vissza a főoldalra

 

 

 2013.08.13. 

„Veszélyes út ez”

2013. július 2-án kedden a magyar kormányfő Strasbourgba utazott, ahol részt vett és felszólalt a Tavares által készített jelentés vitáján. Jól tette, hogy elment, még jobban, hogy a felszólalásában elmondott mindent. Világosan, érthetően.

Magyarország mindenkivel szembeszáll, aki kettős mércét alkalmaz, aki visszaél a hatalmával, és „aki másodrendű polgárokként akar bánni velünk”. „Mi küzdeni fogunk azok ellen, akik birodalmat akarnak csinálni a mi uniónkból” – hangsúlyozta Orbán Viktor.

Mi magyarok tudjuk milyen az, amikor nem lehetünk a magunk urai, mert „más országokban mások döntenek az életünkről”. A magyarok a múlt tapasztalataiból okulva nem akarnak olyan Európát, ahol a sikeres országokat büntetik ahelyett, hogy elismernék, ahol gyámság alá helyeznek, korlátozzák a szabadságot, ahol kettős mércét használnak. „Mi azok közé tartozunk akik a szabad nemzetek Európáját akarják. Éljen a szabad nemzetek Európai Uniója!” – zárta felszólalását a miniszterelnök. Majd sajtótájékoztatót tartott, ahol elmondta:

A bankárok és a monopolhelyzetben lévő szolgáltatók, felhasználva az európai intézményeket, nyomás alá akarnak helyezni bennünket, hogy vonjuk viszsza a rezsicsökkentést, ne valósítsuk meg az őszre tervezett tíz százalékos gáz- és energiaár-csökkentést, valamint vonjuk vissza, vagy legalábbis csökkentsük a bankadót – hangsúlyozta a miniszterelnök. Az EU-t és az Európai Parlamentet „nem arra találták ki”, hogy nagy multinacionális cégek nyomás alá helyezzék az országot, a kormányt vagy annak miniszterelnökét. Ezért egyértelműen fogalmaztam a vitában: egyetlen ilyen intézkedést sem vonunk vissza, és megvalósítjuk az őszi rezsicsökkentéssel kapcsolatos terveket is.

Orbán Viktor beszélt a sajtótájékoztatón arról is, hogy Magyarországnak vitái vannak a magát progresszívként jellemző európai fősodorral olyan kérdésekben, mint a család, a kereszténység, illetve a nemzet megítélése.

Kérdésre válaszolva ugyanakkor leszögezte: Magyarországnak Európában a helye, minden, az országot érő támadás ellenére is. A miniszterelnök utalt a sajtótájékoztatón arra a memorandumra, amely a magyar kormánynak a Tavares-jelentéssel szembeni kifogásait foglalja össze. E dokumentum szerint a jelentés új, az uniós szerződések által nem ismert egyedi intézményt szándékozik létrehozni. Ez az intézmény, amelyet „koppenhágai bizottságként” is emlegetnek, az uniós alapszerződés második cikkében megfogalmazott alapértékek védelmében „trialógust” folytatna az Európai Parlament, a tagállami kormányokat képviselő Tanács, illetve az uniós jog őre, a javaslattevő jogkörű Európai Bizottság részvételével, és ellenőrizné az EP ajánlásainak megvalósítását.

Orbán Viktor szerint Európa szellemiségével teljességgel szemben áll egy ilyen javaslat, ennek a bizottságnak a létrehozására ugyanis nincs uniós jogalap, a bizottság eljárásmódjáról nem tudni semmit, döntései ellen nincs jogorvoslat, ilyesminek az elfogadására nem lehet kötelezni egy országot.

 A magyar kormánynak az uniós intézmények közül csak az Európai Bizottsággal van dolga, együttműködési kötelezettsége ilyen értelemben – szögezte le a kormányfő a sajtótájékoztatón.

Az európai vita arról szól, hogy lehetséges-e, hogy bármely európai intézmény – jelen esetben az EP – megsértse az unió alapját adó szerződéseket. Ezzel összefüggésben megismételte: a Tavares-jelentés javaslatot tesz egy olyan bizottság felállítására, ami több intézményt is magában foglal, „és ami példátlan, soha nem volt korábban, és semmilyen jogi lehetőség nincs a szerződések alapján ilyen bizottságokat felállítani”. Valójában nem az a kérdés, hogy Magyarországot keresztre feszíthetik-e, hanem az, hogy bármikor bárkit keresztre feszíthetnek az Európai Parlamentben és az unióban – zárta sajtótájékoztatóját Magyarország miniszterelnöke.

szerk / MTI