vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.14. 

Felvidéken is épül a Mária Út zarándokútvonal

Érsekújvárott a magyaországi Mária Út Közhasznú Egyesület (MUTKE), a szlovákiai Via Mariae Polgári Társulás (VM) és a Szlovák Turista Klub (KST) elnökei háromoldalú együttműködési nyilatkozatot írtak alá május 29-én.

 Ezzel megalapozták a hét országot érintő Közép-európai Mária Út zarándokútvonal kiépítését.

 A Mária Út egy több mint 150, Szűz Máriával kapcsolatos közép-európai kegyhelyet, templomot, egyházi épületet, megszentelt helyet összekötő zarándokút-hálózat. Két fő tengelyét a kelet-nyugati irányú Mariazell (Ausztria) – Csíksomlyó (Erdély – Románia) útvonal; és az észak-déli irányú Czestochowa (Lengyelország) – Medjugorje (Bosznia-Hercegovina) útvonal határozza meg. Ez az észak-dél irányú zarándokút Ipolyságon lép be Szlovákia területére, és északon Trsztena után hagyja el az országot Lengyelország irányába. A zarándokútvonalak bejárása páratlan lehetőség Közép-Európa természeti csodáinak megismerésére, és egyúttal, óriási spirituális élmény minden zarándoknak.

 Dr. Szabó Tamás (MUTKE), Patay Péter (VM) és Peter Perhala (KST) elnökök háromoldalú együttműködési szerződés aláírásával alapozták meg azt a hosszú távú közös munkát, melynek végeredménye a Mária Út zarándokútvonal Szlovákiai szakaszának kiépülése. A felek együttműködnek a szlovákiai zarándokút szakaszainak feltérképezésében és kijelölésében, együttműködésük biztosítása és megerősítése céljából, anyagi források megszerzésére törekednek, és közös marketing programot dolgoznak ki a Mária Út szlovákiai hálózatának népszerűsítésére. A felek egyetértenek abban, hogy a Mária Út, mint Közép-Európa zarándokútja, az Európai Kulturális Utak hálózatának része legyen.

 A Mária Út építésével kapcsolatosan a Via Mariae Polgári Társulás szorosan együttműködik a Szlovákiai Magyar Cserkészszövetséggel (SZMCS). Az elmúlt két évben a cserkészek és az önkéntesek, ún. munkazarándoklatokon, bejárták a Mária Út észak-déli főtengelyét, az Ipolyság – Palást – Hontnémeti – Selmecbánya – Zólyom – Besztercebánya – Óhegy – Oszada – Rózsahegy – Árvaváralja – Trsztena útvonalon. Ezen kívül, ez év májusában négynapos gyalogos zarándoklatot szerveztek és valósítottak meg Deáki és Sasvár között.

 Török András, a Via Mariae elnökségi tagja és az SZMCS Mária út koordinátora elmondta, hogy a Mária Út egy nagyszerű programlehetőséget nyújt a cserkészek számára. A zarándokútvonal építésében való részvétel a cserkészeknek a 10 cserkésztörvény életre váltását teszi lehetővé, legyen szó olyan erények elsajátításáról, mint a segítőkészség, a testvériség, a kötelességtudat, a természetszeretet, a lovagiasság, a takarékosság és a test-lelki tisztaság. „Napjainkban egyre több ember keresi a lelki békét a zarándokutakon. Számunkra nagy felelősség, de öröm is egyben, hogy munkánkkal erre lehetőséget teremthetünk"- mondta Török András.

 Az érdeklődők a zarándoklatokról és a Mária Útról a www.mariaut.hu, illetve a www.marianskacesta.sk weboldalakon kaphatnak bővebb tájékoztatást.

 

(vm-p, Felvidék.ma)