vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.10. 

19 év munkáját ismerték el a választásokon

Szociális szövetkezeti alapon szeretnénk munkahelyeket teremteni

Tomorszki István, a Fidesz jelöltje lett a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Szendrő új polgármestere az április 21-én megtartott időközi választáson. Öten indultak Szendrő polgármesteri posztjáért. A település eddig alpolgármestere, Tomorszki István 866 voksot kapott, míg az MSZP jelöltje 406-ot.

 Polgármester úr, gratulálunk a győzelemhez! Miért kellett időközi választást kiírni Szendrő városában?

 –A város korábbi független polgármestere, Szaniszló János, összeférhetetlenség miatt mondott le tisztségéről, mert kinevezték a kazincbarcikai járási hivatal vezetőjévé.

 Alpolgármesterként adott volt a helyzet, hogy megmérettesse magát?

 –Egyrészt azért, mert alpolgármester voltam, másrészt 19 éve képviselő vagyok, így természetes volt, hogy el kell indulnom. Volt rá késztetés is, többen bíztattak. Az elmúlt majdnem húsz esztendőben sok minden sikerült közösen megoldanunk, ezért a lakosság többsége arra kért, induljak. Természetesen voltak, akik ezt nem nézték jó szemmel.

 Milyen programmal indult a választáson?

 –Szendrő a leghátrányosabb helyzetű kistérségben fekszik, ahol eleve magas a munkanélküliek aránya. Ezért jelenleg 7 startmunka programunk keretében közel 300 ember dolgozik az önkormányzat foglalkoztatásában. Célunk ennek a foglalkoztatási programnak a folyatatása, illetve vannak megnyert, megvalósításra váró projektjeink például iskola felújítás, komplex képzési és foglalkoztatási programok, térségi egészségfejlesztési program, energiaracionalizálási programok. Folytatom tehát a megkezdett utat. Az általános választásokig hátralévő másfél évre sokat nem is szabad ígérni. Aki tisztában van az önkormányzatok működésével és a pályáztatási rendszerrel, nem ígér felelőtlenül.

 Mi jellemezte a kampány hangulatát?

 –Öt induló volt, és ez megosztotta a lakosság egy részét. Mi csendesen kampányoltunk, míg mások harsányabban, és több szórólapot, újságot jelentettek meg. Szendrőben az embereket már ezzel nem lehet megfogni – 19 év munkáját ismerték el a választásokon.

 Az országos események befolyásolják-e a helyi választás kimenetelét?

 –Szendrő nem nagy város, hiszen 4500 fő a lélekszáma, és 3100 a választásra jogosult  polgár. Az országos politika és a helyi ismeretség is motiválta az embereket. Immár az ötödik ciklusban vagyok képviselő, a Fidesz-KDNP színekben ez a negyedik ciklusom. Hat éve vagyok a sportegyesület elnöke, és több egyesület alapító tagja – így jól ismernek a helyi közéletből. Mindig megpróbáltam Szendrőért, az itt élőkért dolgozni.

 Számított arra, hogy kétszer annyi voksot kap, mint szocialista ellenfele?

 –Abban bíztam, hogy megválasztanak. Szocialista ellenfelem több szórólapot is megjelentetett, az MSZP házelnök-helyettese is tartott fórumot. Tehát így szólt bele az országos politika a kampányba.

 Polgármesterként melyek az első teendői?

 –Nagyon örülünk az adósságkonszolidációnak, de sajnos maradt még 137 millió forintos számlatartozásunk. Ennek kezelése elég nagy feladatot jelent, mert a település jövőjét jelentősen befolyásolja ez az adósság. Fontos feladatunk az intézményeink működőképességének fenntartása, és olyan térségi feladatok megszervezése, mint az ügyeleti ellátás, a mozgókönyvtári szolgálat működtetése, a gyermekjóléti és szociális térségi feladatok szervezése.

 Remélem, nem haragszik, ha azt mondom, hogy Szendrő városa nincs benne a széles köztudatban. Mit tudnak tenni egy jó városmarketing érdekében, s azért, hogy vonzóvá tegyék a várost a befektetők érdeklődésére?

 –A leghátrányosabb térségbe tartozunk, ahol magas a munkanélküli-és a képzetlen lakosság aránya. Miskolctól 46 km-re fekszik Szendrő, tehát az autópályától való távolság igen nagy hátrány. A lehetőségek azért megvannak; régebben nálunk működött a Bábolna Rt nagy telepe, ahol két kisebb kft dolgozik. Városunkra jobban jellemző a kisvállalkozások létrejötte, helybeli vállalkozások – 5-10 fő foglalkoztatásával – telepítése. Az önkormányzat a legnagyobb munkáltató, hiszen a már a startmunkaprogramon kívül említett 300 főn kívül közel 260 dolgozik az önkormányzat kötelékében. Célunk, hogy szociális szövetkezetek útján teremtsünk munkahelyeket azok számára, akik jelenleg a startmunkában dolgoznak. Városunk csodálatos természeti környezetben fekszik, számos lehetőség rejlik a turisztikában, idegenforgalomban.

 Jellemző a fiatalok elvándorlása?

 Fiatal diplomásaink közül sokan csak az ország más tájain kapnak állást, de többen hazajárnak, mert a helyi civil szervezetek aktív tagjai. Célkitűzéseink megvalósításához elengedhetetlen ezeknek a fiataloknak a visszacsábítása, számukra a munka, család és megélhetés egyégének megteremtése. Sok nehézséggel teli, több éves küzdelmes munka szükséges ehhez, de enélkül nem életképes nemcsak a város, de a térség sem. Bízom abban, hogy lelkiismeretes gazdálkodásunk, szakértői munkánk a város fejlődésében folyamatos sikereket, fejlődést eredményeznek, és hosszútávon életképességet biztosítanak a településnek.

 

Medveczky Attila