|
 2013.06.14.
Ez az emlékmű zarándokhelye lesz a
magyarságnak
(Medveczky Ádám beszéde Csurka István síremlékének avatásán)
Kedves Barátaim!
Vagy hogy Elnök Urat, Csurka Istvánt idézzem, aki az elmúlt évek
június 4-éin így szólított bennünket: Drága magyar testvéreim!
Igen, így szólt
hozzánk ezen a napon évről évre minden alkalommal. Így vártuk
szavait a Szabadság téren, a Batthyány Örökmécsesnél, a
hegyvidéki Turul emlékműnél. Beszédével a nemzetpusztulás sötét
napját, a vigasztalás, a reménység emlékezésnapjává varázsolta;
az emlékezés csodálatos úr és hatalmas fegyver a múlandósággal
szemben. És ahogy bennünk ébren tartotta az összmagyarság
szellemét és reménységét, úgy halhatatlan ő a mi emlékezetünk
által is. Csurka István triptichon, három csodálatos szó,
magyarság, igazság, élet. Gyönyörű hitvallás, mintha a
Szentírás egyik igéjéhez nyúlna vissza, abból merítene,
amit ott láttunk a Szent István-bazilika oromzatán, „ego sum
via, veritas et vita”. Út, Igazság és Élet. Nálunk ez most
a magyar élet, magyar élni akarás, magyar élni hagyás.
Akik ismerték
Csurka Istvánt, természetesen tudják, hogy ő mennyire szerette
az életet, annak szépségével, örömével, árnyoldalaival együtt.
De nemcsak szerette, hanem ismerte is. Fantasztikus drámáinak jól
kigondolt témái és szituációi, írói fogásai és a
karakterei mind az életből, a való életből származnak,
ezeket a köznapi dolgokat emelte föl a költészet, a poézis
legmagasabb fokára.
Igen, az életet
ábrázolta. Fantasztikus drámaíró volt és az igazságért
harcolt. Igazság, igazmondás, egyenesség, őszinteség – ezek
ritka erények. Ezekhez kellett társulnia a bátorságnak, hiszen
tudta jól, hogy ezekkel az erényekkel érdekeket sért meg. Kíméletlenül
bírálta mindazokat az eseményeket, melyek a magyarság érdekével
ellentétben állottak. Nem hátrált meg. Hite mindig erős
maradt. A kistarcsai internáló táborban ’56 után éppúgy,
mint később az eltiltás, elhallgatás vagy a támadások során.
Fáradhatatlanul, mindig szervezett és soha nem lankadó kedvvel
vette fel a harcot a magyarság érdekében. Nemcsak pártot,
hanem lapot, rádiót, színházat, szabadegyetemet mozgalmakat
alapított.
Itt az 56-os hősök
nyughelyén, a síremlékén valóságos láng lobog, soha ki nem
alvó. Szimbólum ez a láng. Ő az a láng, ő az a lámpás, aki
világított szerte Magyarországon, hiszen a Lámpás-programjával
fényt, világosságot, igazságot árasztott. Ő az, akit ez a
világosság örökké jellemez, és ő az, aki vállalta az érte
való harcot. Egyben gyönyörű forradalmunk és szabadságharcunk
lelkünkben lobogó lángja.
A színház volt
az ő egyik hatalmas bástyája, aminek a varázsát végigélte.
A színház és a dráma. A valóságot költészetté emelte föl.
Nemcsak a drámáival, hanem magával a szónoklataival, amely szónoklatai
valóságos műremekek. Dramaturgiailag felépített alkotások, történelmi
monológok, melyek tömegeket varázsoltak a Hősök terére. Szívből
szeretett ember volt. Népszerűségére jellemző, hogy utolsó
útjára ezrek kísérték el.
Ez a csodálatos
emlékmű kegyhelye, zarándokhelye lesz a magyarságnak. Csurka
István emlékére mintegy 4000 honfitársunktól kaptunk támogatást.
Kicsiny pénzű emberek is megtiszteltek bennünket adományaikkal,
de grandiózus adománnyal is megleptek bennünket. Ezért köszönetet
mondok mindenkinek a Csurka István Emlékbizottság elnökeként,
aki adományával hozzájárult ehhez a síremlék avatáshoz.
Igen, elnök úr
teste itt nyugszik, de a lelke valahol a magyar panteon egén örökmécsesként
világít.
Medveczky Ádám
Kossuth-díjas karmester, a Csurka István Emlékbizottság elnöke
|
