vissza a főoldalra

 2013.06.21. 

Az újgazdagok karikírozása

(Huszka: Lili bárónő – Miskolci Nemzeti Színház Nyári Színpada)

Huszka Lili bárónője már fél évszázada nem szerepelt a Miskolci Nemzeti Színház műsorán, most azonban végre felidézhetünk olyan a híres slágereket, mint amilyen a Tündérkirálynő légy a párom, vagy a Szellők szárnyán – és még folytathatnánk a sort. A hivatalos bemutató ugyan már a következő évadban, szeptember 13-án lesz, de a Nyári Színház is műsorára tűzött belőle négy előadást.

Huszka Jenő az első világháború végén, 1919-ben írta meg talán legnagyobb sikerét, a Lili bárónőt. Két évig tartott a mű megalkotása, mivel a szövegíró a háború elől Svájcba menekült, így csak levélben tudták küldözgetni egymásnak az anyagokat. A darab tomboló siker lett, s mind a mai napig ez a legtöbbet játszott Huszka-operett. A történet igazi operettes, tehát felnőtteknek szóló mese: a fiatal Illésházy gróf nagyapja adósságát megörökölve épp távozni készül kastélyából, amikor az új tulajdonos, Malomszegi báró váratlanul megérkezik lányával, Lili bárónővel, akik összetévesztik őt a komornyikkal. A gróf nem tisztázza a félreértést, mert első pillantásra szerelemre lobban a lány iránt. A helyzetet tovább bonyolítja, hogy megjelenik Illésházy régi szerelme Clarisse, a színésznő is, hogy visszahódítsa régi szerelmét. Szerencsére Lili bárónőnek is van egy vőlegényjelöltje, Frédi, aki a maga esetlen bájával és a most megismert színésznő iránt föllobbant szerelmével akaratlanul is megoldja, hogy a szerelmesek többszöri szakítás és bonyodalom után egymásra találjanak. Az örökség hírére érkező vénkisasszonyok föllobbanó szerelme nem kíméli a kastély új tulajdonosát, báró Malomszegit sem…No de, ki is ez a Malomszegi báró? Egy nem olyan régen Budakeszin festékboltot vezető meggazdagodott ember, aki megvette a bárói címet, és a kastélyt is 500 ezer koronáért. Ezután az a szíve vágya, hogy leányát egy grófhoz adja férjül, s így családja igazi arisztokratává válhat. Ő úgy hiszi, hogy ha van elég pénze, akkor megvan hozzá minden alapja, hogy bármit is kritizáljon, hogy műalkotásokról véleményt mondhasson, s hogy bekerüljön a felsőházba, holott az alapvető etikettet sem ismeri. Ezt a magatartást figurázza ki az operett.

Ez a Szűcs Artúr által rendezett operett nem volt sem modern, sem klasszikus. Jól kidolgozott jelenetek, képek követik egymást, ám hiányzik a koncepció, az a füzér, ami ezeket a képeket összeköti. Ami érezhetően az igazi gondot jelentette, hogy a rendező nem bízott abban, hogy a művészek képesek önmaguk egy –egy énekszámmal elérni a kívánt hatást, s ezért nagyon „megmozgatta” a színpadot. Így nevetségesnek tűnt az, amikor az Egy férfi képe sláger éneklése közben táncra perdült a fenyőfa és a zongora is. Az országban kizárólag a Miskolci Nemzeti Színházban van dupla forgószínpad, amelynek a közepe és a gyűrűje is egymástól függetlenül mozog. Ezt az adottságot nagyon jól kihasználta a rendező, főleg, mikor a múltbeli események felidézésére került sor.

A címszerepet, Eperjesi Erika, a színház primadonnája alakította. Nem is arról van szó, hogy jól játszotta Lili bárónő szerepét, hanem ő maga volt a szerep. Az ember eleinte nem tudta, mi elbűvölőbb; a játékmód eleganciája és technikai tökéletessége, vagy pedig a frázisok iránti érzéke. Ami szintén fontos, hogy jól alakította Lili bárónő mentális fejlődését. A baroness eleinte ócska kriptának nézte a kastélyt, megvetett mindent, ami a vidéki életmódhoz kapcsolódik, s az előadás végére komoly, felelősségteljes nő lesz belőle. Bakos-Kiss Gábor a bonviván szerepében remekül játszott, határait feszegetve ugyan, de megküzd a szólammal. Az az érzésünk, hogy egy olyan baritonról van szó, akinek most, a nagy tenorhiányban, kihasználják felső regisztereit. Ezek a magas hangok még megszólalnak, de ha ez kellő technikai alátámasztás után így folytatódik, akkor idejekorán elmehet a hangja. A darab legszórakoztatóbb szereplője Salat Lehel, aki rekeszizmokat nem kímélően parodizálja az újgazdag bárót, úgy, hogy alakításában a legkisebb erőlködés, manír, modorosság sincs meg. A művész kidolgozott színészi alakítása elismerést érdemel, egész kiállása, jól megkomponált mozdulatai mind-mind jellemzik az általa – szinte szó szerint is – életre keltett karaktert. Jancsó Dóra Clarisse-je kihívó, csapodár, olyan művésznő, aki elvárja a férfiaktól a hódolatot. Hangja megfelel a követelményeknek, ám a jól bevált szubrett-kliséket alkalmazza, és kevés egyénit tud hozzáadni a figura teljességéhez. Ódor Kristóf táncoskomikusként eléggé túljátssza a szerepét. Hangja eredendően kevésnek bizonyult a szerep dinamikai követelményeihez mérve, s az ebből fakadó erőltetett hangadás sok esetben a frazeálás széttöredezését eredményezte. Máhr Ági és Molnár Anna olyan humorral játszotta a két vénkisasszonyt, hogy közben játékukban nem volt semmilyen túlzott mesterkéltség. Mindketten tűzzel és briliáns intenzitással alakították szerepüket. Cser Ádám kézben tartotta az előadást, különleges operettes színeket híven közvetítő játékot varázsolt elő hangszereseiből – így mind a zenekar, mind az énekkar hozzájárult az este zenei sikeréhez.

Medveczky Attila