vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.14. 

Dačić: Szerbia nem megy csődbe

Ivica Dačić szerb miniszterelnök szerint Szerbiában nem lesz államcsőd, miként Görögországban sem lett végül, kormánya fenn fogja tartani a gazdaság és a pénzügyi rendszer stabilitását.

 "Az alapján, hogy Szerbia túlélte a háborút, a bombázásokat, a szankciókat, most is biztosan túl fog élni. Túlélte az elmúlt tíz év legnagyobb gazdasági deficitjét Mirko Cvetković kormányzása végén, most is fent fog maradni" - nyilatkozta a miniszterelnök vasárnap újságíróknak.

A miniszterelnök szerint országának gazdasági és politikai stabilitásra van szüksége, és elutasítja, hogy folyton arról születnek történetek, Szerbiának válsággal és államcsőddel kell szembenéznie.

Dačić szerint a kiadások csökkentésével és a gazdasági növekedés erősítésével fogják megteremteni a gazdasági stabilitást. A miniszterelnök elmondta: a kormányzó koalíció vezetői előző héten megegyeztek, hogy a válságból való kilábalás nem mehet a megtakarítások kárára.

A miniszterelnök szerint a jövőben Szerbiában azoknak a kiadásait kell visszafogni, akik a legtöbbet költekeznek, és nem azoknak a bérét csökkenteni, akiknek nincs semmijük, amit elkölthetnének.

 

(MTI/Tanjug)