vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.17. 

Csorja Gergely: Egy tőről fakadnak

Az elmúlt harminc év legnagyobb politikai botránya sokakat leplez le. A magyar Watergate-ügy neve Laborc–Portik-ügy. Szilvásy György titkosszolgálatokért felelős miniszter utasítására és tudtával Laborc Sándor, a Nemzetbiztonsági Hivatal főigazgatója felveszi a kapcsolatot Portik Tamással, az ismert alvilági figurával, és megbízza, hogy szerezzen kompromittáló felvételeket fideszes politikusokról.

A beszélgetést a Nemzetbiztonsági Hivatal rögzíti, hogy milyen körülmények között, kinek az utasítására, nem tudjuk. A felvételből egyértelműen kiderül, hogy Portik Tamás része egy ezidáig rejtett bűnözői körnek. Egy bűnözői körnek, mely aktívan részt vesz a politikában. Portik Tamás, azért ajánlja fel szolgálatait, azért támogatja az ún. baloldalt, mert azzal egylényegű, mert így biztos lehet büntetlenségében. Laborc Sándor mint a Gyurcsány-kormány titkosszolgálatának vezetője, pedig azért ül le egy ismert bűnözővel, mert az beleillik a szocialista kormányok hatalmi rendszerébe. Nagyon vékony a határ – ha van egyáltalán – Portik és a szocialista káderek között.

Az a magyarázat, amellyel Laborc előállt, hogy ő csak a munkáját végezte, közröhej. A Nemzetbiztonsági Hivatal vezetője sohasem találkozik megfigyelt személyekkel, sohasem gyűjt információkat, a szolgálatok által használt bikkfanyelven szólva: sohasem végez operatív munkát. Mint ahogy a belügyminiszter sem áll ki igazoltatni a 3-as útra.

A Portik–Laborc ügy tehát lényegében a 2010-ben leváltott politikai osztály ügye. Ez a politikai osztály, túlélése érdekében bármire képes. Képes volt létrehozni egy látszólag szélsőjobboldali, látszólag nemzeti pártot. Képes volt finanszírozni több választást, képes volt egykori titkosszolgálati embereket, rendőröket és fogott embereket, pornósokat és prostituáltakat, homoszexuálisokat, futballhuligánokat és legalább két zsidó származású embert – egy nőt, Baló György feleségét és egy auschwitzi túlélő unokáját, Szegedi Csanádot – felhasználni, hogy létrehozzanak egy masírozgató, egyenruhafetisiszta pártot, csak ezért, hogy a Fideszt jobbról és balról is be tudják keríteni.

Miután a 2010-es választásokon elbuktak, most osztódással szaporodva új pártokat hoznak létre. Ezek az új pártok csak annyiban különböznek a 2010-ben lecsonkolt törzstől, hogy egyenként gyengébbek. Most még csak ágként próbálnak gyarapodni, a földben maradt gyökérzetből éppen csak kisarjadtak, de a végcél nem kétséges: hatalmas, a magyar társadalmat leárnyékoló, elsorvasztó fává akarnak nőni. Hogy melyik ágból lesz a törzs, még nem tudjuk. Nem tudjuk, hogy az MSZP, a Jobbik, az Együtt 2014 vagy valamelyik másik társaság nő fel először a lombszint fölé. De abban biztosak lehetünk, hogy bármelyik társaság is erősödik meg, lényegileg nem különböznek a gyökérzettől. Lényegileg mindegyik a szervezett bűnözésből, az egykori állampártból, illetve idegen érdekeket kiszolgáló haszonlesőkből áll.