vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.25. 

Másfél milliárd Dunaújvárosnak

A kisvállalkozásokat segítő program kiemelt jelentőségű az önkormányzat hosszú távú tervei között

Másfél milliárd forint állami támogatást kapott feladatai biztonságos ellátására Dunaújváros önkormányzata. A város az önhibájukon kívül hátrányos helyzetben lévő önkormányzatok számára kiírt pályázaton igényel pluszforrásokat a kormánytól.

 Hogyan került a város önhibáján kívül hátrányos helyzetbe? kérdezem Szepesi Attilától, Dunaújváros gazdasági és stratégiai ügyekért felelős alpolgármesterétől.

 –A jelenlegi helyzet kialakulásának több oka is van. A városi önkormányzat 2010-ig speciális helyzetben dolgozott azáltal, hogy bár a testületben többségében fideszes képviselők ültek, szocialista polgármestere volt a városnak. Ez az állapot nehezítette a stratégiai feladatokkal kapcsolatos döntések meghozatalát. A 2004-2010-ig terjedő időszakban az önkormányzatok jelentős összegű hitelek felvételére kaptak lehetőséget, amelyeket kötvény formájában is igénybe vehettek, illetve a működési költségek fedezésére is fordíthattak. Mindeközben az állami támogatások folyamatosan csökkentek, s az önkormányzat továbbra is ellátta a korábban vállalt feladatait például az oktatásban, vagy a szociális területeket illetően. Ezeknek a kötelezettségeknek a felvállalásával túlléptük pénzügyi lehetőségeink határát. Mivel a bankok a kötvényekbe fektetett összegeket nem engedték felszabadítani, jelentős szállítói tartozást halmozott fel a város. Ezen tényezők együttes hatása eredményezi a város jelenlegi hátrányos helyzetét.

 Eredetileg 650 milliót kértek, de a miniszterelnök úr döntött a nagyobb összeg mellett. Valóban nem történt semmilyen lobbizás?

 –Semmiféle lobbizásról nincs tudomásom. Okkal feltételezhető, hogy a város költségvetésének adatai részletes vizsgálat tárgyát képezték. Ennek alapján nyilvánvalóvá vált, hogy az egy főre eső adósságállományt tekintve az országos listán a negyedik helyen szerepeltünk. Ezt ellensúlyozza, hogy az egy főre jutó adóbevételben is a harmadik-negyedik helyet foglaljuk el ezen a listán.

 A kapott másfél milliárd forintot működésre kell költeniük?

 –A rendelkezésünkre álló összeggel körültekintően kell gazdálkodnunk. Egyrészt a szállítói tartozások jelentős részét kellett kiegyenlítenünk a zökkenőmentes működés érdekében. Másrészt a város stratégiai terveiben szereplő beruházásokhoz szükséges önrészt is ebből a pénzből fogjuk biztosítani. Nem utolsósorban fontos szempontnak tartjuk, hogy jelentős megtakarítást képezzünk a város költségvetésének stabilizálása érdekében.

 Az állami segítségből tehát közvetve munkahelyeket lehet teremteni?

 –Szeretnénk folytatni a városban már évek óta működő tendenciát, miszerint a kisvállalkozásokat segítő és munkahelyteremtő program kiemelt jelentőségű projektnek számít az önkormányzat hosszú távú tervei között. Ennek keretében a - településünkön újonnan megalakuló - kisvállalkozások önkormányzati támogatásban részesülnek. Az adóterhek mértékének megállapításában is igyekszünk a kis- és középvállalkozók érdekeit figyelembe venni.

 Ha azt mondom, hogy Dunaújváros, és hogy gazdaság, akkor szinte mindenkinek a DUNAFERR jut eszébe, és nem gondolnak a kisvállalkozásokra.

 –Településünkön jelenleg az ISD DUNAFERR Zrt. a város legnagyobb foglalkoztatója. Ennek a helyzetnek sok előnye és természetesen hátrányai is vannak. Minél több ipari létesítmény, vállalkozó, üzem, gazdálkodik a városunkban, annál szerencsésebb helyzetben vagyunk. Ezért örülünk a Hankook és a Hamburger társaságcsoport városunkban való letelepedésének, hiszen mindannyiunk érdeke, hogy ne csak egy nagyvállalat sikeres gazdálkodásától függjön a város és vonzáskörzetének boldogulása.

 A gazdasági élet javulásával képzelhető, hogy nő a lakosságszám is?

 –A válasz egyértelműen igen, hiszen ezek a dolgok mindig is összefüggtek egymással. Ahol kedvezőek a megélhetési körülmények, vagyis létbiztonság van, ott a családok szívesen terveznek hosszú távra, s bátrabban vállalnak akár több gyermeket is.

 A választópolgárok érzékelik azt, hogy az állam és az önkormányzat milyen erőfeszítéseket tesz a munkahelyteremtés és a rezsicsökkentés érdekében?

 –A választópolgárok érdekeit messzemenően figyelembe vevő, hosszú távú, tudatos tervezésnek és a következetes végrehajtó munkának előbb-utóbb meg kell hogy legyen az eredménye. Véleményem szerint a családok költségvetése az egyik legérzékenyebb szociális kategória. A családok anyagi terheinek csökkentése a lehető legjobb propaganda a jelenlegi vezetés számára.

 

Medveczky Attila