vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.14. 

Néppárt: ne a magyarok érdekei ellenében alakítsák ki a közigazgatási régiókat!

Az Erdélyi Magyar Néppárt a kezdetektől megkülönböztetett figyelemmel kíséri a kormánykoalíció területi közigazgatási reformra vonatkozó terveit. Szakértői által kidolgozott régióátalakítási javaslatát már több hónapja a közvélemény elé tárta. Nyugtalanságra ad okot, hogy a kormány megrendelésére készült szakértői háttértanulmány – a nagyhangú politikusi nyilatkozatokhoz hasonlóan – sem a történelmi régiók természetes határai szerint képzeli el a közigazgatási régiók határait, és hogy a létrehozandó regionális intézmények hatásköreinek körvonalazása sem a szubszidiaritás és az önkormányzatiság európai alapelveire, hanem az egységes és központosított nemzetállami homogenizációs szándékra épül.

 Látható, hogy csupán parlamenti eszközökkel nem lehet megakadályozni a regionalizációs folyamat Erdély és nemzeti közösségei számára kedvezőtlen alakulását. Sőt, a román miniszterelnök az RMDSZ kongresszusán elhangzott beszédében is egyértelművé tette: nem tudja, és nem is akarja meggyőzni a parlamenti többséget a magyar többségű közigazgatási régió kialakításáról.

 Világossá vált tehát, hogy az önálló székelyföldi régió vagy egy sajátos jogállású partiumi régió kialakítását csakis közvetlen és határozott közösségi fellépéssel lehet elérni.

 Ezért a Néppárt elnöksége június 7-i ülésén a következő döntéseket hozta:

 1. Az Erdélyi Magyar Néppárt aláírásgyűjtésbe kezd, hogy közösségünk tagjai önálló politikai szereplőként nyilváníthassak véleményt a kormány régióátalakítási terveiről.

 2. Az Erdélyi Magyar Néppárt egyeztetést kezdeményez a Székely Nemzeti Tanáccsal arról, hogy a következő hetekben közösen szervezzenek köztéri demonstrációkat a kormány eddig ismertetett regionális átalakítási tervei ellen.

 3. Az Erdélyi Magyar Néppárt ismételten kezdeményezi az Erdélyi Magyar Egyeztető Fórum összehívását egy közös cselekvési terv kidolgozása érdekében.

 

Kalibáskő, 2013. június 7.

 

Az Erdélyi Magyar Néppárt Elnöksége nevében

Toró T. Tibor elnök