vissza a főoldalra

 

 

 2013.08.18. 

Az utazásra nem javasolt területek közé sorolta a Külügyminisztérium Egyiptomot

A Külügyminisztérium már Egyiptom üdülőhelyeire sem javasolja az utazást a magyar állampolgároknak a biztonsági helyzet érdemi javulásáig. Ezzel egész Egyiptom felkerült a Külügyminisztérium által utazásra nem javasolt területek listájára.

A tárca augusztus 17-ei, az MTI-hez eljuttatott közleményében kifejti: az augusztus 16-án, Egyiptom több tartományában folytatódó tömegtüntetésekre és erőszakos cselekményekre, valamint az országban uralkodó biztonsági környezet és a belpolitikai helyzet kiszámíthatatlanságára tekintettel döntöttek arról, hogy egész Egyiptomot az utazásra nem javasolt országok közé sorolják, figyelemmel az európai uniós partnerek álláspontjára is.

A tárca kifejti: a Vörös-tengeri védett üdülőkomplexumokban viszonylagos nyugalom van, de az egyiptomi rendőrség azt tanácsolja a turistáknak mind Hurghadában, mind Sharm-El-Sheik-ben, hogy maradjanak az üdülőközpontok területén; a Külügyminisztérium is erre kéri a magyar turistákat. "Az ott tartózkodó nyaralóktól azt kérjük, hogy folyamatosan tájékozódjanak az utazási irodáknál, vagy azok helyi képviselőinél és kövessék nyomon a helyi hatóságok, híradások és szállásadók figyelmeztetéseit, tanácsait, utasításait, és annak megfelelően járjanak el" - fogalmaz a tárca.

A Külügyminisztérium először csütörtökön jelentette be, hogy szigorította utazási ajánlásait Egyiptomra vonatkozóan, akkor még a Vörös-tenger melletti, védett üdülőkomplexumokba szervezett és közvetlen utazások kivételt jelentettek, az ország többi része azonban már akkor felkerült az utazásra nem javasolt területek közé.

Szombati közleményében a tárca emlékeztet rá: az augusztus 14-én a fővárosban és Egyiptom több régiójában kirobbant erőszakos összecsapások miatt a kormány egy hónapra szükségállapotot, este hét és reggel hat óra között pedig éjszakai kijárási tilalmat rendelt el Kairóban, Alexandriában, Szuezben és az ország több tartományában. Az események miatt felfüggesztették a vasúti közlekedést az ország északi és déli része között, megerősítették a kormányépületek védelmét, Kairóban és az ország más területein több helyen útlezárások, katonai ellenőrző pontok vannak, lezárták a látogatók elől a gízai piramisokat is.

Tüntetésekkel nemcsak Kairóban, hanem az ország más területein (elsősorban a nagyvárosokban) is számolni kell, amelyek erőszakos cselekményekbe csaphatnak át, adott esetben tűzharcok alakulhatnak ki. A jelenleg Egyiptomban tartózkodókat nyomatékosan arra kérik, hogy biztonságuk érdekében mindenképpen kerüljék el a tömegmegmozdulásokat, és ezek környékét is. Ha ilyet látnak, a legrövidebb időn belül hagyják el a helyszínt. Fényképeket ne készítsenek se a tüntetőkről, se a rendvédelmi szervek tagjairól, még mobiltelefonnal sem. Folyamatosan kövessék nyomon az eseményekről tudósító híradásokat - hívja fel a figyelmet a tárca.

A hadsereg a városokban és vidéken is számos katonai ellenőrző pontot állított fel. Kérik, hogy ezeken a helyeken a turisták kövessék a hadsereg alakulatainak utasításait, úti okmányaikról legalább másolatot minden esetben tartsanak maguknál, azt kérésre adják át az ellenőrzést végző katonáknak.

A minisztérium továbbra is kiemelten figyeli az egyiptomi biztonsági helyzet alakulását, és az ország egészének, vagy egyes területeinek besorolásán haladéktalanul változtat, amennyiben az utazási tanács módosítása indokolttá válik.

Arra is felhívják az magyar állampolgárok figyelmét, hogy a kairói nagykövetségen történő bejelentkezés megkönnyítheti a velük való kapcsolattartást esetleges vészhelyzetben, és elősegítheti a róluk történő konzuli gondoskodást.

A kairói magyar nagykövetség a kialakult helyzetben megerősített ügyeletet tart, biztosítva, hogy a segítséget, tájékoztatást kérő magyar állampolgárok folyamatosan, a nap 24 órájában elérhessék a külképviseletet - fogalmaz a tárca.

(forrás:MTI)