vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.03. 

Olaj, cigaretta, minden volt

Portik Tamásról idáig úgy tudtuk, hogy bűnöző, hogy nevelőintézetben és Tökölön, a fiatalkorúak börtönében szocializálódott borderline személyiség, aki véletlenül belekerült az olajozásba és ezzel milliárdokra tett szert. Tévedtünk. A belügyminiszter utasítására megszüntették a titkosságát annak a lehallgatási jegyzőkönyvnek, melyben lejegyezték, amint 2008-ban Portik Tamás, Laborc Sándor, valamint egy közvetítő és egy másik, feltehetőleg NBH-s szakember beszélgetnek. Laborc Sándor ekkor a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója. A titkos találkozó tárgya, hogy Portik szerezzen olyan információkat, melyekkel meg lehet akadályozni, hogy a Fidesz kormányra kerüljön. Laborc a jegyzőkönyv tanúsága szerint ezzel Portikot megbízta, sőt egy lenyomozhatatlan számot is megadott, melyen az alvilági figura bármikor felveheti vele a kapcsolatot.

A jegyzőkönyvek tanúsága szerint Portik és Laborc között nincs sok különbség. Se stílusban, se szóhasználatban, se érdeklődési körben. A Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója lényegében egy szinten van az ismert alvilági figurával.

A találkozót megszervező vállalkozó Portikot úgy jellemezte, hogy baloldali bűnöző, véresszájú, meggyőződéses, aki „lényegesen többet tud mozgatni, mint mi”. Ezen a társaság tagjai jót derültek.

Csakhogy ez a tény. Portik valóban a baloldal része volt.

Portik vagyona az olajszőkítésből, pontosabban az Energol Zrt.-ből származott. Az Energol felvilági kapcsolata, Csikós József az MSZMP KB apparátusában dolgozott, majd a Belügyminisztérium ezredeseként a központi adatnyilvántartó hivatalt vezette. Portik ma egyike lenne a névtelen, börtönben sínylődő pitiáner bűnözőknek, ha nincs a baloldal. Ha nem alakul ki az MSZP és az SZDSZ politikai védelme alatt álló, az államot, ezen belül a rendőrséget, az igazságszolgáltatást és a titkosszolgálatokat a bűnözés szolgálatába állító réteg. Gyurcsány Ferenc, Szilvásy György, Laborc Sándor és bizony Bajnai Gordon a magyar államot a késelő, verekedő, robbantó, sikkasztó és gyilkoló bűnözők szintjére vitte.

Az utóbbi vaskos kijelentés igazságtartamát idáig is tudtuk, de ilyen közvetlen bizonyíték nem állt rendelkezésünkre. A most megjelent jegyzőkönyv fordulópont. Ezek után Gyurcsány vagy Bajnai már nem hivatkozhat semmire. Ők mint a bűnöző állam fejei, maguk is felelősök. Ők ezek után a megtisztult magyar államban soha többé, semmilyen pozíciót sem tölthetnek be.

 

Csorja Gergely