vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.07. 

Négyszázmillió forint az Első lépésre

A ’60-as évek óta húzódik a főtér rekonstrukciójának ügye

Négyszázmillió forintot nyert el az Első lépés - szociális célú városrehabilitáció elnevezésű projektjének megvalósítására a Heves megyei Pétervására. A százszázalékos támogatású pályázati forrásból megújul a város főtere és a művelődési központ, három társasház hőszigetelése és közösségi terei, valamint játszóterek épülnek.

 Négyszázmillió forintot nyert el az Első lépés - szociális célú városrehabilitációra a város. A projekt nevéből jogosan következethetünk-e arra, hogy eddig vagy a pénz, vagy az akarat hiányzott a városrehabilitációhoz? – kérdezem Eged Istvánt, Pétervására polgármesterét.

 –Az akarat néhány évvel ezelőtt már megfogalmazódott, de sajnos mindeddig sikertelenül pályáztunk. 2010-től vagyok polgármester, és fő feladatomnak tekintettem, hogy olyan pályázatokon vegyünk részt, melyek a városrehabilitációra irányulnak. A forrást most tudtuk megtalálni, mert nyertünk az ÉMOP 3.1.1-es pályázaton. Ennek igen hosszú előkészítő szakasza volt, tavaly nyár óta dolgoztunk rajta, mert igen összetett programról van szó.

 1990 óta mit tettek a kormányok eme a többszörösen is hátrányos helyzetben lévő település fejlődésének érdekében?

 –Heves megye északi része egyik legnagyobb vesztese volt a rendszerváltásnak. Megszűntek a termelőszövetkezetek, az áfészok, a kisüzemek és az ipar. Pétervásárának az volt a szerencséje, hogy kistérségi és közigazgatási központ, így relatív mi még jobb helyzetben vagyunk. 1990 óta koncepcionális felzárkóztató program nem volt, bár nyertünk olyan pályázatokat, melyek az infrastruktúra megteremtésével kapcsolatos. Ilyen a szennyvízhálózat, csapadékvíz elvezető rendszer kiépítése. Heves megye országos mutatói nem a legrosszabbak, és így sajnos mindig kiesett a figyelem központjából az észak-hevesi rész. Ezen most segít az, hogy beindultak a start-munka programok, melyekhez jelentős forrást kapunk, és az, hogy bekerülhettünk a szabad vállalkozási zónába a hosszú távú fejlődést segítheti elő. Emellett minden szociális és felzárkóztató jellegű pályázatra jelentkezünk.

 Pétervására immár járási központ. Bizonyára nem mindegy, hogy ilyen minőségben milyen közösségi és szolgáltató terei vannak…

 –Első fontos lépés volt, hogy megkaptuk a járási központ címet, ami azzal jár, hogy nagyon sok intézmény a városban maradt, illetve idetelepült. Így innen irányítják majd a tankerületet is. Szükségét éreztük annak, hogy méltó helyet adjunk a járásközpontnak, hiszen a ’60-as évek óta húzódik a főtér rekonstrukciójának ügye. A pályázaton nyert összegből felújítjuk a főteret, az emlékműveinket, emellett olyan intézményeket renoválunk, melyek a közösségi élet színterei. Pétervásárán nagy hagyománya van a helyi vásároknak, és közösségi rendezvényeken felhasználható színpadelemeket is kapunk a program keretében. Így a főtéren megszervezhetjük az általános iskolák rendezvényeit is.

 A város vezetése döntött arról, hogy az elnyert forrásból milyen beruházások valósuljanak meg, vagy kikérték a lakosság véleményét is?

 –Maga a program feltételezi, előírja azt, hogy szinte mindenkit vonjunk be a tervezésbe. Ez így is történt; rendeztünk lakossági fórumokat, kikértük a civil szervezetek véleményét, emellett olyan foglalkozást tartunk, melyre meghívtuk a város egyesületeinek, intézményeinek vezetőit, és a programmal kapcsolatban különböző kérdéseket tettünk fel nekik. A válaszokat összesítettük, elemeztük, illetve a város terveivel kapcsolatban kikértük a véleményüket, melyek megjelentek a pályázatban és a softprogramokban is. Abban mindenki egyetértett, hogy a város szívének, a főtérnek a felújítása nem halogatható tovább. A művelődési házat pedig nem csak a közösségi rendezvények miatt kell bővíteni, hanem azért is, mert az épület nem felelt meg a XXI. századi kultúraközvetítő intézmények iránti elvárásnak. A társasházak felújítása azért volt fontos, mert a program része volt, hogy lakóközösségeket kell bevonni a megvalósításban. Ehhez akcióterületeket kellett meghatározni a városon belül.

 Ezek a közösségi terek erősítik a lakók identitástudatát és a lokálpatriótizmust is?

 –A fő célunk a közösségi terek fejlesztésével a helyi identitástudat erősítése, hogy a lakosságban még jobban tudatosuljon az, hogy Pétervására járásközponti város, így több mint 22 ezer embert szolgál ki közintézményeivel és közigazgatásával. A visszajelzések szerint a helyiek nagyon örülnek a projektnek, és bíznak annak sikerében.

 Említette a softelemeleket, melyekre összesen 33 millió forintot nyertek. Milyen programokat tudnak ebből megvalósítani?

 –Ahogy említettem, ezek az elemek az előzetes fórumokon kerültek megfogalmazásra. Így a művelődési ház programjai közé tartozik majd a Kiegyensúlyozott jövő projekt, amelynek keretén belül személyes tanácsadást kapnak azok, akiknek alapvető információkra van szükségük. Őket felvilágosítjuk például abban, hogy milyen módszerek állnak rendelkezésre a munkahelykereséshez, illetve az önéletrajz megírásához. Az Együtt a településünk, térségünk lakóiért program főleg szociális jellegű, ami speciális szakmai felkészítést is magában hordoz. A Pétervásár-fia a helyi termékek kifejlesztésére irányul. Ezen belül szakmai tanfolyamokat indítunk, és termékfejlesztési, értékesítési tanácsokat adunk. A lakók számára az Okos háztartás programon belül háztartási, növénytermesztési ismereteket adunk át. Emellett pénzügyi tanácsadással is foglalkozunk. A gyermekeiket egyedül nevelő szülőknek is segíteni szeretnénk. A Szülői zöld napon az iskolával összefogva az iskola környezetének a főtérrel együtt való megóvását tartjuk kiemelt feladatnak. A főtéren pedig egész nyáron programokat szervezünk – ez a Vakáció a főtéren – így lesz bábszínház, játszóház, mesemondó-délután.

 Egy ilyen hátrányos helyzetű térségben mennyire tudják megtartani a fiatalokat?

 –Ez számunkra igen súlyos probléma. Jómagam gyermekkorom óta – a tanulóéveket leszámítva – Pétervásárán élek, így látom a település sorsát: nehéz a fiatalok helyzete, kevés a munkahely, ezért sokan elköltöztek a fővárosba és külföldre. Ezt a folyamatot kéne leállítani, főleg a munkahelyek teremtésével. A szociális városrehabilitációval letettük az alapot a fiatalok helyben tartásához, de ez csak az első lépés, s tervezzük a továbbiakat.

 

Medveczky Attila