vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.14. 

Tőkés: lassan, de megfordul „a nemzeti elidegenedés"

Tőkés László szerint gyógyul a 2004-es "népszavazási sokk" okozta trauma, és az alaptörvény megszületésével, a nemzeti összetartozás napjának, valamint az állampolgársági törvény jogrendszerbe iktatásával lassan, de szűnik a "nemzeti elidegenedés", és teret hódít a nemzeti együvé tartozás. Erről az európai parlamenti képviselő Budafok-Tétény önkormányzat honlapjának adott interjúban beszélt, kitérve többek között arra is: még nem döntötte el, hogy jövőre újra ringbe száll-e az EP-választásokon.Az erdélyi politikus úgy látja: a 2010-es magyar fordulatnak köszönhetően manapság egyre kevesebben "románozzák le" az erdélyi magyarokat. Arról, hogyan győzné meg azokat a fanyalgókat, akik szerint értelmetlen "magyarkodni a székely zászlóval és követelni az autonómiát", azt mondta: aligha kell őket most már győzködni, hiszen a világméretű szolidaritási hullám és a több tízezres marosvásárhelyi autonómiatüntetés önmagáért beszél. Tőkés László szerint néhány rossz beidegződés köszön vissza a fanyalgókban. Egyrészt a kommunista diktatúrából örökölt "be nem avatkozás" doktrinája él tovább bennük, amelyre ráadásul "bukaresti képviseleti monopóliumukkal visszaélő" RMDSZ-es honatyák még rá is erősítenek. Másrészt ezek a képviselők akár a saját pártjuk kebeléből választott önkormányzati vezetőkkel szemben is érvényesítik a túlközpontosított román államhatalom pártutasításos tilalmi gyakorlatát - magyar "kiadásban" - vélekedett. Teszik ezt annak ellenére, hogy az elmúlt két évtizedben ez az igazodó, opportunista politika, mely mindent egy többségi bukaresti logikára fűz fel, vitte zsákutcába az erdélyi magyar érdekérvényesítés ügyét - fejtette ki. Az EP-képviselő szerint igenis, ki kell állni és hangos szóval kell követelnünk jogaikat és jussukat. Meg kell mutatni Európának, az egész világnak, hogy egy közel kétmilliós nemzeti közösség otthont akar teremteni ősei szülőföldjén, hiszen az autonómia ennek eszköze. Ehhez pedig minden törvényes és alkotmányos eszközt igénybe kell vennünk - hangsúlyozta. Tőkés László a budafokteteny.hu oldalon szerdán megjelent interjúban beszélt arról is, hogy az RMDSZ és az Erdélyi Magyar Néppárt közötti alapvető különbség már a nevekből is kiolvasható: az egyik "Romániai", a másik "Erdélyi".

Az Erdélyi Magyar Néppárt az Erdély-központú politizálás szószólója, az autonómia ügyének következetes képviselője, ugyanakkor az első olyan országos politikai erő, amely érdemben fölvetette Románia föderalizálásának kérdését - fogalmazott Tőkés László. Hozzátette: meglátásuk szerint Románia szövetségi köztársasággá való alakítása indíthatná el az ország igazi modernizációját, nem az a "teszetosza", megalapozatlan és már rövid távon is káros "regionalizálás", melynek magyarellenes, mögöttes célzata végképp elfogadhatatlan az erdélyi közösség számára. Megjegyezte: az állampolgársági törvény módosítása, a Nemzeti Összetartozás Napjának kinyilvánítása, az alaptörvény ilyen szellemű gazdagítása mind abba az irányba hatottak, hogy a szakértők által "szétfejlődésként" leírt, főként az elszakított nemzetrészek által elszenvedett nemzeti elidegenedés folyamata megfordulni látszik, és - ellentétes előjellel - mindinkább a nemzeti együvé tartozás hódít teret. Noha ez egészen természetes, mindazonáltal ezen a téren még igen sok a tennivaló - jegyezte meg. Hozzátette: nap mint nap tapasztalják ugyanis, hogy kicsinyes pártpolitikai, olykor személyes érdekek a nemzetpolitikai szempontok fölé emelkednek. Kollektív önvizsgálatra volna szükség, és Makkai Sándort idézve, itt lenne az ideje egy újabb "magunk revíziójának" - fogalmazott Tőkés László. Arra a kérdésre, hogy a jövő évi EP-választásokon újra ringbe száll-e, azt mondta: ezt még nem döntötte el.  "Nagy a nyomás rajtam, a választók, a harcostársaim közül egyre többen biztatnak a folytatásra, ugyanakkor azonban kezdek belefáradni. Ha jól megnézzük, akkor felnőtt életemet folyamatos küzdelemben éltem le. 1989 előtt a kommunista diktatúrával, annak erőszakszervezeteivel vívtuk csatáinkat, 1989 után pedig a visszalopakodó volt nómenklatúrával és örököseikkel kellett megküzdenünk a romániai demokráciáért és magyarságunkért" - mondta Tőkés László. Mindazonáltal hozzátette: a közös ügy, a nemzet szolgálata mindig is előbbre való volt számára minden egyébnél.

Úgyhogy ha "hí a Haza", hát mennem kell - fogalmazott interjújában Tőkés László.

 

(Forrás: http://tokeslaszlo.eu)