vissza a főoldalra

 2013.05.17. 

A rocktól az operáig

Jó tudom, mire vagyok képes szakmailag, ha valaki ezt nem használja fel, attól nem én vagyok kevesebb

Regős Zsolt karnagy, pedagógus, a Miskolci Nemzeti Színház karigazgatója 1953-ban született. Általános iskolai éveit Tápiógyörgyén töltötte, majd Esztergomban a Temesvári Pelbárt Ferences Gimnáziumban végezte tanulmányait, mellette zongorázni, fagottozni és orgonálni tanult a város zeneiskolájában. A diploma megszerzése után dolgozott a Magyar Rádió Miskolc Körzeti Stúdiójában – mint zenei szerkesztő – a Mezőkövesdi, Tiszaújvárosi Zeneiskolákban zongoratanárként, s közben a Bartók Béla Zeneművészeti Szakközépiskolában korrepetitori, zeneirodalom tanári munkát látott el. Később óraadóként a Zeneművészeti Főiskolán is korrepetitor. 1986-tól a Miskolci Nemzeti Színház korrepetitora, később karnagya és jelenleg is karigazgatója. Operetteket, balettet, musicaleket és zenés játékokat vezényel éveken keresztül. Számos zenés darabban zongorázik színpadon, zenekari árokban. Prózai főszereplője volt az Éjféli operabemutató című zenés darab miskolci előadásainak. Közben megalakította Miskolci Spirituálé Együttest, a Musica Kamarakórust majd a Regős Vokál énekegyüttest. Ezekkel a csoportokkal az ország városaiban és külföldön – versenyeken, fesztiválokon arattak sikereket. Tagja volt a Reflex rock együttesnek és a miskolci Ifjúsági Ház zenés színpadának is. 1992-től a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium énektanár karvezetője. Ebben a középiskolában vezeti a Fráter Kórust. A 30-35 tagú énekkarral vett részt a 2003-ban megszervezett Örömkoncerten (4000 fős egyesített kórusban) Budapesten, 2008-ban Grazban a Kórusolimpián, ahol gospel kategóriában Ezüst diplomát szereztek. Az évek során több vokál együttest szervezett a gimnáziumban: Septeam Company, Sentimental Vocal, Seven Soul Singers. Ezekkel a formációkkal országos és nemzetközi versenyeken értek el jelentős sikereket. A gimnázium 10 éves évfordulójára rendezett gálaest főrendezője, melynek helyszíne a Miskolci Nemzeti Színház volt. Simonné Lichy Ágnessel közösen vezeti a Szent Ferenc kórust. Több éven át karnagya volt a Búza téri Görög Katolikus templom SZITOSZ kamarakórusának. A Bartók+… Miskolci Nemzetközi Operafesztivál programjainak közreműködője. Az Operarockshow vezénylő karmestere. Ezeken a koncerteken 150 tagú nemzetközi zenei apparátust irányít és visz sikerre az 1500-1700 fős közönség nagy megelégedésére. Miskolc város nívódíját 2011-ben nyerte el, 2012-ben magyar zeneművészet kategóriában megyei príma-díjat kapott.

 Ahogy meghallottam egy zeneművet, rögtön le tudtam zongorán játszani

 Ötéves volt, mikor először hallott zenekart. Ez motiválta a zenei pályára, vagy az, hogy szülei és nővérei is tudtak alapfokon zongorázni?

 –Nagyon tetszett az a koncert, amit először hallottam, és talán tudat alatt meg is fogott, de nem ez döntötte el azt, hogy a zene mellett kössek ki. Ahogy nővéreim, és húgom, én is zongoráztam, mert egy polgári családban – még ha falun is éltünk – illik mindenkinek zongorázni. Csak akkor vált számomra világossá, hogy zenei pályára kell mennem, mikor egyik énekórán kiderült, abszolút hallásom van. Édesanyám, nagyon helyesen, úgy vélte, hogy ezt az isteni adottságot kamatoztatnom kell. Ez volt a döntő érv, és egy idő után, a gimnázium első évében, én is beláttam: valóban ez az én utam. Testvéreim is nagyon szerettek zongorázni, csak bennük nem volt annyi kitartás, hogy tovább vigyék, így a középiskola harmadik évében abbahagyták. Húgom megpróbálkozott az ének tanszakra felvételizni, de mivel ez nem sikerült neki, úgy döntött, inkább informatikus lesz.

 Tápiógyörgyén töltötte a gyermekkorát és egy remek kántortanítótól tanult …

 –Úgy van, Vangel Gyula nagyszerű orgonista volt, és a miséken nagyon jól improvizált is. Ő kezdett el tanítani orgonálni, és zongorázni. Jó ember volt, és kiváló zenész.

 Amíg mások fociztak, kint voltak a szabadban, addig önnek szolfézsre, zongorára kellett járnia. Ez nem okozott gondot?

 –Dehogyisnem! Úgy osztottam be az időmet, hogy focizhassak is a zenetanulás mellett. Házunk udvarában összejöttek a srácok, és jókat futballoztunk. Viszont egy enyhe szívprobléma miatt hamar kifulladtam, és édesanyám úgy döntött, hogy ne sportoljak annyit. De nem csak a foci az, amire külön időt kellett szakítanom, mert gyermekkoromtól hobbim a vasútmodellezés. Isteni adottság révén, ahogy meghallottam egy zeneművet, rögtön le tudtam zongorán játszani, így „csak” a technikát kellett fejleszteni. Még a konzervatórium első évében is voltak technikai gondjaim…

 Az abszolút hallás azzal is jár, hogyha meghall egy hamis hangot, az szinte fizikai fájdalommal jár?

 –Majdnem fizikai fájdalmat okoz, ha nincs intonálva egy zenekar, vagy ha nincsenek felhangolva a hangszerek, nem beszélve arról, ha valaki hamisan énekel. Tizenkét évesen egy idősek otthonában kellett zongoráznom egy nagyon lehangolt zongorán. Ha jól emlékszem egy teljes nagy szekunddal szólt lejjebb. Éppen Bartókot játszottam, és amikor leütöttem egy fisz billentyűt, s azt hallottam, hogy ott e hang szól. Erre automatikusan javítani akartam, mire felborult az egész darab. Ha transzponálás szükséges, akkor sem jó az abszolút hallás, de azért van a szakma, hogy megtanuljam, hogyan kell a zeneműveket átírni eredeti hangnemből egy másik hangnembe.

 Miért a távoli esztergomi ferences gimnáziumot választották ki ön számára a szülei?

 –Zenésznek neveltek, és az irányvonal szerint zeneművészeti szakközépiskolában kellett volna tanulnom, de akkoriban a konzervatóriumoknak nem voltak kollégiumaik, és nem akarták, hogy albérletben lakjak. Így a szüleim úgy gondolták, hogy akkor egyházi gimnáziumba járjak, ahogy anno ők is. Édesapám a pesti piaristáknál tanult, míg édesanyám az angol kisasszonyoknál. Tápiógyörgye a Váci Egyházmegyéhez tartozott, és onnan, ha katolikus gimnáziumba való továbbtanulásról volt szó, az esztergomi ferenceseket választották. Nagyon kemény időszak volt ez politikailag, és nagyon pártos igazgatónk volt az általános iskolában. Mindettől függetlenül nem tett keresztbe nekünk, és ezért hálás vagyok neki.

 Mindketten esztergomi ferences öregdiákok vagyunk, és tudjuk, az iskola kórusa mindig is híres volt. Énekelt benne?

 –Jó volt a kórus, de azt, hogy híres is lett volna, azt nem tudtam megállapítani, mert akkoriban még kevés nyilvános fellépés lehetett. Néha elmentünk a győri bencésekhez egy közös rendezvényen énekelni. Főleg misén énekeltünk, és megtanultuk a gregorián technikát. Kamill atya volt a kórus vezetője, remekül csellózott, és híres festő is volt; több balatoni kápolnában láthatók alkotásai. Jó volt kórusban énekelni, de – nem nagyképűségből mondom – , a zeneiskolai tanulmányok miatt sokkal többet tudtam a többieknél. Kijártam a szigetre a városi zeneiskolába. Akkor még Szabó Tibor volt az igazgató, és nagyszerű zongoratanárnő oktatott, Klinda Magdolna. Reményi Károlyhoz pedig fagottozni jártam. Akkoriban nagyon kevés fagottos volt országban, és nyitva állt volna előttem a pálya, de mégsem jutottam el odáig, hogy profi módon tudtam volna ezen a hangszeren játszani. Így maradt számomra a zongorázás, s közben a miséken orgonáltam. Ez adta az ötletet ahhoz, hogy az érettségi után orgona szakon tanuljak a miskolci zeneművészeti szakközépiskolában Virágh Endre orgonaművész irányítása mellett. Tehát a gimnázium után négy éven át zenét tanultam a konziban, orgonából érettségiztem, s közben kórusokban énekeltem, kántorkodtam, zenés színházaknál közreműködtem és rockzenekarokban játszottam. A cél az volt, hogy a Zeneakadémián orgona szakon végezzek.

 Úgy gondolta, hogy meg lehet élni az orgonálásból?

 –Ezt nem mérlegeltem. Orgonaművész szerettem volna lenni, hiszen olyan nagy műveket játszottam, hogy lehetett volna belőle pálya. Később az egri bazilika orgonista állása majdnem az enyém lett. Az orgonaszak után egy évet tanítottam zeneiskolában, majd elvégeztem a miskolci főiskolán a zongora-karvezetés-énektanári szakot, ahol Reményi János tanár úr karvezetésre, zenekarvezetésre is megtanított. S az ott tanultakból pályám eddigi 30 évét fel tudtam építeni.

 Rockkal, operával, operettel, musicallel, klasszikus zenével, régi és modern egyházi zenével egyaránt foglalkozik. Nem gondolt arra, hogy ezt a tudást Pesten kamatoztassa?

 –Amikor a második diplomámat megszereztem, felvetődött az, hogy tudásomat a fővárosban kamatoztassam. Viszont láttam azt, hogy Miskolcon nagyon sok kiaknázatlan művészi lehetőség van. Nincs megfelelő kántorság és kórusvezetés, ráadásul gospel és spiritualé vonalon sem történ semmi. Tehát sokkal több lehetőség kínálkozott számomra Miskolcon. Említette, mennyi mindennel foglalkozom, és bizony többen nekem szegezik a kérdést, hogy lehet-e minőségileg egyformán művelni az összes stílust. A válaszom: megfejtem a kottaképet, ahogy azt is, mit szándékozik közölni egy zeneszerző a zenei fakturával, a szövegi környezettel, történelmi háttérrel. S ha ez sikerül, akkor már rossz nem lehet. Így építem fel mind a könnyű, mind a klasszikus zenét. Egyedül a népzene és a magyar nóta az, amit nem művelek.

 Odamentem a rockbandához, és gyakorlás nélkül rögtön lejátszottam a melódiát

 A rockzenét hobbiból művelte?  

–A rock az egyik passzióm volt. Az orgonát, a vezénylést gyakorolni kellet, míg odamentem a rockbandához, és gyakorlás nélkül rögtön lejátszottam a melódiát. S ha már itt tartunk nem a kemény, hanem a dallamos rockot szerettem.

 Erről jut eszembe, hogy a ferences gimnáziumban beat zenekarban is játszott.

 –Ha túl sokat gyakoroltunk, az nem nagyon tetszett az atyáknak, mert úgy gondolták, az a tanulás rovására megy, de engedték, hogy játsszunk, hiszen az iskolabálokhoz kellett zenekar. Akkor az Illéstől, a Beatlestől vettünk át azokat a dalokat, melyek megoldhatók voltak néhány akkordból. Már akkor azt próbáltam elérni, hogy több szólamban énekeljünk. Engem kifejezetten zavar, ha egy szólamban szól valami, vagy ha például egy zenekarban több gitáros ugyanazt játssza. Ezt azért nem tudom elfogadni, mert egyhangúvá teszi a produkciót. Így azt vallom, hogy több szólamban énekelni, az az igazi érték.

 A kórusvezető, a karnagy mindig elől áll, nem úgy mint a zenészek, nem beszélve az orgonistáról. Ez nem járt először nagy drukkal?

 –Nekem zeneileg és pedagógiai szempontból sokat kellett fejlődnöm ahhoz, hogy előre álljak. A főiskolán, 25 éves koromban létrehoztam egy kamarakórust, és Reményi tanár úr bíztatott, hogy csak így tovább, mert van ehhez tehetségem. De nagyon sokáig azt tartottam magamról, hogy háttérmunkás vagyok. Hiszen a korrepetítor sosem áll elől. Amikor vokál együttest vezettem, akkor sem vezényeltem, hanem ültem a zongora mellett, és fejjel intettem be. Nem akartam tehát elől állni, de a sors úgy hozta, hogy kell. A színhát karmestere előadás előtt egy órával eltörte a karját, és telefonáltak, hogy mivel végig korrepetáltam a művet, én vezényeljem le. Képzelhetik, mennyire izgultam, mert nem is árokban, hanem a színpadon kellett egy gálaműsort levezényelnem. Ismertem a zenei megformálásokat, de soha nem vezényeltem ezeket a darabokat, ráadásul próbalehetőségem sem volt. Igaz, előtte vezényeltem kórusokat, de a módszer egészen más. A kórus vezénylésében a mimika, a test rezdülése is fontos, ám a zenekart csak kézzel irányítjuk. Ráadásul az énekkar a betanítás során megszokja a mozdulataimat, míg a zenekarnál azzal kell foglalkoznom, hogy együtt legyenek a zenészek, szépen szóljanak, megfelelő esztétikummal, stílusosan.

 A színházba először Selmeczi György karmester hívta?

 –Így van; a Lila ákác darabot adta elő a miskolci legendás társulat. A produkcióban Selmeczi György a színpadon zongorázott. De azt mondta, neki rengeteg a teendője, így szükséges, hogy váltsa valaki. Felesége volt a zongoratanárnőm, így aztán én kerültem be a darabba – én voltam Leo, a bárzongorista, akinek a múlt század fordulóin divatos kuplékat kellet játszania. Ezután évekig nem hívtak, míg be nem mutatták Illés Lajos Csongor és a Tündér zenés játékát. Szükség volt a darabban egy vokálra, és akkor már nekem megvolt a Regős-vokálom, amivel többszólamú spirituálékat adtunk elő. Felkértek minket ehhez a darabhoz, majd ezután addig nem voltam színház-közelben, míg Galgóczy Judit főrendező el nem határozta, hogy operát is játszik majd a színház, amihez jó zenészek kellenek. A meghallgatásokon kísértem a zenészeket, és úgy döntöttek, hogy korrepetítori státuszt adnak nekem. Szép lassan mente felfelé a létrán, eljutottam a karmesterségig, majd, mivel láttam, hogy a kórusnak nincs gazdája, elvállaltam a karigazgatóságot. Most már nem vezényelek darabokat, hanem „csak” karigazgató vagyok.

 Még a ’90-es évek elején láttam olyan Cigánybárót és Csárdáskirálynőt, amit ön vezényelt. Mit érzett akkor, mikor először olvasta a színlapon a nevét?

 –Ezen akkor nem gondolkoztam. Nagyon sokat kellett dolgoznom, hogy egy adott produkció megszülessen, arról nem is beszélve, hogy családomnak el kellett fogadni azt, hogy reggel 7-től este 10-ig bent voltam a színházban. Most visszanézve jó látni, hogy számos darabban ott szerepel a nevem.

 Nem vagyok olyan típus, aki harcolna egy-egy darabért

 Nem egy művésszel készítettem interjút, de azt látom, önből teljesen hiányzik a hiúság.

 –Nem látom magamat kívülről – úgy élek, ahogy neveltek. Természetesen voltak vágyaim, hogy miket szeretnél vezényelni, de nem vagyok olyan típus, aki harcolna egy-egy darabért. Mindig azon voltam, hogy a lehető legjobb minőséget nyújtsam, megfeleljek a rám bízott feladatnak. Ha ezt valaki észrevette – ahogy hajdani igazgatónk, Hegyi Árpád Jutocsa – nagyon sok munkával látott el. Nem bújtam ki a feladatok alól, szívesen elvállaltam azokat. Hatalmas nagy dolog egy darabot vezényelni, és ezzel egy 700 fős nézőtér hangulatát befolyásolni. A következő vezetés már nem így értékelte a munkámat, de nem kezdek el harcolni, és sértett sem vagyok. Jó tudom, mire vagyok képes szakmailag, ha valaki ezt nem használja fel, attól nem én vagyok kevesebb. Megtalálom azokat a helyeket, ahol kamatoztathatom a tudásomat, ilyen a Fráter Kórus.

 27 éve van a miskolci nemzetinél, sosem gondolt arra, hogy más színházhoz szerződjön?

 –Olyan kollegialitás működik ebben a színházban, hogy nem tudnék innen elszerződni. Nemrég hirdetett az Operettszínház karigazgatói állást, s akkor felvetették rokonaim, nem mennék-e föl Pestre, de nem akartam váltani.

 Szükséges, hogy a kórusvezető jó pedagógus is legyen, olyan osztályfőnök, akit a különböző problémákkal fel lehet keresni?

 –A gimnáziumi kórusnál osztályfőnöknek kell lenni, míg a felnőtt, a színházi kórusnál pszichológusnak. Egy profi kórusról van szó, ahol a tagok fizetésért dolgoznak, tehát más a hozzáállás, mint a gyerekeknél. Meg kell értenem, hogy mi is probléma, és azt hogyan kezeljem. Ez korán sem könnyű. Ezen kívül arra kell törekednem, hogy minél több sikerben legyen részük.

 A karvezető tudja a maga képére alakítani a kórusát?

 –Meg is jegyezte a színház vezetése, hogy az énekkarod pontosan olyan szerény, mint te vagy. Holott egy színház énekkarának exhibicionistábbnak kéne lenni, hogy az egyéniségek jobban kicsillanjanak. Az iskolai énekkarnál pedig néhány éven belül azt a vonalat képviselik a gyerekek, amit én szeretnék.

 Nagyon sok kórust vezet városszerte, így a Szent Ferenc Kórust is.

 –Ezek a feladatok megtalálnak, és nem én harcolok a posztokért. A Szent Ferenc Kórus vezetése nagy kihívást jelentett, mert akkor nem álltak magas színvonalon. Keményen dolgoztam velük, s nem engedtem a minőségből. A Búza téri Görög Katolikus templom SZITOSZ kamarakórusának vezetésére a parókus kért föl, és hat-hét évig vezettem ezt az együttest, aminek hála megismertem a görög és ószláv egyházi zenét. Eljutottunk odáig, hogy tévés közvetítésben énekelhettünk.

 1992-től a miskolci Fráter György Katolikus Gimnázium énektanár karvezetője. Ebben a középiskolában vezeti a Fráter Kórust. Igaz, hogy ennek az iskolának alapító tanára?  

–Ez az iskola már működött az államosítás előtt, és az érsekség úgy döntött az újraindítás mellett. Az alapító igazgató meghívott tanítani, elvállaltam, de közöltem, hogy igen elfoglalt vagyok, így csak az órák idejére leszek az épületben. Most viszont sokkal több időm van a kórussal foglalkozni.

 Mennyire divat ma kórusban énekelni?

 –Ma sajnos nem divat a kóruséneklés, annyira, hogyha a színház a kórusba hirdet meghallgatást, alig van rá jelentkező. Aki iskolánkba kéri felvételét, többnyire beírja, szeretne a Fráter Kórus tagja lenni, de aztán ez valahogy elfelejtődik. Nagy türelmet igényel ez a munka, mert nem kötelező kórusban énekelni, így meg kell teremteni a motivációt. Ilyen például a versenyeken való fellépés, a kirándulási alkalmak.

 A Fráter Kórus a Padlásban is énekel.

 –Amikor a darab koncepciójáról esett szó, felvetődött, jó lenne, ha kórus is énekelne benne. A színház kórusa akkor külföldön szerepelt, s én akkor felajánlottam, hogy a Fráter Kórus vállalná a fellépéseket. A gyerekek nagyon szeretik a színház légkörét, élvezik a szerepléseket, bennük még nem él semmilyen drukk, izgalom, és bizony büszke vagyok rájuk.