetése közösen a Magyar Református Egyház együttműködésével egy programsorozatot készít, melyben fő hangsúly a református kulturális értékek megjelenítésére helyeződik.

 A Szlovákiai Református Keresztyén Egyház négy egyházmegyéje – a zempléni, az ungi, az abaúj-tornai és a gömöri - Géresi Róbert püspökhelyettes és a Tiszáninneni Református Egyházkerület Csomós József püspök vezetésével vállalta fel a programsorozat megszervezését. A SZRKE Zsinati Tanácsa még az elmúlt évben a rimakokovai ülésén döntött arról, hogy a református egyház kihasználva ezt a lehetőséget jelenítse meg magát ebből az alkalomból.

 A szervező bizottság tagjai január 14-én találkoztak második alkalommal, hogy egy tervet készítsenek elő és meghatározzák a Református Fesztivál programját. Az előzetes egyeztetések alapján június 14-16-a között kerülne sor Kassa történelmi belvárosában a Kassa-ÉRT, vagyis Kassa - Északi Református Találkozó megnevezéssel egy fesztiváljellegű találkozóra.

 Géresi Róbert püspökhelyettes, a program fő koordinátora a Reformata honlapnak nyilatkozva elmondta, hogy több helyszínen futó színes programok közül válogathatnak majd a fesztivál résztvevőit. Az egyházzenei örökség bemutatása, színházi előadás, gyermekfoglalkozás, bibliakiállítás, épített örökséggel való megismerkedés lehetősége, előadások, kerekasztal-beszélgetések és ifjúsági programok várják majd az érdeklődőket.

 A Kassa - Északi Református Találkozó június 14-én, pénteken 18 órakor istentisztelettel kezdődik. A programok túlnyomó többsége szombaton kerül megszervezésre. A rendezvény istentisztelettel zárul vasárnap délelőtt. A Kassa Európa Kulturális Fővárosa program kísérőrendezvény keretén belül a Szlovákiai Református Keresztyén Egyház a Magyar Református Egyházzal közösen ősszel több egy napos kulturális rendezvényt is tervez megvalósítani.

 

(Reformata/Felvidék.ma)