vissza a főoldalra

 2013.06.07. 

Belloni, az illuzionista

A bűvészet is tudomány; itt is felfedezésről és találmányról van szó, mint bármilyen más szakmában

A kolozsvári Belloni mester, azaz Ledniczky Béla több mint két évtizede foglalkozik hivatásszerűen bűvészkedéssel. Bár gyermekkora óta vonzódott a bűvészethez, eleinte főleg restaurálási munkákból kereste a kenyerét. Előbb hobbiból, majd egyre komolyabban kezdett a bűvészkedéssel foglalkozni. A mesterrel kerekdombi házában beszélgettem.

 Az asztalán ott a kártya, minden bűvész alapeszköze. Szokott itthon gyakorolni?

 –Ha nincsenek sűrűn előadások, akkor elengedhetetlen az otthoni gyakorlás. Amennyiben egymást követik a fellépések, nem jövök ki a gyakorlatból. Az pedig egyértelmű, hogy jobban szeretem az utóbbi esetet. Vannak olyan manipulációs trükkök, melyeket muszáj átvenni, mert elég, ha csak egyetlen egy mozdulatot téveszt el a bűvész, akkor leszerepelt.

 Gyakorlás közben behív rokonokat, „próbaközönséget”, vagy a tükör előtt nézi magát?

 –Nem szokott tesztközönségem lenni. Ám ha otthonomban tartózkodik néhány barátom, ismerősöm, akkor előttük szívesebben gyakorlok, mint otthon a tükör előtt. Vannak olyan manipulációs trükkök, ahol felhasználjuk a tükröt is. Ha belenézek a tükörbe, azt látom, amit a közönség, s így a mozdulatokat úgy gyakorlom be, hogy ne vegyék észre azt, amit nem szabad. Például vannak a cigarettával olyan manipulációs trükkök, hogy a kelléket úgy tartsam, hogy az rejtve legyen a közönség elől. Egyértelmű, hogy nem „párolog el” a cigaretta, de nem látszik sehol. Ugyanez a helyzet a kártyatrükköknél is. A műsor összeállításnál arra is ügyelnem kell, hogy milyen korosztálynak, milyen játszóhelyen adok elő. Így az sem mindegy, hogy milyenek a fényviszonyok a színpadon.

 Azt is figyelembe veszi, hogy ön előtt az adott helyen milyen bűvészek jártak, hogy ne legyenek ugyanolyan trükkök?

 –Nem szokott engem zavarni azt, hogy előttem ki milyen trükköt mutatott be. Azért sem, mert nekem olyan trükkjeim vannak, amik másoknak nemigen. Az a zavaró igazából, hogyha idejön egy bűvész, nagyon gyenge műsort csinál, vagy éppen nem az adott korosztálynak megfelelőt, és ezzel rontja az egész szakma hírnevét. Akkor az emberek azt jegyzik meg, itt volt egy bűvész, és vele egy kalap alá vesznek.

 Erdélyben Bellonin kívül vannak magyar nemzetiségű bűvészek?

 –Természetesen vannak. A sepsiszentgyörgyi Sandrini – hajdani tanárom – betegsége miatt sajnos már nem dolgozik, hanem betanította a sógorát, és ők cirkuszi műsorokat tartanak.

 Mikor látott először életében bűvészt, és az önre milyen hatással volt?

 –Ezt nem tudom elfelejteni. Nyolc-kilenc éves lehettem, mikor a cirkuszban bűvészmutatványt láttam, ami abból állt, hogy kijött a bűvész és három nagy kardot pengével felfelé beállított egy tartóba. Majd bejött az asszisztensnője, akit révületbe ejtett, majd ráhelyezték a három kardra. Ezután a kardokat kihúzták alóla, de ő a „levegőbe” maradt. Ez az élmény hosszú éveken át megmaradt nekem. Nagyon szerettem ezeket a bűvész-produkciókat, de akkor nem volt kitől tanulnom. Azt nem döntöttem el, hogy bűvész szeretnék lenni, csak nagyon vonzott az illúziók világa. Ha megkérdezték, mi szeretnék lenni, azt feleltem, hogy pilóta. Ezt sem volt módomban akkor megtanulni, de elég makacs vagyok, és most, öreg fejjel nekiláttam a repülőgép vezetésnek. Dezméren elvégeztem a siklóernyős sportrepülő tanfolyamot is.

 A bűvészet is játék?

 –Játék, szórakoztatás, de igen magas szinten. Szórakozik, nevet a műsor közben a néző, de el is gondolkodik: mi a titok nyitja. A bűvészet is tudomány. Itt is felfedezés és találmány van, mint bármilyen más szakmában. Csak éppen nem vegyi anyagokat fedezünk fel, hanem trükköket. De az egész bűvészet nálam valóban játékként kezdődött. Amikor fiam 12 éves volt, Budapesten jártunk, és betévedtünk a Figaro bűvészboltba, amit Szabó István, Erdélyből elszármazott bűvész nyitott meg. Fiamnak, játékok helyett kezdtem vásárolni bűvészkellékeket. A következő évben megint elmentünk oda, és egyre bonyolultabb dolgokat kezdtünk beszerezni. Mindkettőnket nagyon érdekelt ez, és mikor összegyűlt jó pár kellék, már tanulni akartunk egy nagy mestertől. Szabó István nekünk Sugár Pétert ajánlotta, így tőle vettünk órákat. Azt kéretem, hogy a fiamnak magyarázzon el manipulációs trükköket. Viszonylag nem volt drága maga az óraadás, de nekünk összességében az volt, hiszen messziről érkeztünk. Azt szerettem volna, hogyha már játékokat is vásárolok a fiamnak, akkor már bűvész is lehetne belőle. Fiamnak viszont nem volt kedve ezt folytatni, bár egyszer fellépett a kolozsvári kultúrházba. Elvégezte az egyetemen a szobrász szakot, de jelenleg nem a szakmájában dolgozik, hanem a városi televízió operatőre. Én pedig sokáig reklámgrafikusként dolgoztam, s egy ideig Magyarországon éltem, ahol régi bútorokat és festményeket restauráltam. Az így keresett pénz egy részét a bűvészetre fordítottam: órákat vettem, tanultam és kellékeket vásároltam.

 Ugyanazt jelenti a bűvész, az illuzionista és a mágus kifejezés?

 –Nagyjából ugyanazt jelenti ez a három szó. A bűvészet három kategóriára van felosztva. A mikromágia azt jelenti, mikor apró kis kellékekkel egy asztaltárságot szórakoztat a bűvész. Ilyenkor kártyákat, gumigyűrűket, érméket, madzagokat használnak kellékként. Az ilyen produkciókat viszont csak kisszámú közönség láthatja. A következő kategória az általános színpadi bűvészet. Ezen belül vannak olyan trükkök, amiben részt vesz a közönség, én is ezeket kedvelem, mert igen jó a hatásuk. A harmadik pedig a nagy illúziók világa – például egy vonat eltüntetése – , hatalmas kellékekkel.

 Indult nemzetközi versenyeken?

 –Egyszer mentem el Budaörsre egy bűvésztalálkozóra, ahol felléptem egy rövid műsorral. De nem nyertem semmit, mert nem tudtam, hogy olyan szerkesztett műsort kellett volna összeállítani, amikor a zenére rímelnek a mozdulatok. Én nem ilyen műsorokat állítok össze. Minden meghívást elfogadok, és a fényviszonyok, a színpadtechnikai körülmények figyelembevételével döntöm el, milyen műsorszámokat adjak elő.

 Visz magával személyzetet?

 –Főleg akkor, mikor olyan trükkről van szó, amit egyedül nem lehet véghezvinni. Például kihívok a közönség sorából egy olyan férfit, aki zakót visel, és ketten hátrakötjük a nő kezét, majd teljesen lekötözzük. Úgy beáll a karikába, mellé a férfi, háttal állnak egymásnak, én felemelem a karikát, s mire visszarakom, a férfiről a zakó átkerül a nő hátára. Ennek mindig nagy a hatása.

 Vásárolnak a bűvészek egymástól trükköket, vagy cserélnek is?

 –Mindkettőre van példa. Előfordul, hogy cserélünk trükköket, vagy kellékeket. S ha már a kelléket odaadják, azzal a titkot is elárulják. Több kelléket én is el tudtam készíteni.

 Megéri ebbe befektetni?

 –A bűvészetet szeretettel, örömmel csinálom, és boldog vagyok, ha látom, hogy az emberek rácsodálkoznak a trükkökre, nevetnek, szórakoznak – tehát megéri. Nem tagadom, hogy az anyagi rész is fontos, mert sokba kerülnek a kellékek is.

 A közösségi házak meg tudják fizetni a bűvészeket?

 –Van igény a mutatványaimra, de valóban előfordul, hogy nincs rá anyagi keret. Esküvőkre hívnak meg, orvosi kongresszusok gálaműsorában is felléptem. Előnyöm, hogy a műsorom 90%-ban vizuális, így nem igényel nyelvtudást annak megértése. Az egyik gálaműsor éppen a múzeumban volt, és egy japán csoportnak adtam elő. Megjegyzem: egy félévet bűvészkedtem Japánban, így kicsit elsajátítottam a nyelvet. Az utolsó szám az asztallebegtetés volt. Az egyik hölgy közel jött az asztalhoz, és ahogy az a levegőben lebegett, kereste a szálat, amin lóghat. Ezt az asztalt én készítettem el, olyan szinten, hogy ilyen mesterműve egy bűvésznek sincs. Miután megszereztem az asztal titkát, mindezt továbbfejlesztettem. Előnyöm, hogy grafikát és szobrászatot végeztem, tehát 6 évet jártam a népművészeti főiskolára, így kellő esztétikai érzékem van, s tudom a helyes arányokat. Felhívtak már Magyarországról is, hogy nem adom-e el az asztalt, de hárítottam, mert ebből csak egy van, és én azzal dolgozom.

 Nem olyan régen a Kolozsvári Állami Magyar Színház épületében találkoztunk. Színpadi trükköket is ki szokott dolgozni?

 –Számos színházi előadás létrehozásában közreműködtem. A különböző kellékeket magam találta ki és készítettem el. Ezelőtt 15-20 évvel Czeizel Gábor megrendezte a Leander és Lenszirom című előadást, amiben van egy olyan jelenet, mikor a király karddal támad a varázslóra, de annak egy intésére az acél meghajlik. Az előadás előtt két héttel a rendező felkért arra, hogy egy ilyen kardot készítsek neki. Azelőtt csináltam jó pár trükköt a színházak és az operának is, ezért is kértek meg erre. El is készítettem ezt a kardot. Majd készítettem belőle többet, és az egyiket Budapesten bűvészkellékre cseréltem el. A Kék kalap című operához pedig lebegő kottát készítettem el. Ebben a rendezés szerint három énekesnő fogja a kottát, de annyira beleélik magukat az éneklésbe, hogy akkor is lebeg a kotta, mikor elengedik. Ennek óriási hatása volt. Mindenki azt hitte, hogy egy vékony szállal van felkötve a kotta… Shakespeare Troillus és Cressida című előadásában pedig a harci jelenethez terveztem „trükkös” nyílvesszőket. A Bolha a fülben című előadáshoz szükséges mozgó bajusz is a találmányom volt.

 Mennyire vágynak az emberek az illúzióra?

 –Csodára mindenki vágyik, bár tudják, hogy esetünkben nem varázslatról van szó. A bűvészetnek nevelő hatása is van. Egyik tanító néni meséli a műsorom után: volt egy gyerek, aki annyira rossz volt, hogy féltek, a produkció alatt nem lehet bírni vele. De mégis csendben, figyelemmel végig ülte az előadást.

A verandán egy ketrecben nyulat láttam…

 –A bűvészkedéshez elengedhetetlenül szükséges nyulakat és galambokat magam nevelem és gondozom. Nagy figyelmet szentelek az előadások előkészítése közben az állatok védelmére és biztonságára. Egyik sikerszám, mikor az „üres” fadobozból előkerül a nyúl.

 Nehéz volt elérni azt, hogy Kolozsvár híres, elismert bűvészévé váljon?

 –Saját magam csinálom a reklámot is, de magam menedzseléséhez nem értek annyira. Ennek ellenére kaptam annyi meghívást, hogy tudnak rólam. Sok helyre vissza is várnak/hívnak. A gazdasági válság miatt sajnos ritkábban rendeznek nagyobb céges rendezvényeket. Előtte előfordult, hogy öt helyen kellett fellépnem szilveszter éjszakáján. Ilyen esetben olyan műsorokat állítok össze, melyek a legnagyobb hatást érik el, s melyek nem kívánnak hosszas előkészületet. Az is tény, hogy hiába csinálom ugyanazt a mutatványt, a közönség változik, a nézők is hatnak rám, hiszen senki sem reagál egyformán. Minél több trükköt igyekszem megtanulni, hiszen a célom, hogy a közönség jól érezze magát, ha ez sikerül, az nekem hihetetlen nagy öröm.

Medveczky Attila