vissza a főoldalra

 

 

 2013.08.18. 

A Kárpát-medence bronzkori kulturális változásait vizsgálják az MTA régészei

A mai Magyarország területén az időszámítás előtti 2500 és 1500 közötti időszak társadalmi változásai és a népcsoportok vándorlása közötti összefüggéseket, a korabeli életmódot és a táplálkozási viszonyokat vizsgálják egy projekt keretében a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) Bölcsészettudományi Kutatóközpontjának szakemberei.

A kora és középső bronzkorban élt népcsoportok ezeréves történetének a korábbinál sokkal alaposabb vizsgálatára vállalkoznak a szakemberek az Országos Tudományos Kutatási Alapprogramok (OTKA) támogatásával - tette közzé honlapján az MTA.

A 2014-ben induló kutatási programban 14, több száz csontvázas sírból álló bronzkori lelőhely leletanyagának régészeti, antropológiai, radiokarbon- és stabilizotópos vizsgálatát tervezik, amelyek eredményeit a kerámiák kőzettani (petrográfiai) és geokémiai elemzésével egészítik ki. Az MTA BTK Régészeti Intézete vezetésével megvalósuló projektben több magyar intézmény szakemberei mellett részt vesznek az egyesült államokbeli Quinnipiac University és a berlini Freie Universität kutatói is. A radiokarbon-vizsgálatok az MTA Atommagkutató Intézetében (ATOMKI), a kőzettani elemzések pedig a Magyar Nemzeti Múzeum örökségvédelmi központjának laboratóriumában készülnek majd.

"A Kr. e. 2500 és 1500 közötti periódusban, a kora és középső bronzkor időszakában jelentős társadalmi változások zajlottak a Kárpát-medencében: egy addig ismeretlen fémtípus, a bronz megjelenése innovációk sorát vonta maga után, de átalakult a településszerkezet, és megváltoztak a temetkezési szokások is. Az OTKA-támogatásnak köszönhetően e változások komplex vizsgálatát tervezzük Kiss Viktória, az MTA BTK tudományos főmunkatársa vezetésével" - magyarázta Kulcsár Gabriella régész, az MTA BTK tudományos főmunkatársa, a kutatóprogram résztvevője.

Az ezeréves perióduson belül azok a korszakok élveznek prioritást, amelyekben a kutatási adatok tanúsága szerint új népcsoportok érkeztek a Kárpát-medencébe. Közülük az egyik, az időszámítás előtti 2500 és 2400 körüli időszak, amikor megjelent a harangedényes kultúra térségben, a másik fontos vizsgált periódus (időszámítás előtt 1600-1500 körül) pedig a halomsíros népesség vándorlásával kapcsolatos. A szakemberek azt vizsgálják majd, hogy valóban ezek a népcsoportok vándoroltak-e a Kárpát-medencébe vagy csupán kulturális hatásuk volt érzékelhető.

A kutatók a régészet és az antropológia módszerein túl a legkorszerűbb természettudományos eljárásokat, a radiokarbon- és stabilizotópos vizsgálatokat, valamint az archeogenetika eredményeit veszik igénybe kérdéseik megválaszolásához. Az MTA BTK Régészeti Intézetében megvalósuló projektben a magyarországi bronzkor kutatásának több generációja és több tudományterület dolgozik majd együtt.

 

MTI