vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.10. 

Morus Akadémia a közöny ellen

Felvidéki és erdélyi fiatalok is rendszeresen részt vesznek a képzésünkön

A fiatalok közönye a közélet iránt mára már komoly méreteket ölt. A most felnőtt generációt legkevésbé a közélet, vagyis saját sorsának kezébe vétele érdekli. Éppen ezért az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség a Jezsuita Renddel közösen útjára indította a Morus Szent Tamás Közéleti Akadémiát.

 Mi adta az ötletet a Morus Szent Tamás Közéleti Akadémia beindításához? – kérdezem a képzés egyik kezdeményezőjét, Gaal Gergelyt, az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetség elnökhelyettesét, a KDNP országgyűlési képviselőjét.

 –Az alapötletet az adta, hogy nekünk itt az Ifjúsági Kereszténydemokrata Szövetségben az a tapasztalatunk, hogy a fiataloknak a közéleti aktivitása alacsony. Ahhoz, hogy egy demokrácia jól működjön, fontos, hogy politikával foglalkozzanak a fiatalok is, hogy érdeklődjenek iránta, és cselekvően részt is vegyenek a közéletben. Ezért olyan közéleti akadémiát indítottunk, amelyiknek a fő célja felkutatni azokat a fiatalokat, akik nyitottak a politika iránt. Képzéseket biztosítunk számukra, hogy minél jobban megismerjék a politizálás alapjait és a kereszténydemokrata elveket.

 Pártpolitikusokat képeznek?

 – Nem ez a célunk. Kereszténydemokrata orientáltságú szervezet vagyunk, így természetes, hogy azokat a fiatalokat keressük, akik a hozzánk közel álló értékrendet már eleve valamennyire magukénak vallják. Ebben az értékrendben szeretnénk nekik elsősorban képzést nyújtani. Segítjük őket, hogy a közéletnek a különböző területein megállják a helyüket.

 Ugye azt szokták mondani, hogy a fiatalokat nem érdeklik a keresztény értékek, számukra fő a saját és családjuk boldogulása. Engem az érdekel, hogy hogyan tudják toborozni az embereket, hogyan tudják megtalálni? Mert, gondolom nem saját maguknak, a tagságnak, szimpatizánsoknak szól ez a képzés, hanem egy szélesebb spektrumot kéne így megszólítani.

 – Az ország különböző pontjairól olyan fiatalokat sikerült bevonnunk a képzésekbe, akiknek egy jelentős részét nem is ismertük korábban személyesen. A történelmi egyházak segítségével országosan meghirdettük az akadémiát, többek között plébániákon is hirdettük. Közéleti vagy egyházi személy ajánlása is szükséges volt a jelentkezéshez. Ennek segítségével tudtuk megtalálni azokat a tehetséges fiatalokat, akik már mind a két kurzust végigvitték, végighallgatták. Öt alkalomból áll egy ilyen képzés, és egy alkalom egy hétvégét jelent. Öt különböző témában – emberi jogok, közjó, szolidaritás, munka, politikai közösség – képezzük a fiatalokat. A jezsuita renddel és a Barankovics Alapítvánnyal közösen szervezett képzések Esztergomban folynak. Az előadói gárda teológusokból, politikusokból, történészekből, jogászokból, köztisztviselőkből, kommunikációs szakemberekből áll.

 Csak az ország, vagy az Kárpát-medence területéről érkeznek a hallgatók?

 –A határon túli ifjúsági szervezetekkel is élő kapcsolatunk van. Ez azt jelenti, hogy felvidéki és erdélyi fiatalok is rendszeresen részt vesznek a képzésünkön. Egyébként a képzések nemcsak arra adnak alkalmat, hogy szakmailag képezzük őket és a tudásukat bővítsük, hanem nyilván egy-egy ilyen együtt töltött hétvége a fiatalok számára élő baráti kapcsolatok erősítését is jelentősen tudja szolgálni. Így egy azonos értékek mentén szerveződő közösség alakul ki.

 Ez azért is lényeges, mert vannak, akik lenézik a határon túliak, mások pedig túlzott nemzeti romantikával tekintenek Erdély és a Felvidék felé.

 –Szüleink nemzedéke számára nem volt ilyen lehetőség arra, hogy határon túli, korukbeli magyar fiatalokkal élő kapcsolatokat alakítsanak ki. Ma viszont ez a mostani huszon-, harminc éves fiatalok számára egyre inkább teljesen természetessé válik. A nemzetépítésnek rendkívül fontos eleme, hogy ne csak akadémikus tudásunk legyen a saját nemzetünkről, hanem élő kapcsolatot ápoljunk a nemzetünk különböző területeken élő tagjaival. Rendszeresen vannak közös programjaink, mind Magyarország, mind a környező államok területén. Sőt az IKSZ segítségével, közvetítésével felvidéki fiatalok jutottak el Erdélybe.  

Mikor indul az akadémia következő tanfolyam-sorozata?

 –A következő sorozat várhatóan 2013 őszén indul. A korábbiakhoz hasonlóan ezt is meghirdetjük a plébániákon és természetesen az IKSZ honlapján is.

 

Medveczky Attila