|
2013.06.07.
IN MEMORIAM
CSURKA ISTVÁN
Csurka István: Dr. Fejér Lajos és a Zsidóság
Az antiszemitizmus
kérdéskörével a Lámpás tanfolyamok, előadások anyagaiként
felvilágosítás és ismeretterjesztés céljából foglalkozunk,
és mellesleg igyekszünk elfeledett, félretett tudományos, történeti
és szociológiai munkákat, szerzőket és sorsokat is bemutatni.
Ilyenként mindjárt élre kívánkozik egy zsidó származású
magyar szerző, dr. Fejér Lajos, aki már a hitleri korszakban írta
meg Zsidóság című, nagylélegzetű művét, és aztán a
mauthauseni koncentrációs táborban pusztult el, annak ellenére,
hogy a magyar jobboldal képviselői, köztük a később kivégzett
Kolozsváry Borcsa Mihály közbenjártak a kiszabadítása érdekében.
Fejér Lajos az egyik utolsó képviselője annak az irányzatnak,
amelyik még ok-okozati összefüggésekben tárgyalja ezt a számára
is súlyos kérdést, és munkájában majdnem kizárólag zsidó
származású írók, történészek elemzéseire támaszkodik. Később
ugyanígy jár el az orosz–zsidó viszony tárgyalója,
Alexander Szolzsenyicin is.
Manapság, és különösen
azóta, amióta az antiszemitizmus mint olyan, úgyszólván a
legfontosabb témája lett mindennapi és politikai életünknek,
a társadalmi, politikai, gazdasági kérdések tárgyalásából
a kauzalitás teljesen hiányzik. Oka már semminek sincs. Csak
okozat van, tény, amit ha keserves is, el kell fogadni, évtizedek
óta az „ez van” világában élünk. Csakhogy ez nem élet,
hanem talajt nem érő függés a semmiben, tudatsorvadásos
kiszolgáltatottság, amire csak azoknak van szükségük, akik az
okság nélküli létezésünkből busás hasznot húznak.
Az
antiszemitizmusnak, a véres és eléggé el nem ítélhető
pogromoknak, természetesen – és nemcsak Fejér szerint, hanem
azok szerint is (mint például Heinrich Graetz, a zsidóság
legnagyobbnak tartott történetírója), akik a kérdésről írnak
– oka van. Először a kozákok kergették el az őket kiuzsorázó,
kiszipolyozó zsidókat életterükből a XVI. században, és
egyes források szerint több mint 200 ezer embert öltek meg a
Hmelnyickij-féle felkelésben. A felelősség megállapításakor
minden szerző megegyezik abban, hogy az adva lévő korszak és a
hely urai, földbirtokosai, Ukrajna és Fehéroroszország területén
a lengyel főnemesek és nagybirtokosok is bűnösök, akik kényelmük
érdekében kiadták az adóbeszedést, a kocsmanyitási és pálinkafőzési
engedélyeket a zsidóknak, akik aztán élve ezekkel a lehetőségekkel,
rettenetesen kiszipolyozták a föld egyszerű (prosztoj –
paraszt) népét. Működésük nyomán, különösen rossz termések
idején, éhínségek törtek ki, mert a gabona-uzsora keretében
még a vetőmagot is elszedték a jobbágyoktól. Az éhező népben
tehát gyilkos indulatok gyülemlettek össze, és ezek törtek ki
kegyetlen formákban. Táplálta az indulatokat a népben a zsidók
idegen vallása és zárt, elkülönült életformája. Az a zsidóság,
amellyel szemben az éhséglázadás kitört, nem a világnak
Krisztust adó és aztán őt keresztre feszítő ószövetségi nép
volt, hanem a talmudizmusba fagyott, végtelenül kegyetlen, és
csak a pénzszerzésnek élő, minden más embert, urat és
parasztot, keresztényt és pogányt megvető, magát kiválasztottnak
tartó és felsőbbrendűnek érző kahal zsidóság. A talmudista
kettősség, amely megtiltotta a zsidó becsapását, megkárosítását,
de megengedte a goj bármilyen eszközzel való kifosztását,
minthogy az a felsőbbrendűek szemében nem volt emberszámba
vehető. A Talmud számos része nem más, mint agytorna a gojok
kifosztásának módozataira és természetesen a zárt gettóéletforma
fenntartására.
Ugyanakkor
hatalmas teljesítmény, egy szétszórtságba került nép
megmaradásának és genetikai adottságainak évezredeken át való
megőrzése – és jelenleg világhatalmi pozícióba juttatása.
Ellentmondást nem tűrő belső parancsuralom, esetenként a saját
néptömegek tudatos feláldozása. Csak azért, hogy a kemény
mag és a pénz megmaradjon a kahal vezetői – a ma bankárai?
– kezében. Internacionalizmus és kozmopolitizmus kifelé,
minden nacionalizmus üldözése, ha az más nemzetek
nacionalizmusa, és faji összetartás befelé. Pontosan így írja
le ezt a folyamatot Bartha Miklós, az elemző magyar szociográfiai
irodalom gyöngyszemében, a Kazárföldönben a XIX. század végének
kárpátaljai viszonyait, a ruszin nép kiszolgáltatottságát
együttérzőn bemutatva. A könyvecskét 1945-ben azonnal indexre
tették, és csak a Magyar Fórum adta ki először 1996-ban.
Természetesen sok
más művet is indexre tettek, és sok írót, művet, alkotást zárnak
ki a nyilvánosságból, hallgatnak el mélyen és következetesen
ma is, és ennek következtében a ma élő nemzedékek, s különösen
a plazákban ődöngő tömegek történelmi ismeretei módfelett
fogyatékosak. Ők már nem is látják, hogy az okság kérdése
ki van iktatva az agyukból. Mert okságnak nem szabad lenni, különben
a nép belelátna a kártyákba. Nem arról van szó tehát, hogy
a galíciai pogromokról vagy a beáramlásról vagy egy rituális
gyilkosságról azért nem szabad beszélni, mert az sérti a mai,
felülre került zsidóság önérzetét, hanem azért nem, mert
lassanként minden okságon alapuló világos elemzés tiltva van,
éspedig az uralomgyakorlás érdekében. Nem a szégyenről van
szó, hanem a pénzről, a hatalomról és adott esetben a
privatizációról. Inkább nekünk, magyaroknak is megadják a
lehetőséget, hogy válasszunk a múltunk méltóságosabb és
szegényesebb elemei között, hirdessük magunkat a legősibb
mezopotámiai népnek, sumérnak, és vessük el a „halszagúnak”
mondott finnugor nyelvrokonságot. Holott nyilvánvaló, hogy a
magyarság történetében, hosszú századokon át tartó vándorlásában,
kultúrája és nyelve megteremtésében mindkét ág jelen van,
mert jelen kell lennie. De ha van valamely nép, testvérnép,
amelyet nekünk csak a legnagyobb tisztelettel szabad említenünk,
akkor az a finn nép, amely 1939-ben a Téli Háborúban szembeszállt
az orosz medvével, sikeresen megvédte tőle hazáját, és ma
virágzik.
Ezzel azonban csak
a manipuláció körmönfontságára mutattam rá, és nem a sumér–magyar
kérdésben, vagy Árpád-házi királyaink és a Szent Korona kérdésében
akartam igazságot tenni. Mint ahogy ennek az írásnak és a többi
hasonlónak sem az igazságosztás a célja, hanem csak szerény
hozzájárulás a kérdések elfogulatlan és tisztázó megítéléséhez.
Antiszemitizmus? Beszélni róla anélkül, hogy a gyökereire rámutatnánk?
Rávezetni egy társadalmat egy lápra anélkül, hogy csáklyát
adnánk a kezébe, és dereglyéket bocsátanánk rendelkezésére?
Az okság minden mögül feltörő kérdése nélkül, a történelmi
nemzettudat és a befogadott népekhez való viszony kérdéseinek
megvilágítása nélkül nem lehet élve maradni a globalizmus lápvilágában.
Antiszemitizmusró,l
mint a második világháború előtt és alatt felcsapó és Európán
átsüvöltő, ok nélküli, egyes nemzetek – különösen a németek
és a magyarok – bűneként felróható jelenségről beszélni
csak akkor lehet, és egyes csoportokat, személyeket, alkotókat
ma ennek nevében kiszorítani a közéletből, a tudományból és
az irodalomból csak akkor lehet, ha az okság törvényeit
kivesszük a gondolkodásból, és történelmi emlékezetünket
kiköpjük, mint egy íztelen rágógumit.
(Folytatjuk)
|
