vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.03. 

Belebukott embriós kijelentésébe az igazságügyi miniszter

Donald Tusk lengyel kormányfő leváltotta hétfőn igazságügyi miniszterét, aki egy múlt heti televíziós nyilatkozatban azt állította, Németország embriókat importál Lengyelországból, s kutatási célokra használja fel őket. Jaroslaw Gowin a nagy visszhangot kiváltó kijelentést a TVN24 hírtelevíziónak adott múlt keddi nyilatkozatában mondta, állítását azonban semmilyen bizonyítékkal nem támasztotta alá. Gowin helyét a kormányban Marek Biernacki volt belügyminiszter veszi át.

Akár beigazolódik a gyanú, akár nem, az emberi élet védelme a 2000-es nizzai charta óta került ki közös, deklarált értékeink közül, a liberális jogfelfogás szerint bizonyos jogfejlődés következtében. Az emberi élettel való orvostudományi kutatás köntösébe bújtatott, közvetlen haszonnal kecsegtető iparról részletesen is beszélt portálunknak Piotr Morciniec elismert lengyel bioetikus. Az életvédelmi küzdés másik aspektusa a szemünk előtt történik: Párizsban konzervatív tömegtüntetések vannak napok óta a homoszexuálisok házasságának engedélyezése ellen.

A leváltott politikus kijelentésének előzménye egy feljelentés volt, amelyet egy poznani klinika vezetője tett az ügyészségen. A klinikán ugyanis előkerült egy tartály, amely embriók lefagyasztására és tárolására szolgált, s a klinika igazgatója azt gyanítja, hogy elődje illegálisan megtermékenyített petesejteket semmisített meg. Lengyel szakértők úgy vélik, hogy Gowin kijelentései ártanak a lengyel–német kapcsolatoknak, a poznani esetből ugyanakkor nem lehet messzemenő következtetéseket levonni.

 

(Forrás: mno.hu)