|
2013.06.07.
IN MEMORIAM CSURKA ISTVÁN
Csurka István
Fejér Lajos: egy új, egy másik „kiválasztott nép” jelent
meg a színen
Azt a szempontot
elfogadtatni egy társadalommal, hogy a kegyetlen, KZ-lágeres
antiszemitizmusról ma azért kell megállás nélkül beszélni,
és egyes embereket azért kell üldözni, az iskolákban azért
nem szabad történelmet tanítani, vagy csonka történelmet előadni,
az irodalomból a nép íróit kiszorítani, hogy az a KZ-lágeres
világ vissza ne jöjjön, hogy ami elmúlt, leverték, meghalt,
megölték, fel ne támadjon, az csak felejtéses és csak olyan társadalomban
lehetséges, amelyik az okság törvényeit is elvesztette.
Mert hát mi történt
a múlt század húszas, harmincas, negyvenes éveiben? Hogyan
alakult ki a hitlerizmus? Nem úgy-e, hogy a vesztes Németországot
megalázták Versailles-ban, és az Osztrák–Magyar Monarchia
tagjaként a magyarságot még inkább? Lehet-e ezt tagadni? És
hogy kik tették? A franciák – mondják, és ez igaz.
Amennyiben a franciákat nem vezette az orránál fogva egy
csoport, amelyik a versailles-i és a Trianon palotai termeket elözönlötte
és mindenbe beleszólt.
A magyarországi
zsidótörvények, például a méltán kárhoztatott „numerus
clausus” bevezetése – már amennyire bevezették és nem játszották
ki – a Károlyi-féle fullasztó, aljas zűrzavar és élősködés,
majd a Kun Béla-féle értelmetlen és kegyetlen terror, az országos
gyilkolás visszahatásaként lett bevezetve. Ezt egy berendezkedő
rendszer veleszületett antiszemitizmusaként előadni, csak a
teljes összefüggés elhallgatásával lehet. S ugyanígy Németországban
a német nemzet súlyos megalázása, gyarmatainak elvétele, a
belső kulturális, gazdasági és politikai élet kommunisztikus
megszállása, egyes országrészek éhínsége nélkül szintén
csak a dolog egyik oldala. Ez ugyanaz az egyoldalúság és okmellőzés,
mint az oroszországi pogromok esetében történt.
Hitlerrel, a
harmincas évek tagadhatatlan német felívelésében, építkezésében
és fegyverkezésében, terrorjában és sodró belső lendületében
– ezt Fejér Lajos tisztán vezeti le – egy új, egy másik
„kiválasztott nép” jelent meg a színen. A germán, a német.
Ezt nem az Isten választotta ki, hanem a Führer. Mire a Nyugat rádöbbent
a helyzet valóságára, ez az új kiválasztott nép ott állt
talpig fegyverben. Elkezdődött a második világháború, amely
a szenvedések özönét borította Európa népeire. De amikor
mindezt számba vesszük, benne az ugyanúgy fájdalmas, tragikus,
elfogadhatatlan zsidó áldozatokat, nem felejtkezhetünk meg arról,
amit az egész történettudomány, de különösen a mi Padányi
Viktorunk leírt és megírt, hogy a második világháborút
Versailles-ban és Trianonban alapozták meg. Az úgynevezett „békeműben”
közreműködők önzése, szerzési vágya, Németország gúzsbakötésének
szándéka, s a magyarokkal szembeni igazságtalanság, egyáltalán
a Versailles-ban teremtett európai állapot vezetett a második
világháborúhoz.
Ma nincs numerus
clausus, ne is legyen. De a XXI. század első tizedében,
szocialista és szabaddemokrata kormányzás idején van tandíj,
és a szegény vagy a csak jelenleg és tartósan nehezen élő
magyar családok számára elviselhetetlen, elérhetetlen a méltó
oktatás. El sem érik, a gyermek is eleve lemond róla. Ma súlyosabb,
rejtett numerus clausus sújtja a nem gazdag keresztény magyar
gyermeket.
Hitler, Fejér
Lajos nagyon találó megállapítása szerint, egy tőrőlmetszett
marxista és a német népet kahal-szerűen összetartó programot
talált fel. Diktatúrával, vaskézzel. Ezzel, az egyetlen „zsidó-nép-megtartó”
szabadalom lemásolásával, németbe átültetésével vívta ki
a legtitkosabb és leghatalmasabb zsidó körök haragját. Ezt
akkor persze nagyon kevesen ismerték fel, Fejér felismerte. A
világ összes németjének összefogása faji, kiválasztottsági
alapon – népi német, Volksdeutsch, az Uraltól a Skagerrakig
– marxi gondolat, kahal-módszer.
Végül is a náci
Németországot térdre kényszerítették. Az ország romokban
hevert, városai lebombázva, népe megalázva, saját maga által
is megtizedelve, töménytelen katona és civil halott, szögesdróttal
körülfont fogolytáborok. A kérdés az volt – és erről a németek
tudtak –, hogy életben hagyják-e a német nemzetet. A „Morgenthau-terv”
szerint a németeket ki kell éheztetni, iparát nem szabad
viszszaállítani, és a megmaradt németekből csak egy mezőgazdasági
termelésre korlátozódó, másodrendű szolganépet kell
meghagyni. Morgenthau Roosevelt elnök egyik legbefolyásosabb
zsidó tanácsadója volt. A fenyegetést a németeknek azért is
komolyan kellett venniük, mert a szövetségesek casablancai értekezletén,
1943-ban, amelyen Sztalin ugyan nem vett részt, de az ott hozott
határozatokat maradéktalanul helyeselte, azt határozta el a Három
Nagy, Anglia, az USA és mint exilkormány és hadsereg, De Gaulle
tábornok, hogy a frontokon – Sztalingrád után – már döntő
fölényben lévő nagyhatalmak a háborút a végső megsemmisítésig,
különalku, békekötés, fegyverszünet nélkül, Németország
és a nácizmus végső, a
teljes megsemmisítéséig folytatják. Itt határozták el a
normandiai partraszállást is. A háború ez előtt is kegyetlen
és kíméletlen volt, és a koncentrációs táborok már léteztek,
a német náci vezetés mindenre elszánt kegyetlensége azonban
ez után a casablancai határozat után fejlődött fel az eszelősségig.
A casablancai csúcstalálkozóval állt a német vezérkar elé,
de a német nép elé is a maga teljességében a ”vagy-vagy”,
az élet vagy halál. A józan mérlegelés maradéka is ekkortól
veszett ki belőlük. Megkezdődtek a nagyarányú bombázások, a
Luftwaffe egyre kevésbé tudta megvédeni őket. Elvesztették
olaj és nyersanyag lelőhelyeik nagy részét. Ekkor sejlett fel
előttük Nürnberg, a dicstelen vég, s ekkor ültettek némelyek
a fogukba ciánkapszulát, amelynek felnyitása azonnal végzett
velük. Mindezt Padányi Viktor írja meg végtelen keserűséggel,
korántsem a nácik mentegetése céljából, hanem a magyarság
sorsa iránti feltétlen azonosulással az A nagy tragédia című
művében.
A Morgenthau-terv
a háború utáni általános kegyetlenkedéseket, a foglyokkal
való végtelenül kegyetlen bánásmódot, a bosszúállásokat
leszámítva végül is nem valósult meg. Roosevelt elnök, aki már
Jaltában is beteg volt, meghalt, utóda Truman más emberekkel
vette körül magát, és az előrelátó brit politika, az
amerikaihoz képest mindig tanári minőségű birodalmi szemlélet,
valószínűleg Winston Churchill tekintélyének bevetésével
lebeszélte az amerikai zsidóság gyűlölettel eltelt vezetőit
Németország és a német nép megsemmisítéséről. Amíg
Roosevelt mániákusan Sztalin-barát és németgyűlölő volt,
addig Churchill látta és egy pillanatra sem felejtette el, kivel
áll szemben. Ha nem akarják, hogy a szovjetek a Csatornáig
terjeszkedjenek, Németországot fenn kell tartani.
Mindezek következtében
az a fajta antiszemitizmus, illetve az antiszemitizmusnak az a
politikai küzdelemben és a társadalom vezetésében és átalakításában,
a nagyhatalmi célok megvalósításában alkalmazott formája,
amit ma ismerünk, azaz a politikai harc egyik csodafegyverének a
használata még majdnem ismeretlen volt.
A németek
romeltakarítással foglalkoztak, az életükért küzdöttek, és
komoly megbánás, magukba szállás is tapasztalható volt köreikben.
Újjáépíteni és újrakezdeni minden európai nemzetnek
keserves feladata volt. A nácik üldözése, felkutatása mindenütt
folyt, megbüntettek, félretoltak, indexre tettek írókat,
gondolkodókat kollaboráció miatt, de egyszerűen nevetséges
lett volna téglahordás, élelmiszer beszerzés közben
antiszemitizmus vádjával illetni kisembereket. Magyarországon
persze megoldották ezt is, jóformán az egész keresztény középosztálynak
igazoló bizottság elé kellett állnia, s ott eldőlhetett, hogy
kap-e munkát, folytathatja-e iparát vagy internálják, sőt
bekerül az üldözöttek, a csendőrök, katonatisztek, grófok,
hercegek, bárók rendjébe.
(Elhangzott 2007)
|
