vissza a főoldalra

 

 

 2013.01.25. 

A magyar háztartások bevételük 30-50%-át költik rezsire

Ellenőrizzük az első számlakibocsátásokkor a 10 %-os csökkentést!

A 2013. január elsejével végrehajtott lakossági rezsiköltség-csökkentés hatása először a januári fogyasztásról kiállított, februárban kibocsátott számlán érződik majd. A rezsiköltség csökkentését ellenőrzik is, a végrehajtását felügyelő munkacsoport elnöke Németh Szilárd fideszes honatya, Csepel polgármestere.

 A munkacsoport létrehozása azt mutatja, nem bíznak feltétlenül a közszolgáltatókban?

 –Miért is bíznánk? Az elmúlt hét bebizonyította, hogy bizony érdemes résen lenni. Fő szándékunk a társadalmi párbeszéd kezdeményezése, aminek már most érezhető a haszna. Tapasztalható a munkacsoportunk létjogosultsága, hiszen 500 felé közeledik a megkeresések száma.

Sokan felajánlják a segítségüket, amit külön köszönök. A múlt héten a legtöbb megkeresés az ELMŰ-számlákkal volt kapcsolatos volt. Egyrészt mert azok, akik átalányt fizetnek, többször megkapják 3 vagy 6 hónapra előre – attól függ, hogy hogyan egyeztek meg – a számlákat. Másrészről pedig az energiaszolgáltatókra vonatkozó rendeletek tekintetében a villamos áram szolgáltatókra – magam sem tudom miféle rejtélyes dolog miatt – nem vonatkozott az a jogszabály, hogy ha árváltozás következik be, az árváltozás hatályától számított 30 napon belül kijavítva kell a fogyasztóknak elküldeni. Ez rájuk nem vonatkozott, csak a gázszolgáltatókra. Ezért az ELMŰ megcsinálta például azt, hogy még december 27-én - amikor már minden egyéb jogszabály megjelent a csökkentésről, még a régi árakról szóló számlát küldte ki. Ez önmagában egy rossz üzletpolitika, mert az ELMŰ sosem felejtette el érvényesíteni az eddig megszokott – ’95 óta főleg, de azt megelőzően is megszokott – áremeléseket. Most az árcsökkentés jogi ténye után - tehát a jogszabály alapja után is - ugyanazokat a számlákat küldte ki. A munkacsoport ezt észrevette a bejelentések alapján és azonnal intézkedni tudtunk. Erre a nagy nyomásra – a sajtónak külön szeretnék köszönetet mondani – észhez tért az ELMŰ is és belátta, hogy az a jó üzletpolitika, ha ő nem ellenkezik; így saját magától visszavonta ezeket a számlákat. Én pedig élve rendeletalkotási módosítási jogkörömmel, kezdeményeztem a fejlesztési miniszternél, hogy ezentúl az áramszolgáltatókra is vonatkozzon az, ami a gázszolgáltatókra. Jelesül, hogy 30 napon belül javított számlákat kell kiküldeni a fogyasztóknak. Amíg árat kellett emelni, addig nem volt gond a számlákkal. Most pedig megpróbáltak ellenkezni. Ez a korszak véget ért, és ez ennek a bizottságnak a munkájának köszönhető. Nagyon fontos hozadéknak, hogy egy igazi polgári gondolkodás jött létre. Az emberek érezték, hogy itt valami fontos történik, hiszen 40 éve biztosan nem volt energiaár-csökkentés. Arra emlékszem, hogy az első olajár-robbanás óta – 73-74 óta – a szüleim mindig ott görnyedtek a rádió vagy a tévé előtt, és izzadva várták, hogy mit fognak bejelenteni, ám mindig csak emelkedtek az árak.

Ne feledjük el, hogy 1995-ben a Horn-kormány 6 nap alatt privatizálta a teljes szektort, és olyan privatizációs szerződéseket kötött, amely például az áramszolgáltatók tekintetében évi 8%-os garantált nyereséget jelentett. Ezt az emberek fizették meg, a magyar családok. Ezért döntött úgy a kormány, és ezt rendeletben is meghatározta 2012. december 15-én, hogy minden magyar háztartásban a gáz, a villanyáram és a távhő árának 2013. január 1-jétől 10%-kal csökkennie kell.

A munkacsoport azért jött létre, hogy ez a csökkenés a valóságban is megtörténjen. Ellenőrizzük az első számlakibocsátásokkor – februárban ugye már érkeznek a háztartásokba a januári számlák -, hogy ez a csökkenés valóban 10%-os-e. Ha nem, akkor újabb és újabb jogszabály módosítást fogok kezdeményezni mindaddig, amíg ez meg nem valósul. A magyar háztartások már jó előre megfizették ezeknek a cégeknek a hasznot.

 Nemrégen azt olvastam, hogy az állam országos szinten 52 milliárd forintot fizet ki a távhőszolgáltatóknak ellentételezés gyanánt.

–Teszi ezt a fővárosban és öt nagyvárosban. Ezek a távhőszolgáltatók nem magán-, nem külföldi tulajdonúak, hanem mind önkormányzati, tehát közösségi tulajdonban vannak. Nagyon fontos üzenet a kormány részéről, hogy a közszolgáltatások tekintetében – ahogy benne van a nevében – a közösségi tulajdont tartja a legfontosabbnak, mert a közösségi tulajdonban lévő szolgáltatók valóban közcélokat tudnak szolgálni. Tehát ott nem a profit a lényeg, hanem a szolgáltatás minősége, és az, hogy a közösség számára elérhető legyen. Németországban a Stadtwerke erről szól. Németországban a szolgáltatást például Münchenben az E.ON-nak egy cége végzi. De az E.ON tulajdonában nincs semmi. Az összes kábel, az összes égő, kandelláber, minden a város tulajdonában van, és a város adja oda egy profi szolgáltatónak, hogy végezze a szolgáltatást azokkal a feltételekkel, amit a város szab meg. Azért ez ég és a föld Magyarországhoz képest. Nálunk a szocialisták az SZDSZ-esekkel együtt átjátszották a külföldieknek tulajdonnal együtt az egészet.

A XXI. században, a főváros egyik kerületében, Csepelen vannak még sajnos olyan területek, ahol nincs közvilágítás. Ezen az állapoton szerettünk volna segíteni. Mi kifizettük a beruházást, lebonyolítottuk, majd átadtuk az eszközöket a cégnek, hogy üzemeltessék. Németországban olyan szerződést kötnek, hogy a szolgáltató szolgáltat, és azokat az eszközöket, amelyeket a szolgáltatása során igénybe vesz - még egyszer mondom, amely a város tulajdonát képezi -, azokat meg fejlesztenie kell.

 Azt mondja ilyenkor a nép, a Fidesz van hatalmon, oldja meg a kormány a helyzetet, hozzanak megfelelő rendeleteket.

 – Polgári demokráciában élünk. Tehát itt nincs olyan, hogy azt mondjuk: einstand. Amennyiben a szolgáltatóknak itt nem felelnek meg ezek a körülmények, akkor nyugodtan adják át közösségi tulajdonba. Nem akarják átadni, ugye? Tehát akkor még így a 10%-os csökkentéssel is profitot termelnek.

 Kaptunk egy olvasói véleményt: „hogyan fogják meggátolni (ha egyáltalán van erre akarat) a gáz minőségének további romlását? A gáz fűtőértéke nagyon rossz. Pörög az óra, de nincs meleg. A gázárat csökkentik, a szolgáltató pedig a gáz minőségének további rontásával kompenzálja a kiesett profitot.”Erről mi a véleménye?

 –Én ezt nagyvárosi legendának mondom, bár ezen a területen is érdemes résen lenni. Ha valaki ilyet tapasztal és jelzi felénk, továbbítom a panaszát a Magyar Energia Hivatalhoz és kontrollálni is fogom, milyen ellenőrzést vittek véghez.

 Milyen módon lehet megtenni a panaszokat?

 –A Magyar Energia Hivatal már a számlázás előtti héten zöld számot üzemeltet, és a kormányhivatalokon keresztül is információt lehet kapni. A titkárságom éjjel-nappal él, a polgarmester@csepel.hu-ra rengeteg megkeresés érkezett. A Fidesz honlapján és a Facebookon is meg lehet minket találni. Azt tudni kell, hogy az egyedi ügyeket én is csak továbbítani tudom. Tehát egyedi ügyekben, egyedi panaszokban továbbra is a szolgáltatóhoz illetve a Magyar Energia Hivatalhoz és a Fogyasztóvédelmi Hatósághoz kell és érdemes fordulni, mert én is csak ezt tudom tenni, hiszen arra kaptam lehetőséget és felhatalmazást, hogy a 10%-os csökkenést minden háztartásban, mind a három szolgáltatási területen – a gáz, a villanyáram és a távhő területén – érjük el.  

Igaz, hogy még a nyárig újabb rezsicsökkentésre számíthatunk? Ez is egy városi legenda?

 – Több annál, mert a Fónagy János államtitkár úr által vezetett kormánybizottság vizsgálja, hogy a víz-, a csatorna- és a szemétdíjak tekintetében tudunk-e hasonló döntéseket hozni.

A magyar háztartások a bevételük 30-50%-át költik rezsire. Ez óriási részarány a nyugat-európaiakhoz képest. Európában - a vásárlóerő-paritást figyelembe véve – nálunk a legdrágább a gáz- és a villanyár, mintegy másfélszerese az EU átlagának.

 Tehát ha valaki átalányt fizet - mondjuk egy éven át 25 ezer forintot -, neki 2.500 forinttal kisebb összegről szóló számla érkezik februárban?

 – Ennek így kell lennie. S ezt mindenképpen ellenőrizzük.

 

Medveczky Attila