|
 2013.06.21.
Hagyatékápolás és modernitás a
Kolozsvári Magyar Operában
1988-tól a magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel
Ferencnek, valamennyi operáját színre vittük
Szép Gyula, a
Kolozsvári Magyar Opera igazgatója 1952-ben született a
Kolozsvár melletti Szucság kisfaluban.
1971–1975 –től
a Gheorghe Dima Zeneakadémia Muzikológiai és Zeneszerzési
Fakultásának hallgatója, pedagógia szakon szerzett diplomát.
1977 és 1980 között zenetanár a Székelyudvarhelyi Zeneiskolában
és a Máréfalvi Általános Iskolában. 1981-től öt éven át
igazgató a Székelyudvarhelyi Municípiumi Művelődési Házban.
1986-1988: zenei szakirányító a Hargita Megyei Alkotások Házában.
1988-tól két évig művészeti titkár a Kolozsvári Magyar Operában.
1990-2005: a Kolozs Megyei Művelődési Felügyelőség Kisebbségi
és Zenei kérdésekkel megbízott tanácsosa. 2000 és 2001 között
művelődési kérdésekkel megbizott alelnöke az RMDSZ országos
elnökségének. 2005-2010
között művészeti aligazgató a Kolozsvári Magyar Operában,
2010-től tölti be az igazgatói posztot.
Szakmai elismerések:
2009 – a Magyar
Köztársasági Érdemrend Lovagkeresztje
2005 – Ezüstfenyő-díj,
Romániai Magyar Demokrata Szövetség
2002–2005 – a
Corvin-lánc ösztöndíjasa Kallós Zoltán néprajzkutató révén
2001 – Nagy István-díj,
Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület
1983 – Kodály
oklevél és emlékplakett – a Magyar Népköztársaság kitüntetése
Nem tudok róla, hogy lenne máshol is egy
kisebbségnek operaháza
Igazgató úrral az évad utolsó premierje, a Valahol
Európában kolozsvári előadása előtt beszélgetünk. Ezután
itt a pihenés ideje?
–Szó sincs róla, mert bár valóban az évad utolsó
kolozsvári bemutatójára kerül sor, de társszervezői vagyunk
a miskolci Bartók Plusz Operafesztivál Orbán György: Bűvölet
című operája június 15-ei ősbemutatójának. A produkcióban
több énekesünk és a Kolozsvári Magyar Opera zenekara vesz részt.
Július 17-én pedig a Gyulai Várszínház meghívásának teszünk
eleget, mikor szabadtéren bemutatjuk Erkel Ferenc Hunyadi Lászlóját.
Augusztus 10-11-én a budapesti közönség találkozhat velünk,
mikor a margitszigeti szabadtéri színpadon játsszuk a Báthory
Erzsébet opera-musicalt. Ezt a darabot tavaly mutattuk be szintén
a szigeten, és a nagy sikerrel való tekintettel, Bán Teodóra
igazgató asszony visszahívta a társulatot.
A Kolozsvári Magyar Operának milyen rangot vívott ki
magának a kárpát-medencei magyar, operát játszó színházak
körében?
–Erre a kérdésre a válaszom igencsak nagyképűnek
tűnhet, hiszen a Magyar Állami Operaház mellett a kolozsvári
az egyedüli magyar operaház. Így nem is konkurálhatunk sem a pécsi,
sem a miskolci, sem a szegedi színház zenés tagozatával, mert
önálló operaház vagyunk. Sőt, a Kolozsvári Magyar Opera az
egyetlen a világon, amelyik nem az adott ország nyelvén játssza
darabjait. Nem tudok róla, hogy lenne máshol is egy kisebbségnek
operaháza. S mi így a román szaktárca támogatásának köszönhetően
tudunk működni.
A román államon belül milyen a szakmai megbecsültségük?
–Tavaly a Kolozsvári Román Opera fesztivált
szervezetett, így lehetőségem volt meghallgatni az öt romániai
operatársulat produkcióját, és bátran állathatom, hogy hazai
terepen szakmai szempontból a legjobb opera vagyunk, még akkor
is ezt hangoztatom, ha ez egyesek szerint dicsekvésnek tűnik.
Semmi okunk nincs szégyenkezni, hiszen előadásaink egészében,
és tárakra – énekkar, zenekar, szólisták – is bontva
magas színvonalúak. Így olyan hangulatos, minőségi előadások
születnek, melyek Romániában példanélküliek. A magyarországi
nézők és szakmabeliek is elismeréssel viszonyulnak hozzánk.
Idén Budapest három jelentősebb zenés intézménye meghívásának
tettünk eleget. Nem kell szégyenkeznünk a Művészetek Palotájában
bemutatott Attila előadásért, és bizony az Erkel Színházban
az Álarcosbálunk, és a Budapesti Operettszínházban a
Cirkuszhercegnő hatalmas sikert aratott. Emellett a Magyar Állami
Operaházzal koprodukcióban készülünk a Verdi-év kapcsán három,
a zeneszerző fiatalkori operájának – Haramiák, Luisa Miller,
Giovanna d’Arco – őszi bemutatására. Azt is tudni kell,
hogy az erdélyi, a kolozsvári magyar közönség kulturális igénye
– ahogy ez Magyarországra is jellemző –egyáltalán nem
homogén. Ezért Románia egyetlen magyar nyelvű zenés színházaként
nem engedhetjük meg magunknak azt, hogy csak operát játsszunk,
hanem könnyebb műfajokat is műsoron tartunk, hiszen az osztrák-magyar
operetteket nagyon kedvelik Erdélyben. Emellett vannak zenés
gyerek előadásaink és balett-produkciókat is bemutatunk. Ezen
kívül főleg szilveszterkor szórakoztató előadást viszünk
színre. Mi nem térhetünk ki a világ zenei áramlatai elől, így
az utóbbi években nívós musicaleket is bemutattunk. A minőségre
törekszünk, így biztos vagyok benne, hogy a kolozsvári Báthory
Erzsébet és a Valahol Európában minden műfaji követelménynek
eleget tesz. Bevallom: bár láttam az angolszász klasszikus
musicaleket, kicsit járatlan vagyok a musicalirodalomban. Annyit
azonban tudok, hogy a közönségnek tetszenek ezek a produkciók.
A Báthory Erzsébetet Bán Teodóra igazgató asszony kezdeményezésére
direkt nekünk írták, oly’ annyira, hogy a próbafolyamat
alatt fejezték be a művet. Nem túlzok, ha azt mondom, hogy már
készültünk Budapestre, mikor még írták a partitúrát. Így
ez a darab ezer szállal kötődik hozzánk. Főleg magyar
musicaleket szeretnénk bemutatni, bár lehet, hogy idővel a nagy
világklasszikusok felé is elindulunk. Esetünkben viszont az a
probléma vetődik fel, hogy szólistánk klasszikus éneket
tanultak az akadémián, ezért a fontosabb szerepekre vendégeket
hívunk. Ebben sokat segít, hogy egy házban vagyunk a kiváló
minőségű Kolozsvári Magyar Színházzal, ahol olyan tehetséges
színészek is dolgoznak, akik remekül megállják a helyüket a
könnyebb zenei produkciókban.
Tehát a művészeti akadémiákon nem indítanak
operett-musical osztályt?
–Ilyen nálunk nem létezik, s eddig olyan énekeseket
vettünk fel, akik Mozart, Verdi, Puccini operáiban állják meg
helyüket, s számukra nem ildomos musicalt ajánlani. Lehet természetesen
kirándulni a műfajokban, de jobb, ha figyelembe vesszük a
szakmai szempontokat.
Ráadásul a nagy klasszikus musicalek után tetemes jogdíjat
kell fizetni.
–Egyértelmű, hogy ez is egy lényeges kérdés.
Ugyanakkor többen felvetik azt, hogy egy ilyen adottságokkal bíró
színház miért nem játszik nagy sikermusicaleket. A jövő évad
terve immár végleges, így csak az azt követőben lehet erről
szó. De én továbbra is úgy gondolom, hogy a közeljövőben is
maradunk a magyar musicalirodalomnál.
A már említett Verdi-bemutatókon kívül milyen
bemutatókra készülnek a következő évadban?
–Az évadot szeptember utolsó hetében Rossini Ory grófjával
kezdjük, ami kolozsvári ősbemutatónak számít. Ezt követően
repertoárdarabokra kerül sor. Közel 30 művet tartunk repertoáron,
így operákat, operetteket. Októberben két Donizetti-remeket, a
Szerelmi bájitalt és a Lammermoori Luciát láthatják.
Decemberben a Verdi-évforduló kapcsán játsszuk a
„sikerdarabokat” a Rigolettót, a Traviátát és az Álarcosbált.
A gyerekdarabok közül meg kell említeni a János vitézt, az
Ali babát és a Brémai muzsikusokat. Az utóbbi, Csemiczky Miklós
szerzeménye egyben modern, s egyben gyerekfül számára is
hallgatható. Ez azért lényeges, mert így közvetve zenére
neveli a gyerekeket, s akik ezt a darabot látják, később
bizonyára szívesebben megnéznek egy operát is.
Mi a helyzet a nagy verista, naturalista művekkel, mint
amilyen a Bajazzók és a Carmen?
–A Magyar Állami Operaháztól felkérés érkezett
hozzánk, hogy lépjünk fel a Primavera fesztiválon, és én azt
javaslom, hogy a Bajazzókot, mint új előadásunkat adjuk elő.
A Carmen pedig olyan remek opera, amit biztosan játsszunk a következő
évadban.
A művészeti síkról térjünk rá a számok könyvére.
Milyen forrásból gazdálkodnak?
–A román kulturális minisztériumtól kapott forrásból
fedezzük a működésünk majdnem 95%-át. A Bethlen Gábor Alapítvány
meghívásos pályázati lehetőséget hirdetett meg, s minden
bizonnyal kapunk onnan támogatást. Még nem tudjuk az összeg
nagyságát; tavaly 2,5 millió forint volt. Erre azért számítunk,
mert nem minden felvetődő költséget lehet fedezni a minisztériumi
támogatásból. Mondok rá egy példát: ha azt mondja egy
magyarországi énekes, nem kér a fellépésért pénzt, csak a
szállását álljuk. A szállás és az útiköltség fizetését
viszont a román minisztériumi keretből nem lehet megoldani. Lényeges,
és hatalmas eredmény, hogy magyarországi minisztériumi forrásból
sikerült megvalósítanunk három kortárs opera professzionális
hangfelvételét. Azt megelőzően pedig a kolozsvári
Liszt-fesztiválra kaptunk jelentékeny magyarországi támogatást.
Tehát magyarországi céltámogatásokra pályázunk, míg
idehaza az RMDSZ mellett működő Communitas Alapítványtól
kapunk támogatásokat. Ezeknek köszönhetően produkcióinkat el
tudjuk vinni Erdély nagyvárosaiba. Június 18-án a Rigolettót
visszük Nagyváradra, és a székelyföldi tájolásra is kapunk
forrást Magyarországról. Ezek magyarországi mértékkel mérve
szerény támogatások, de nagyon jól kiegészítik az itteni
forrásokat. Minden támogatást köszönünk, mert ezzel hozzájárulnak
a magyar kultúra erdélyi terjesztéséhez.
Mennyire fogékony a kolozsvári közönség a kortárs művekre?
–Viszonylag kevesen ismerik és szeretik a kortárs
operákat, de érezhető, hogy idővel növekszik azok száma,
akik kíváncsian várnak egy-egy ilyen bemutatót. Mi egyrészt a
felgyűlt értékeket, őseink hagyatékát féltve őrizzük, és
ugyanakkor átmentjük a következő nemzedékek számára, másrészt
tudatosan ápoljuk a kortárs magyar operaszerzők alkotásait.
Meggyőződésünk, hogy így válik teljessé és jogosulttá létünk
és küldetésünk. Szinte egyedüliek vagyunk a magyar kulturális
életben, akik stratégiaként fogalmazzuk meg azt, hogy
bemutassuk a kortárs magyar operákat. 1990-óta közel húsz
kortárs magyar zeneszerző operája került színpadra (Orbán György:
Pikkó herceg, Vermesy Péter: Ördögváltozás Csíkban, Vajda János:
Márió és a varázsló, Demény Attila: Parafarm, Csemiczky Miklós:
A brémai muzsikusok, Gyöngyösi Levente: A gólyakalifa,
Selmeczi György: Szirén, stb.) A hagyományőrzést jól példázza,
hogy 1988-tól a magyar nemzeti opera megalapítójának, Erkel
Ferencnek, valamennyi színpadi művét színre vittük. Ezt is
hatalmas sikernek tekintem, és ebben is egyedüliek vagyunk.
1978-ban, elsőként a világon szerveztem magyar táncház-találkozót
Pályafutásának elején igen messze volt az opera műfajától,
hiszen táncház-találkozókat szervezett, néptánc-csoportokat
alapított. Ez a tevékenység mennyire volt veszélyes a
Ceausescu-érában?
–Az egyetemen kiváló tanáraim voltak, és ők
megmutatták a diákoknak a zene sokrétűségét, s az akadémia
után mindenki választhatott, melyik műfaj nyomán halad előre.
Az egyetem és a katonaság után Székelyföldre kerültem – Székelyudvarhelyre
azért hívtak, hogy egy munkáskórus hozzak létre. Nővérem és
barátaim javaslatára csak félállást fogadtam el a zeneiskolában,
és a közeli Máréfalván tanítottam az általános iskolában.
A kórusnevelés viszont iskolán kívüli feladatnak számított.
Minket nem úgy neveltek, hogy a heti kötelező óraszám leadása
után nem törődünk semmivel – szinte fontosabb volt az iskolán
kívüli oktatói tevékenység. Nekem zenészként az volt a lényeges,
hogy minél többet tudjak tenni a közösség érdekében. Fiatal
tanár voltam, mikor beindult a táncház mozgalom Erdélyben, egyértelművé
vált, hogy annak én is tevékeny részvevője leszek. Előbb tanárként,
majd ifjúsági és népi kórus vezetőjeként tevékenykedtem Székelyföldön.
Ezekkel az együttesekkel vittem színre Máréfalván a Székely
fonót és a Háry Jánost. Ezen eredmények alapján neveztek ki
1981-től a Székelyudvarhelyi Municípiumi Művelődési Ház
igazgatójának. Többen furcsállták azt, hogy ebbe a kispolgári
városban hogyan is kerül egy szakállas fiatal tanár az igazgatói
székbe. De hamar megbarátkoztak ezzel a ténnyel, ahogy azzal
is, hogy immár intézmény lett a táncház mozgalom mögött. Így
tudtam megszervezni 1978-ban, elsőként a világon a magyar táncház-találkozót.
Ez öt alkalommal sikerült, de aztán letiltották a találkozókat.
Természetesen nagy kihívás volt az, miként tudjuk kijátszani
a rendelkezéseket. Azt írtuk, hogy nem csak Erdélyből, hanem
Moldvából is hívunk csoportokat. Így megkaptuk az engedélyt,
de akkor már nem voltunk „jófiúk”, mikor kiderült, hogy Bákó
megyéből csak csángókat hívunk a fesztiválra. Mindkét állásomból
kirúgtak, és azért kerültem az opera műfajához, mert a
’80-as évek második felére ellehetetlenült azoknak az élete,
akik a magyar népi kultúrát szerették volna ápolni. Akkor a
legtöbb népi kultúrával foglalkozó barátom elmenekült az
országból. Előttem volt a választás lehetősége: vagy eltávozom
Erdélyből, vagy a Magyar Opera művészeti titkára leszek. Ez
igen nagy kihívást jelentett számomra, mert akkor nem voltam túl
tájékozott az operairodalomban. Tehát 1988-ban bedobtak a mélyvízbe.
Elég könnyen és gyorsan „megtanult úszni”, mert
utána aligazgató lett, majd két éve igazgatja a Magyar Operát.
–Az erdélyi magyar művelődési élet létráját végigjártam:
falusi énektanárból az operaház igazgatója lettem. Amikor Máréfalván
bemutattuk a Székely fonót azt írta egyik kritikus, idézve Kodályt:
nem az fontos, ki az operaház igazgatója, hanem, hogy ki a
falusi tanár. Mikor Máréfalván évekkel később jubileumi ünnepséget
szerveztek számomra, viccesen azt mondtam: remélem, elnézik
nekem, hogy most operaigazgatóként térek vissza. Azt is meg
kell említeni, hogy tizenöt éven keresztül a Kolozs Megyei Művelődési
Felügyelőség Kisebbségi és Zenei kérdésekkel megbízott tanácsosaként
is tevékenykedtem.
Ha azt mondom, hogy éhbérért játszanak a művészeink,
azt hihetik, túlzok
Azt mondják, egy jó igazgató egyben jó pszichológus
is.
–A művészek nagyon érzékenyek, s ezt tudomásul
kell venni annak, aki színházat igazgat. A művészek általában
érzékszervi ingert erősebben és részletesebben érzékelnek;
hihetetlenül fogékonyak embertársaik hangulatára, érzéseire,
intuitívak, kreatívak. Hosszú évek tapasztalata után vállaltam
el csak az igazgatóságot, s addig elég jól megismertem ennek a
közösségnek az életét. Nagy szerencsénk, mert bár kis létszámú,
de nagyon minőségi társulatunk van. A gondot az jelenti, hogy bár
ugyanolyan minőséget produkálunk, mint a világ bármelyik
operaháza, ám nagyon csekély összegű fizetést tudunk adni.
Ha azt mondom, hogy éhbérért játszanak a művészeink, azt
hihetik, túlzok. Pedig valós ez a megfogalmazás, különösen
azokra vonatkoztatva, akik nem kolozsváriak, és albérletet kell
fizetniük.
Mennyire gyógyír erre az lelkileg, hogy – bár itt
is, mint mindenütt a világon létezik szakmai féltékenység
– nagyon összetartó a társulat, és szabadidejük egy részét
is együtt töltik el?
–Hatalmas lelki erőt ad az, hogy ilyen jó a légkör
a társulatban. Ez mutatja, hogy a tagok számára ez a színház
sokkal több, mint munkahely. Ha az lenne, akkor bizonyára sokkal
jobban fizetett munkát keresnének. Bizonyára létezik szakmai
irigység is, de ez sokszor vivőerő, motiváció lehet. A minőség,
a szakmaiság és a jó hangulat az a három tényező, ami meghatározza
a Kolozsvári Magyar Operát.
Medveczky Attila
|
