vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.17. 

Mečiar pártja akár fel is számolhatja magát

Szeptemberben izgalmas pártgyűlés vár ĽS-HZDS-re, ahol az egykor Vladimír Mečiar által vezetett tömörülés akár el is tűntetheti magát a politikai pártok szlovákiai térképéről.

„Ez is egy alternatíva, tehát nem zárható ki" – reagált Sergej Kozlík a párt európai parlamenti képviselője arra a kérdésre, hogy a párt politikusai között valóban felmerült a megszűnés gondolata. Majd azt is hozzátette: nagy széthúzás van ma a párton belül.

Van, aki úgy látja Mečiar lenne továbbra is a legmegfelelőbb személy a párt irányítására, mások azonban Kozlíkot találják alkalmasnak a posztra. A belső viszályt azonban tovább szítja, hogy korábban mindkét politikus kijelentette: nem kívánnak pályázni a vezetői székre. Maga Kozlík a következőképpen vélekedik a helyzetről: engem már több alkalommal is felszólítottak arra, hogy vállaljam el a tisztséget, de három éve hajtogatom ugyanazt: ahhoz, hogy a párt perspektívát mutasson, egy olyan vezetőségnek kell irányítani, amelynek határozott elképzelése, energiája van, tagjai pedig valahol a 40-50 év között vannak. Én néhány évvel ezelőtt kizártam magamat ebből és ezen nem áll szándékomban változtatni. Az európai parlamenti piltikusnak korábban több olyan jelöltje is volt, akik azóta kiléptek a pártból, és függetlenként politizálnak. Akárhogy is van, Kozlík annak örülne leginkább, ha a fiatalabb generáció venné át a párt irányítását – mondta.

Új elnököt a pártnak azért kell választania, mert Mečiar több mint húszévnyi vezetés után úgy döntött, leköszön az elnöki posztról. Elhatározását még tavaly áprilisban jelentette be párttársainak azután, hogy pártját a legutóbbi két választások alkalmával sem tudta a parlamentbe vezetni.

 

(tasr/LM, Felvidék.ma)