vissza a főoldalra

 2013.05.10. 

 „Csak a halandók ostorozását bízták rád!”

(Verdi: Attila – Művészetek Palotája)

Április 28-án a Művészetek Palotájában parádés szereposztásban, világhírű énekesekkel mutatták be Káel Csaba rendezésében Verdi egyik ritkán játszott operáját, az Attilát. Idén a világ az operaműfaj két óriásának évfordulóját ünnepli: Giuseppe Verdi és Richard Wagner születésének bicentenáriumát. Míg Wagner zenéje évek óta jelen van a Művészetek Palotájában, addig Verdi alkotásai eddig csak elvétve szólaltak meg az operajátszásra is kiváló Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben. Az olasz mester 1846-ban bemutatott korai operája, az Attila azonban sehol a világon nem tartozik gyakran játszott művei közé. A történet a hun királyról szól, aki a szövegkönyv szerint szerelmes lesz az ellenség hercegnőjébe - vesztét is ez okozza. Akárcsak a Nabucco, az Ernani és a Lombardok, ez a darab is az Itália-egyesítés lázában született operák sorába illeszkedik, nem kevés utalással a korabeli politikai helyzetre. Éppen ezért nem kell keresni a történetben semmilyen rációt, mert maga a sztori is merő kitaláció. Attila nem adta át kardját egy itáliai rabszolganőnek, hogy aztán az azzal ledöfje őt. Egyetlen egy dolog stimmel, hogy Attila és Ezio, azaz Aetius jól ismerték egymást, és barátok is voltak.

Az opera prológusában Attila katonáival együtt bevonul a meghódított Aquileiában. A foglyul ejtett amazonok között feltűnik neki Odabella, a meggyilkolt herceg lánya. Megérkezik Ezio, a római hadvezér és császári nagykövet. Javaslatát, hogy Attila uralkodjék a római világbirodalmon, de Itália maradjon az itáliai császáré, a hun király visszautasítja. A második jelenetben az aquileiai menekültek a lagúnákban lelnek menedékre. Vezetőjük Foresto aggódik szerelme, Odabella sorsa miatt. Megtudjuk, hogy Odabella csatlakozott Attila seregéhez, így próbálja megbosszulni apját és halottnak vélt szerelmét, Forestót. Éjszakai kóborlása során találkozik Forestóval, aki árulónak bélyegzi meg. Odabella azonban meggyőzi őt, hogy a bibliai Judithoz hasonlóan meg fogja szabadítani népét. A hun király összehívja csapatait és parancsot ad a támadásra. Szembejön vele a római követek csoportja, élükön Leó pápával, akinek szavaitól, miszerint „csak a halandók ostorozását bízták rád, de az Isten földjét kerüld el”, Attilát elfogja a rémület. Valentinianus császár békét akar kötni Attilával és hazarendeli hadvezérét Eziót, aki azonban nem engedelmeskedik, hanem Róma egykori dicsőségét szem előtt tartva Forestóval szövetkezik, aki Attilát meg akarja ölni. A hun király lakomát rendez a fegyverszünet megkötésének megünneplésére. Odabella megakadályozza a Foresto által kitervelt gyilkosságot, mert saját bosszúját akarja véghezvinni. Figyelmezteti Attilát, hogy poharában méreg van és kijelenti, hogy ő maga fogja megbüntetni Forestót. Ezzel megmenti szerelmét a király haragjától. A meghatott király megkéri Odabella kezét. Az utolsó képben Foresto és Ezio a támadásra készül. Forestót a harag és féltékenység sarkallja, mert azt hiszi Odabella elárulja őt. A lány elmenekült Attila táborából és ártatlanságát bizonygatja. Odabellát keresve Attila csapdába esik, Foresto le akarja szúrni, de Odabella megelőzi és megöli a hun királyt, ezzel beteljesedik fogadalma: mint a bibliai Judit, megmentette népét. Mindebből jól kivehető, hogy dramaturgiailag nem egy remekműről van szó, s talán ezért nem olyan népszerű, bár a melódiája gyönyörű. Benne van az Ernani lírája és a Nabucco ereje. A zene szerkezete a korai Verdi-operák ismérve szerinti: a lassú részeket rövid recitativó választja el a gyors cabalettáktól.

            A rendező szerint a világok csatájáról szól ez a történet, és arról, hogy küzdenek meg egymással a különböző racionális és irracionális elemek – a hit és a vallások. Azért is erős darab az Attila, mert olyan helyzeteket mutat be, melyekbe egy nagy uralkodó, vezér kerülhet. Tulajdonképpen ezeket a konfliktusokat dolgozta ki bravúrosan Verdi, és nagyon jó karaktereket formált. A rendező elmondta még: Attila figurájához Verdi saját kora Itáliáját rendeli – ami ebben a formájában Attila korában nem is létezett. A kínai nagy fal egy része tulajdonképpen a hunok ellen épült - és mi most egy kulturális hídon keresztül, Verdi születésének kétszázadik évfordulója kapcsán pont a legnagyobb hunnal, Attilával „törünk be" a kínai kulturális életbe. A kínaiak, akik még csak most kóstolgatják a nyugati operakultúrát, egy vérbő, valódi Verdi operával találkozhatnak, ami tele van tragikus, sors-vezérelte elemekkel. Az Attila kooprodukcióban készült, és nem csak közösen mutatják be Sanghajjal, de közösen is értékesítik Kína többi operaházaiba. A Művészetek Palotájába most félig szcenírozva került bemutatásra Verdi operája, de a korhű díszletek, a remek színészi játék elfeledtette velünk, hogy „csak” egy hangversenyteremben ülünk.

            Attilát az itáliai operák egyik legkiválóbb és legkeresettebb előadója Giacomo Prestia szólaltatta meg sötét basszusán. Maga a szerep sötét tónust kíván, de egy basszus szerephez képest magas hangokat is, amivel nagyon jól megbirkózott az olasz énekes. Gyönyörű, tömör basszushangja bezengi a teret, és Prestia színészként is megállja a helyét. Ezio szerepében a híres bolgár baritonistát, Vlagyimir Sztojanovot láthattuk. Ő nem ismeretlen a magyar operarajongók előtt, hiszen a miskolci 2011-es operafesztivál gáláján lépett fel. Baritonja lágy és nemes, felül sugárzóan fényes, hajlékony, kifejező, ami mind az Attilával való duettben, mind áriájában feltűnt. Az ő erősségei a líraibb-filozofikusabb részek, amelyeket szép hangon és intelligens alakítással teljesít. Az est igazi sztárja a venezuelai Lucrezia Garcia volt. A világ operaházaiban Aidát és Abigélt nagy sikerrel éneklő énekesnő most a budapesti közönséget kápráztatta el. Mind a lírai, mind a drámai jelenetekben kellő erővel és tónussal szólt a hangja. Úgy a magasságokban, mint a mélyebb lágéban expresszív és tudatos, minden ízében tökéletes Odabella. Forestót a katalán José Bros énekelte. A nemzetközi zenei életbe 1992-ben barcelonai Teatro Liceu Boleyn Anna premierjén, Edita Gruberova partnereként robbant be. Hangilag teljesen kiegyensúlyozott volt; talán színpadi karaktere tűnt kevésbé kidolgozottnak, mint vártam volna. Ő a lírai részekben mozgott otthonosan, míg a drámaiaknál erőtlenebbnek tűnt. A Kolozsvári Magyar Opera Zenekara és Énekkara egyre többször veszi ki a részét a magyarországi zenei élet eseményeiből –a közönség nagy örömére. Már a zenekari előjáték is átgondolt formálással, romantikus túlzásoktól mentesen, ugyanakkor cseppet sem hidegen, hanem nagyon is élményt adóan szólalt meg. Bemutathatta a kolozsvári zenekar, hogy semmivel sem alábbvaló, mint azok az együttesek, melyek ma lényegesen kedvezőbb anyagi feltételek mellett működnek. Tehát a pénz nem minden, szükséges a szellemiség, a valódi művészet. A kolozsvári együttes abszolút fegyelmezetten és differenciáltan játszott, átvéve azt a vibrálást, azt a magasfeszültséget, amelyet a karmester létrehozott. Az énekkar is felveheti bármelyik nagy európai operaház kórusával a versenyt, köszönhetően a tagok szorgalmának, muzikalitásának, és nem utolsósorban a karigazgatónak, Kulcsár Szabolcsnak. Pier Giorgo Morandi keze alatt árnyaltan és impulzívan szólt a zenekar, és így a színpadi mellett mély zenei értelmezést is adott a darabnak. A zenekar minden tagja teljes intenzitással követte a maestro minden rezdülését, aki a tőle megszokott következetes igényességgel dirigálta ezt a romantikus mesterművet. Reméljük, hogy minél több ilyen világszínvonalú produkciók részese lehet a magyarországi közönség.

Medveczky Attila