vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.14. 

540 milliós egészségügyi fejlesztés Balmazújvárosban

300-350 millió forint értékben sportpályákat építettünk, így megteremtettük a versenysport feltételeit

Korszerűsített és bővített kistérségi komplex egészségügyi központot adtak át május 23-án Balmazújvárosban. A projekt megvalósítását 537 millió forinttal támogatta az Európai Unió és a magyar állam.

 Azért volt szükség új komplex egészségügyi központ kialakítására, mert a város járási székhely lett? – kérdezem Dr. Tiba Istvánt, Balmazújváros polgármesterét.

 –Nem, hiszen ez az intézményünk korábban is megvolt; most a szakorvosi rendelőintézet felújítása, bővítése történt meg. Az épület felújítása során kicseréltük a nyílászárókat, szigetelési munkálatokat végeztek, új rendelőket alakítottak ki, emellett minden rendelőbe új orvosi műszereket szereztünk be. Eddig is kistérségi központ volt Balmazújváros, így a járási központi kinevezés nem hozott számunka jelentős változást az egészségügy terén, hiszen eddig is ide jártak a kistérségből azok a betegek, akik például szakorvosi rendelésre jöttek. Ami lényeges, hogy lehetőségünk volt EU-s pályázattal közel 540 millió forintból felújítani ezt az épületet, és további hat új szakrendelést indítani.

 Mit jelent ezen a téren a telemedicina fogalma?

 –Azt jelenti, hogy ebben a szakorvosi intézetben olyan modern röntgenkészülék működik, aminek lényege: az általa készített felvétel annyira részletgazdag, hogy a világ bármely részére interneten elküldhető konzílium céljából. Így ha a betegnek az a kívánsága, hogy szeretné, ha bárhol a világon egy orvos megnézné a röntgenfelvételt, az megoldható. Illetve ha az orvos nem tartózkodik a rendelőben, és szükség van a leletre sürgősen, bárhol meg tudja nézni a felvételt, és fel tudja állítani a diagnózist.

 Az ilyen fejlesztésekkel munkahelyeket is tudnak teremteni?

 –Természetesen, hiszen, ahogy említettem, hat új szakrendelés indul, és ha az orvosok nem is balmazújvárosiak, de a szakdolgozói személyzet a város lakosai közül kerül ki. Azt is ki kell emelni, hogy ez a fejlesztés egy sorozat része, mert a városnak új épületet kellett építeni az egészségügyi alapellátásban dolgozók számára. Az épületek korszerűségére jellemző az energiahatékonyság. Ezért mindkét ingatlan fűtését és hűtését talajszondás rendszeren keresztül oldjuk meg geotermikus energia segítségével, ami igen jelentős megtakarítást eredményez a működtetés kapcsán. Miután az alapellátó épületét teljes egészében saját forrásból építettük meg, ehhez hitelt kellett felvenni. A hitel törlesztése szempontjából előre gondolkodva megállapodtunk a Magyar Postával arról, hogy az alsó szinten megépített postai részt ő bérli az önkormányzattól. Ebből a díjból tudjuk törleszteni a hitelt.

 Ha már a hitelt említette: az állami adósságkonszolidáció mennyire érintette Balmazújvárost?

 –Jelentősen érintett minket az adósságkonszolidáció, melynek során a települések adóerő képességét vizsgálták. Balmazújvárosban nagyon elenyésző az iparűzési adóból befolyt bevétel. Egy 18 ezres lélekszámú városhoz mérten a 340 millió forintos adóbevétel igen csak csekély összeg. Ezért a legmagasabb, a 70%-os konszolidációs sávba kerültünk bele.

 Tudom, nem direkt önkormányzati feladat a munkahelyteremtés, de annak érdekében tudnak-e valamit tenni, úgy minél több vállalkozó telepedjen meg a városban?

 –Manapság sok esetben a bürokratikus intézkedések gátolják, hátráltatják a vállalkozások megtelepedését. Az önkormányzat hivatala igyekszik a lehető leggyorsabban, mindent szabályszerűen végezve, kiadni az engedélyeket, így is lebontva a bürokratikus gátakat. Fontos tudni, hogy hátrányos helyzetű térség révén Balmazújvárosi is kiemelt vállalkozói övezet, így akik itt létesítenek új vállalkozást, az első két esztendőben mentesülnek a szociális adóterhek alól – ami jelentős kedvezmény. Viszont direktben támogatást nem ad az önkormányzat a vállalkozások létrejöttéhez, mert eleve kevés forrás áll rendelkezésre a működtetéshez és a fejlesztésekhez.

 Az egészségügyi központon kívül milyen fejlesztések zajlottak le a közelmúltban? Gondolok a fürdőre, és tudtommal a sportturizmusban rejlő lehetőségeket is ki akarják használni.

 –Tavaly, jelentős beruházásként adtuk át megújult termálfürdőnket. A felújítás során szintén figyelembe vettük az energiahatékonyságot, hiszen a fürdő fűtését a termálvíz hőjével oldjuk meg. Tehát olyan ökofürdőről van szó, ami 400 vendéget képes fogadni, teljes gyógyászattal, fizikoterápiával, balneoterápiával és szauna-paradicsommal. A beruházás beváltotta a hozzá fűződő reményeket, mert komolyan érdeklődnek a fürdő, és különösen a szauna-részleg iránt. Az elmúlt két évben a TAO-s pályázatokból 300-350 millió forint értékben tudtunk sportpályákat építeni, ezzel is megteremtve az egészséges életmódhoz, a versenysporthoz és a mindennapos testnevelés órákhoz a feltételeket. Jelenleg zajlik a városban a fedett rendezvénycsarnok építése, amihez anyagilag az önkormányzat is hozzájárult. Ezzel megoldódik az az évtizedek óta húzódó problémája a városnak, hogy nincs nemzetközi mérkőzésekre is alkalmas, fedett kézilabdapályánk. Rövidesen kezdetét veszi a városközpont rehabilitációja, ami közel 600 millió forint értékű beruházás; melynek keretén belül a polgármesteri hivatal, a művelődési ház épülete és a városközpont újul meg. Jelenleg zajlik a Semsey-kastély felújítása, a kastélypark renoválása pedig része a városközpont rehabilitációjának. Tehát nem egy olyan beruházásunk van, ami erősíti azt az érzést, hogy érdemes élni Balmazújvárosban.

 

Medveczky Attila