vissza a főoldalra

 

 

 2013.06.28. 

Putyin: A telefonok lehallgatása lehetséges, de csakis törvényes keretek közt

Telefonbeszélgetéseket lehallgatni kimondottan a törvény keretében szabad – hangoztatta Vlagyimir Putyin elnök. Oroszországban a bíróság szankciója nélkül ilyesmi lehetetlenség. Civilizált társadalomban ennek így kell lenni – jegyezte meg az elnök, újságírókkal beszélgetve.

Médiák képviselőivel rendezett találkozóján az államfő érintette a legaktuálisabb témákat, amelyekről az utóbbi időben a sajtóban írnak: többek között az USA-ban a telefon-lehallgatással kapcsolatos botrányt és a közel-keleti helyzetet.

Az újságírók a nagy zajt csapott botrányról érdeklődtek, amelyik azok után robbant ki az Egyesült Államokban, hogy információk szivárogtak ki, hogy az amerikai titkosszolgálatok lehallgatják az amerikai állampolgárok telefonbeszélgetéseit. Az elnök a kérdésre mosollyal reagált. A botrányban érintett személyek fellépését kommentálva, Vlagyimir Putyin kiemelte, mennyire fontos a törvény szabta keretek közt maradni bármilyen akciók megvalósítása során.

 „Hiszen nem mondott semmi olyasmit, amit bárki nem tudott volna. (nevet) Szerintem mindenki régóta tudja, hogy az elektronikus hírszerzés megfigyelés alatt tart honpolgárokat, szervezeteket. Általános terrorellenes harc viszonyai közt mindez globális méreteket ölt, és egészében véve e módszerek iránt megvan az igény. Csupán az a kérdés, hogy a társadalom milyen mértékben tartja ezeket ellenőrzése alatt. Hiszen nem lehet csak úgy egyszerűen lehallgatni egy telefonbeszélgetést – Oroszországban legalábbis, ezt biztosan tudom ­– megfelelő bírósági felhatalmazás nélkül. Tulajdonképpen civilizált társadalomban ugyanígy kell eljárni a terrorizmus ellen harc során is. Felhasználva minden műszaki eszközt. Ez abszolút normális jelenség, amennyiben erre törvényes keretek közt kerül sor, ugyanis törvény szabályozza a különleges szolgálatok tevékenységét.”

 A szíriai helyzetet kommentálva Vlagyimir Putyin azon reményének adott hangot, hogy Egyiptom, az Egyesült Államok, Oroszország és az ENSZ BT indítványai megvalósítása érdekében folytatott közös munkának a helyzet rendezése lesz az eredménye.

 „Az egyiptomi elnökkel a közelmúltban Szocsiban volt találkozóm, és ő a térség országainak aktívabb részvételét javasolta. A brit miniszterelnök kezdeményezése arra épül, hogy aktívabban kell bevonni a folyamatba az ENSZ BT állandó tagországait, és vannak orosz és amerikai külügyi kezdeményezések is. Szeretném hinni, hogy a közös munka végeredményben rendezéshez vezet Szíriában.”

 Putyin elnöknek újságírókkal volt találkozója a Russia Today tévécsatornára tett látogatása során. Az államfő megtekintette a televíziós komplexumot és felkereste a szerkesztőségeket is.

 

(Forrás: Oroszország hangja)