|
 2013.06.21.
Már most eredményes az átfogó
felzárkózási stratégia
2010 óta a 2014-ben lezáródó ciklusban körülbelül 200
milliárd forint kerül(t) felhasználásra az Új Széchenyi
Tervből és az EU-s forrásokból a felzárkózási programokra
A hátrányos
helyzetű gyermekeket segítő intézkedésekről folytatott többoldalú
egyeztetést a „Legyen jobb a gyermekeknek!” Nemzeti Stratégia
Értékelő Bizottság 2013. május 27-én az Emberi Erőforrások
Minisztériumának Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságán.
Szerkesztőségünk vendége Dr. Kovács Zoltán társadalmi
felzárkózásért felelős államtitkár.
Körülbelül 3 millió ember él ma
Magyarországon a szegénységi küszöb alatt, közülük 1,2
millióan mélyszegénységben. Miben különbözik a jelenlegi
kabinet felzárkóztatási programja, célja, metódusa az előzőétől?
–Alapvető különbségekről
kell szólni, mert paradigmaváltásként is felfogható az a
koncepcióváltás, amit 2011-ben megvalósítottunk. Ez azt
jelenti, hogy a 2011-ben elfogadott Nemzeti Társadalmi Felzárkózási
Stratégia abból a tapasztalatból táplálkozott, amely a magyar
EU-s elnökségi év alatt előterjesztett magyar és az ott
kezdeményezett európai roma és felzárkózási keretstratégiák
létrehozásából fakad. Olyan komplex közelítésről van szó,
ami abból indul ki, hogy a korábban egyenként kezelt kérdéseket
összehangoltan, összefogottan kell kezelni. Értelmetlen és kevésbé
hatékony egyenként kezelni azokat a kérdéseket, melyek a
halmozottan hátrányos helyzetű emberek, s ezen belül a romák
életét keserítik meg. Nagyon sikeres kezdeményezésünk a
Biztos kezdet gyerekházak rendszere; idén a költségvetésből
43 - at finanszíroztunk. A Biztos kezdet gyerekházak eredetileg
a svájci alapból, a norvég alapból, valamint EU-s forrásokból
indultak, ám ezeket a magyar intézmény-és ellátórendszer részévé
tettük, de egyúttal arra is törekszünk, hogy azokon a településeken,
ahol Biztos kezdet (Gyereksegély)- programok mennek, a szülők
számára munkalehetőségről gondoskodjunk. Ezt szolgálják –
többek között – a közmunkaprogramok, vagy a szociális földprogram.
Tehát egyszerre gondolkodunk oktatásban, munkahelyteremtésben,
egészségmegőrzésben és a kultúratámogatásban. Csak akkor
lehetnek sikeresek a felzárkózási programok, hogyha ezeket párhuzamosan,
egyszerre, komplex módon kezeljük. Ez teszi lehetővé, hogy erőforrásként
tudunk tekinteni a magyarországi cigányságra is, hiszen 3 millió
szegénységben élő ember helyzetét csak munkahelyteremtéssel
lehet megoldani.
Kikérik –e a felzárkóztatási programokat
illetően az érintettek véleményét?
–Így
van, de pontosítani kell az ön által használt fogalmat, hiszen
nem felzárkóztatásról beszélünk, ahogyan az az 1960-as évektől
a magyar terminológiában elterjedt. A felzárkózás kétirányú
folyamat. Egyrészt jelenti az állam, vagy bármely olyan résztvevő
által nyújtott esélyteremtést, akinek erre megvan a lehetősége.
De mit sem ér mindez, ha a másik oldalon nincsenek ott azok,
akik hajlandók részt venni is a programokban. A rendszerváltozás
óta eltelt 20 évben olyan nézet alakult ki, amely kész tényként
vette azt, hogy nem is kell dolgozni, mert segély úgy is jár.
Mi szakítottunk ezzel a felfogással; már lehetőségeket biztosítunk,
és mi azokért cserébe munkát, részvételt, olyan aktív
magatartást várunk, amely visszaigazolja azt szándékot, ami az
esélyteremtőnél és az eséllyel élőnél megjelenik. Ha csak
adunk, és rászorultsági alapon gondolkodunk, akkor nem vetünk
véget annak a rossz gyakorlatnak, ami ebben az országban korábban
kialakult.
Az állami támogatásokkal kapcsolatban sokakban
felvetődik az, hogy, akiket támogatnak, azok igen csak passzívak.
Ezért is lényeges ez a koncepcióváltás…
–Valóban, elvárásokról
beszélünk, és az elvárásnak az esélynyújtó, a szolgáltatói
körnél kell megjelenni. A családi támogatások folyósítását
iskolalátogatáshoz kötöttük, s ennek már látható az eredménye,
mert több mint felére csökkent az iskolakerülők száma. Tehát
már nincs arról szó, hogy alanyi jogon jár a támogatás,
hanem ahhoz tenni kell valamit. Ezzel nőtt magának a támogatásnak
a renoméja is. S mindez kapcsolódik ahhoz, hogy mi elsősorban
az oktatáson keresztül akarjuk megszólítani a gyerekeket,
fiatalokat. Ha őket felmenő rendszerben nem tanítjuk meg használható
tudásra a munkaerőpiacon, vagy átmenetileg a szociális gazdaságban,
vagy a közmunkában, akkor nem tudunk számukra munkahelyeket sem
adni. Hiszen képzetlen munkaerőt nem alkalmaznak. Mi egy önmagát
fenntartó rendszerben gondolkodunk, amiben minden elem fogaskerékszerűen
kapcsolódik egymáshoz. Biztosítva egyrészt a célkitűzések
sikerességét, és azt is, hogy középtávon ezek az elképzelések
való megoldásokká váljanak.
Mennyire nehéz olyanokat bevezetni a munka világába,
akiknek – elképzelhető – szülei sem dolgoztak, s így nem látták
otthon a példát?
–Ez alapvető probléma.
Tavaly 280 ezer embert vontunk be a közfoglalkoztatásba, s ebből,
saját bevallása alapján több mint 50 ezer volt roma származású,
és majdnem 10 ezernek ez volt élete első munkahelye. Újra-szocializációs
folyamattal is szembe kel néznünk, mert olyan embereket is megpróbálunk
bevezetni a munka világába, akik még sosem dolgoztak. Egyes
szakértők szerint a munkaerőpiacra 4-5 éves kihagyás után
szinte lehetetlen visszavezetni az embereket, főleg a középkorú
népességet. Tehát ez a program kihívást jelent az állam számára.
Azt viszont nyomatékkal ki kell jelenteni, hogy a tisztességes
halmozottan hátrányos helyzetű emberek dolgozni akarnak. Sok
helyen a nem egyszer támadott közmunkaprogramokkal komoly
sikereket értek el. Ennek pedig nem csupán a munkához való jutás
az oka, hanem, hogy ahol a gyerekek iskolába járnak, a szülők
pedig dolgoznak, olyan folyamatok indulnak el, amelyek –főleg a
kisebb településen –megszakadtak. Így közösségépítő
folyamatoknak indulnak el, és a településen az emberek nem csak
egymás mellett élnek, hanem megjelenik a szolidaritás, a jövőről
való gondoskodás –s mindez olyan helyi vállalkozásokat generálhat,
amik kiváltják az állami segítséget.
Milyen területeket céloznak meg a Nemzeti Társadalmi
Felzárkózási Stratégia 2013-2014. évekre szóló kormányzati
intézkedései, s milyen eredményekkel lennének eredmények a
ciklus végére?
–Maga a stratégia is
konkrét – foglalkoztatási, egészségügyi, oktatási, szociális,
kulturális – célkitűzésekből indul ki, de segít a célok
megfogalmazásában az a megállapodás is, amit az Országos Roma
Önkormányzattal kötött a kormány 2011 májusában. Ebben
konkrét számokat közöltek az érettségizők, az oktatási intézményekbe
bevontak, az egészségügyben résztvevők arányait illetően.
Ezek a célkitűzések egyrészt iránymutatóak számunkra, másrészt
három olyan fórum is létezik, ahol a stratégiában felvetett célok
teljesülését tudjuk megvizsgálni. Arról is beszélünk, miként
lehetne elvégezni a roma lakosság esetében a szűrőprogramokat;
ez azért is lényeges, mert a romák egészségügyi állapota
sokkal rosszabb a magyar átlagnál. Zajlanak ezek a szűrőprogramok,
és jó lenne megtudni mennyi roma vesz benne részt, hiszen nem kérhetjük
meg az illetőket arra, nyilatkozzanak származásukról. Csupán
önbevallással van mód erről nyilatkozni. A foglalkozatásban
munkát kereső, találó romák arányáról sincs pontos adat,
mert a munkaügyi központok sem tarthatják nyilván az ügyfelek
származását. 2013-2014-ben továbbra is az alap, az oktatás erősítése
a cél; nagyon büszkék vagyunk a Biztos kezdet házakra, a
gyerekesély-programjainkra, és a szakkollégiumi hálózatra.
Mindezzel több tízezer fiatal kapcsolódik be az oktatásba.
Mekkora uniós forrás állt a társadalmi felzárkózásra
2014-ig, és ez módosul-e a következő brüsszeli költségvetési
időszakban?
–A 2014-2020-as költségvetési időszak pontos számairól
nem áll módunkban információt adni, mert még a tervezési fázisban
vagyunk. 2010 óta a 2014-ben lezáródó ciklusban körülbelül
200 milliárd forint kerül(t) felhasználásra az Új Széchenyi
Tervből és az EU-s forrásokból a felzárkózási programokra.
Ezeket egészítik ki azok a nehezen összesíthető költségvetési
források, amelyek a korábbi jó gyakorlatok átvételét,
illetve kifejezetten kormányzati szándékból elindult
programokat támogatják. Az egyik nagy különbség a 2010 előtti
és az azt követő kabinet koncepciója közt, hogy a források
felhasználást szigorúan ellenőrizzük. Minden programunk
mellett mentori hálózat működik, amelyik figyeli a projektek
megvalósulását, illetve olyan monitoring rendszer, amelyik a
források szakszerűségét, felhasználását elemi, ellenőrzi,
azért, hogy ne fordulhasson elő az, ami 2010 előtt gyakori
volt: a megítélt forrásoknak csak a töredéke jutott el az
igazán rászorultakhoz.
Medveczky Attila
|
