vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.10. 

Viszonyulás a munkához – romániai módra

A Rogalski Grigoriu Public Relations egy felmérése rámutatott a romániai megkérdezettek nem annyira a szakmájuk iránti szenvedélyből, mint inkább a fizetésért végzik munkájukat. A legtöbben úgy vélik, az állami alkalmazottak kevesebbet dolgoznak a magánszektorban foglalkoztatottaknál – számolt be az eredményekről a maszol.ro.

 A többség – több mint 80 százalék – úgy véli, hogy Romániát csakis a munka húzhatja ki a gazdaság-pénzügyi válságból, az ország előmenetele csakis a munka által érhető el – olvasható a maszol.ro-n.

 A megkérdezettek valamivel több mint 55 százaléka szorgalmas népnek tartja a románt, ennek ellenkezőjét csaknem 45 százalék vallotta. A becsületes, szorgalmas munka modelljeként közel 45 százalék a németeket tartja, több mint 32 százalék a japánokat, míg közel 14 százalék a kínaiakat említette.

 A munkavállalás tekintetében elsősorban a fizetés számít. A megkérdezettek csaknem 45 százaléka ezt tartja a legfontosabbnak, 15 százalék pedig csupán azért dolgozik, hogy megszabaduljon az adósságaitól. A munka iránti tiszteletet, szenvedélyt csak 15 százalék tartotta mérvadónak.

 Az állami és a magánszektorban a dolgozókra váró munkamennyiség tekintetében a megkérdezettek csaknem kétharmada, 62 százalék vallotta azt, hogy az államnál sokkal kevesebbet kell dolgozni a fizetésért, 29 százalék azonban azon a véleményen van, hogy a munka mennyisége egyenlő a két szektorban. Azt viszont, hogy az államnál többet kell dolgozni, mint a maszeknál, csupán a megkérdezettek 8,5 százaléka gondolta.

 Az alkalmazásban lévő románok csaknem egyharmada, 31,8 százaléka hetenként legalább egyszer túlórázik, mások havonta egy szabadnapjukat áldozzák fel a „munka oltárán”, 12 százalék pedig legfeljebb negyedévenként hajlandó a többletmunkára. A megkérdezettek 8 százaléka azonban szigorúan betartja a munkaidőt.

 A munkaidőn túl a vállalatnál töltött időt azonban aligha fizetik meg jól a munkaadók: a túlórázóknak nem egészen 13 százaléka vélte úgy, hogy megfizetik a többletmunkáért, 21 százaléka arról beszélt, hogy munkáltatója csupán részben fizet a túlórákért, egyharmad rész pedig azt állította, hogy csupán a rendes bérét kapja meg.  

A munkáltatókról a megkérdezetteknek meglehetősen rossz a véleménye. 70 százalék állította azt, hogy kenyéradója egyáltalán nem tekinthető mintaképnek a munka iránti megbecsülés szempontjából.

 Május elseje kapcsán közel 10 százalék mondta azt, hogy ezt a napot nem kell megünnepelni, mivel kommunista ünnep. A megkérdezettek többsége, közel 62 százalék szerint május elseje munkaszüneti nap kell hogy legyen, míg közel 22 százalék azt állította, hogy ezen a napon a közösség érdekében kellene dolgozni. Ennek ellenére a más számára végzett önkéntes munkát a megkérdezettek több mint fele elutasította és mindössze 21 százalék állította, hogy nagyritkán évente egy-egy alkalommal hajlandó lenne rá.  

A felmérés április 23. és 29. között készült. A 6000 megkérdezett városban él, használják az internetet, 67 százalékuk állásban van, a többi munkanélküli.

 

(Forrás: zipp.hu)