vissza a főoldalra

 2013.05.24. 

Csorja Gergely: Szíria

Két éve tart egy véres polgárháborúnak nevezett valami, amiben embereket kínoznak, városokat lőnek rommá és egy újabb, egykoron működő államot tesznek tönkre. Akik bármiféle értelmes fejtegetést, bármiféle rendszerfelismerő és leleplező gondolatot blokkolni akarnak, azok általában összeesküvés-elméletnek minősítenek minden olyan teóriát, amelyben a rendszer befolyásolása vagy kialakítása mögött álló erőket nem nevezik meg egyértelműen. Ilyenkor az elmélet megfogalmazója, ahogy én az első mondatban, általános alanyt használ. Attól természetesen felismerhető, megnevezhető egy folyamat, hogy a folyamat mögött álló erőket nem tudjuk név szerint megnevezni. De most, Szíria és úgy általában az arab-tavasznak nevezett forradalom- vagy lázadássor mögött álló szervezőkről, ha voltak egyáltalán ilyenek, szinte semmit sem tudunk. Kik azok az ők, akik Szíria feldúlását megszervezték?

Azért is nehéz választ adni, mert a háttérhatalom általában az érdekek mentén lepleződik le. A kinek az érdeke kérdés, már sok valódi összeesküvést, titkosszolgálati manipulációt és, hogy politikailag korrekt kifejezést használjunk lobbitevékenységet leplezett le.

De kinek az érdeke, hogy az ifjabb Asszad stabil rendszerét megdöntse? Nem tűnik valószínűnek, hogy Izrael érdekében állna egy fundamentalista muzulmán állam létrehozása a szomszédban, márpedig Asszad rendszerét most leginkább ezzel a céllal akarják megdönteni, hogy valami hasonló államalakulatot hozzanak létre. Természetesen itt felvetődik annak a lehetősége, hogy Izrael egyszerűbben tud kezelni egy káoszba zuhanó, szuverén állam nélküli területet, mint a szervezett hadsereggel rendelkező Asszad féle Szíriát, illetve azt is feltételezhetjük, hogy az amerikaiak bevonulását kívánták elérni a konfliktus elmélyítésével. A valóság az, hogy egyik elméletre sincsenek bizonyítékok és a Földközi-tenger térsége az elmúlt években olyan kaotikus hellyé vált, ahol ember legyen a talpán, aki kiismeri magát.

A szíriai polgárháború 2011 márciusában kezdődött a tunéziai események hatására kormányellenes demonstrációkkal. Az emberek az Aszadista politikai elit autoritárius hatalomgyakorlása ellen tiltakozva vonultak utcára. Itt szinte biztosan tetten érhető az amerikai szervezetek ténykedése és feltételezhetjük, hogy Izrael is aktívan részt vett a kétségtelenül létező elégedetlenség felerősítésében. A demonstrálók kezdetben csak reformokat követeltek, nem rezsimváltást. Részben a rendfenntartók erőszakos beavatkozása miatt a tüntetések zavargássá fajultak. A rendőrség meglehetősen brutális eszközökkel lépett fel, éles lőszerrel lőtt az emberekre, a lázongások gyorsabb elfojtása érdekében pedig harckocsikat, sőt hadihajókat is bevetettek.

A fegyveres harc megjelenése nem valószínű, hogy érdekében állt Izraelnek, hiszen az Izraellel nem túl jó viszonyban álló Törökország szinte azonnal a lázadók segítségére sietett, igaz titokban.

Novembertől a Rijád al-Aszad tábornok vezetésével megalakult SZSZH indított gerillaháborút a hadsereg ellen. A kezdetben kizárólag könnyűfegyverekkel rendelkező lázadók a szomszédos arab országok és Törökország hathatós támogatásával jelentős katonai erővé nőtték ki magukat, 2012 őszéig már az ország több települését ellenőrzésük alá vonták. A fegyverek érkeztek nagy valószínűséggel a volt szovjet tagköztársaságokból is és bizonyos jelek arra utalnak, hogy amerikai haditechnika is megjelent a térségben. A helyzetet azonban tovább bonyolította, hogy 2012 nyarán az ország északkeleti részén lakó kurdok milíciái is beavatkoztak a harcba. A kurd lázadók egyszerre kerültek összetűzésbe a kormányerőkkel és az SZSZH-val, ennek ellenére egészen Aleppóig nyomultak előre. A polgárháborúból egyben vallási háború is lett. A helybéli keresztények és alaviták a többségben alavitákból álló Aszad-rezsimet támogatják, míg a lázadók többsége a szunnita lakosság soraiból kerül ki. A szélsőségesebb felkelők rendszeresen hajtanak végre támadásokat a keresztény és alavita közösség ellen, míg a hadsereg és a kormányt támogató Sabiha milícia az ellenzéket támogató szíriai települések lakossága között rendez vérfürdőket.

2012 júniusának közepére az ellenzék és a kormányerők közötti harc annyira kiszélesedett, hogy az ENSZ vezető személyei és az Egyesült Államok a felkelést már szabályos polgárháborúnak minősítették.

A háborút az teszi különösen közelivé, hogy a különböző videomegosztókon százával találunk felvételeket a harcokról, a megtorlásokról, kínzásokról és szenvedésről. Úgy látszik mindkét oldalon divattá vált felvenni mindent. Talán az egyik legmegdöbbentőbb videó, amikor mindkét oldalról láthatjuk ugyanazt a harci eseményt. A kormányerők t-72-es harckocsijai cirkálnak a városban és nem mellesleg mindent szétlőnek, ami mozog, miközben a felkelők hatalmas vállról indítható rakétával készülnek kilőni az egyik harckocsit. Sikerrel járnak. Soha nem volt még lehetőség háborút biztonságban ilyen közelről nézni.

Időről időre leírom ezeken a hasábokon, nem kidobott pénz a hadsereg fejlesztése és, hogy nem érünk rá. Azonnal hatalmas erőkkel kell fejleszteni, pontosabban kialakítani nem létező haderőnket, mert bármikor háborús konfliktusba kerülhet bármely ország. Mi is. És akkor már nem lesz idő haderőt fejleszteni, akkor egyik napról a másikra zuhanhat szét minden. Úgy mint a volt Jugoszláviában, vagy mint most Szíriában.