vissza a főoldalra

 2013.05.24. 

Már most vonzóbb a tanárképzés

Intézkedéseink azt szolgálják, hogy a pedagógusok megbecsültsége érezhetően és gyorsan növekedjen

Az idei felsőoktatási felvételi jelentkezések adatai alapján megfordulni látszik az elmúlt években a tanárképzést érintő negatív tendencia. Amíg 2009-ben mindössze 114-en jelentkeztek természettudományos mesterképzésre, idén 675-en kérték felvételüket természettudományi tanári szakokra. Szerkesztőségünk vendége Dr. Hoffmann Rózsa köznevelésért felelős államtitkár.

 A felvételi jelentkezések adataiból levonhatjuk azt a következtetést, hogy nőtt a presztízse a pedagógus szakmának, életpályának?

 Úgy helyes, ha egy év jelentkezési adataiból, statisztikából még nem vonunk le határozott következtetéseket. Az viszont tény, hogy a természettudományos tanárszakokra 675-en jelentkeztek, ami lényegesen meghaladja a korábbi évek ez irányú adatait. A számok jelentős mértékű növekedése azzal a reménnyel kecsegtet, hogy megfordul a trend, és a jövőben sokkal több tehetséges fiatal jelentkezik azokra a tanári szakokra, amelyek iránt az érdeklődés a korábbi években megcsappant. A kormány nemzetstratégiájában hangsúlyosan jelenik meg a műszaki és a természettudományos képzés fejlesztése, ehhez azonban felkészült tanárokra van szükség, mivel hogy a természettudományok iránti érdeklődést és ismereteket a közoktatásban kell megalapozni. Hiába adunk óriási keretszámokat a felsőoktatásban a reáltudományoknak, ha a köznevelés csak a humán tantárgyakra összpontosít. Minden bizonnyal nagy mértékben hozzájárult az idei változáshoz, hogy a kormány létrehozta  a Klebelsberg tanulmányi ösztöndíjat, amely a fiatalokat anyagilag is motiválja a tanári pályára.  A Klebelsberg ösztöndíj havonta elérheti a 75 ezer forintot. Ezt az összeget a hallgató szabadon használhatja fel, nem kell visszafizetnie. De természetesen a diploma megszerzése után a szerződésben vállaltakat teljesítenie kell. A pedagógus életpályamodell is a hivatás rangját emeli majd az által, hogy kiszámítható előrelépési lehetőséget, magasabb anyagi megbecsülést biztosít a tanítóknak, tanároknak.

 Nagy kérdés, hogy az egyetemet végzett tanárok el is tudnak-e helyezkedni, illetve, nem csupán „ugródeszka” számukra a pedagógusi oklevél. Tehát a szakmában maradnak –e?

 –A Klebelsberg ösztöndíj egy szerződés megkötése után illeti majd meg a fiatalokat, akik kötelezettséget vállalnak arra, hogy tanári pályára mennek, hiszen ezért kapják az ösztöndíjat. Akik nem akarnak elhelyezkedni a pályán, azok nem részesülhetnek belőle.  Az állam pedig nemcsak meghatározott összegű támogatást folyósít, de gondoskodik is a fiatal elhelyezkedéséről. A nagyobb állami szerepvállalás, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ létrehozása áttekinthetővé és tervezhetővé tette a köznevelés rendszerét. Az egységes irányításnak és felügyeletnek köszönhetően jó  előre, meglehetős pontossággal fel lehet mérni, hogy néhány év múlva milyen szakos tanárokra lesz szükség, és meg lehet határozni a képzési létszámokat is. Ezzel az a célunk, hogy ne legyenek állás nélküli tanárok, és hogy legyen elég szakpedagógus az iskolákban.

 A társadalmi megbecsültség is lényeges, mert ma még mindig sokan derogálóan nyilatkoznak a pedagógusokról, főleg azokról, akik általános iskolában oktatnak.                                                                                                        

–Akik a pedagógusokat becsmérlik, nem tudják, hogy sok tanító, tanár nehéz körülmények közt él, s csak a hivatástudat tartotta meg  a pályán. Jó 60 évvel ezelőtt a kommunista hatalom a pedagógusokat „veszélyes elemekként” tartotta számon, hogy könnyebben hathasson rájuk:  anyagilag kiszolgáltatottá tette őket, a társadalmi hierarchia mélyére nyomta a hivatás gyakorlóit. Szinte csodával határos, hogy a sokszor megalázott, méltatlanul alacsonyan fizetett pedagógustársadalom egésze mégsem vált a kommunista hatalom elvtelen kiszolgálójává. Ha így lett volna, akkor 1990-ben nem történt volna meg a rendszerváltoztatás sem, hiszen akkor csupa „egyengondolkodó” fiatal hagyta volna el az iskolapadokat. A pártállami évtizedek alatt sok tanár rájött, hogyan lehet „megadni a császárnak azt, ami a császáré, és az Istennek, ami az Istené”. Számos olyan történetet ismerünk, hogy a pedagógusok a súlyos fenyegetettség ellenére is miként voltak képesek az igazságot tanítani a gyerekeknek. Az általánosító, derogáló kijelentések azért veszélyesek, mert azokkal kiváló, elhivatott tanárokra is bélyeget sütnek. Természetesen mindig is voltak, és félő, egy darabig még lesznek olyan pedagógusok, akik nem állnak a hivatásuk magaslatán. Elképzelni, elvárni lehet, de a valóság csak lassan engedi meg, hogy a 150 ezres pedagógustársadalom összes tagja kiválóan teljesítsen. Intézkedések azonban éppen azt szolgálják, hogy a pedagógusok megbecsültsége érezhetően és gyorsan növekedjen. Ez nem csak anyagi kérdés. A támogató szaktanácsadás, az ellenőrző tanfelügyelet és a minősítő rendszer, amely külső objektív szakmai szempontok szerint minősíti a pedagógusokat, a majdan megalkotásra kerülő etikai kódex, az ösztöndíjak mind azt szolgálják, hogy jellemzővé váljon a kiválóság,. Ezzel visszaszerezhetjük a társadalom részéről a pedagógusok munkájába vetett bizalmat is. De ne legyünk naivak! Még sokáig szembesülni fogunk azzal a jelenséggel, hogy egyedi pedagógiai hibákat, eseti vétségeket a közvélemény és a média általános jelenséggé nagyít fel. Ezért is kell arra törekedni, hogy kiválóan dolgozzék minden pedagógus, hogy a társadalmi megbecsültségük látványosan emelkedjék. Azoknak, akik általánosságban negatív véleményt alkotnak, fel kellene tenni a kérdés: nekik vagy gyermekeinek volt–e, van-e olyan tanára, akire felnéztek. Bizonyára mindenki azt válaszolja: nem is egy. Ezek a nevelők vannak többségben. Ha nem így volna, már régen tönkre ment volna a magyar iskolarendszer.

 Mit mutatnak az adatok a nemek szerinti elosztást illetően? Az előző évekhez viszonyítva több férfi jelentkezik a tanári szakokra?

 –Ezt az idei adatok most még nem részletezik. Köszönöm a kérdést, utána fogok nézni. Bizony jó lenne, ha minél több férfi tanár lenne a pályán. A pedagógus életpályamodell - remélem – majd ezt az eredményt is meghozza, hiszen olyan fizetéseket kínálunk, melyek a férfiak számára is vonzóak lehetnek.

 Másik témánk: 2014. szeptemberétől három éves kortól kötelező az óvodába járás. Mit szolgál a korai intézményes nevelés?  

–A szakemberek világszerte egyetértenek abban, hogy a kisgyermek fejlődése elindul az anyaméhben, és az az optimális, ha világrajövetel után az első három év alatt az édesanya, a család neveli a gyermeket. Három és hat éves kor között felgyorsul az értelmi, érzelmi és a testi fejlődés. Ez az az életkor, amikor az alapkészségek látványosan kibomlanak, vagyis kirajzolódnak a későbbi tanulási életút lehetőségei. Az a gyerek, akivel ebben az életszakaszban nem beszélgetnek eleget, aki nem tanul verseket, dalokat, annak lelassul a szókincsfejlődése, és a szocializációs készségei is nehezen vagy nem alakulnak ki. Mindemellett a kisgyerek ebben az életkorban már igényli a játékot a kortárscsoport tagjaival. Egyes felmérések szerint 3 és 6 éves kor között olyan mértékű a különböző képességek és alapkészségek fejlődése, hogy ha ezt az időszakot nem használjuk ki eléggé, többévnyi, alig, vagy nem behozható lemaradást szenved el a kisgyermek.

Magyarországon a társadalom kettéosztottsága ez idáig sokszor megpecsételte a gyerekek sorsát. Ha az a célunk, hogy minden gyereknek meglegyen az esélye arra, hogy adottságainak, ambícióinak megfelelően fejlődjön, akkor az államnak segítséget kell nyújtani mindenkinek, hangsúlyosan az elmaradott körzetben élőknek. Kézenfekvő válasz tehát, hogy legyen mindenütt óvoda, képzett óvónőkkel, ahol a gyerekek képességeit tudatosan fejlesztik. Ezért rendelkeztünk úgy, hogy három éves kortól minden gyereknek óvodába kell járnia. Miután ezt egyes családok kis ijedelemmel fogadták, megteremtettük a kivétel megadásának lehetőségét a törvényben. Ma az óvodás korú gyermekek 90 százaléka óvodába jár, tehát nem okoz nehézséget a törvény bevezetése. Ráadásul Európa számos országában három éves korban kezdődik a kötelező intézményes nevelés.  Ha minden gyerek óvodába jár majd, akkor erősödhet az iskola-előkészítő funkció, és így az első osztályos gyerekek között kevesebben lesznek, akik képtelenek végigülni a tanórákat vagy nem értik meg a tanító szavait. Az ilyen gyerekek nem rosszak, hanem egyszerűen nincsenek hozzászoktatva az alkalmazkodáshoz, a kitartó figyelemhez, a munkavégzéshez, az együttműködéshez stb. Ennek a törvényhelynek az eredményei nem azonnal, hanem - mint a pedagógia gyakorlatában ez természetes - esetleg csak évek múlva mutatkoznak meg. Viszont már rövidtávon mérni lehet majd, hogy csökken-e és mennyivel a nehezen kezelhető gyerekek száma az iskoláskor kezdetén.

 Felvetődik a kérdés: van-e ehhez megfelelő számú férőhely?

 –Országos szinten már most elegendő a férőhely, de ahogy az iskolák esetében is megfigyelhető, mindez régiónként változó. A sűrűbben lakott településeken, egyes fővárosi kerületekben előfordul, hogy hiány van. Éppen ezért már 2011-től EU-s pályázatokkal segítettük az óvodalétesítéseket. Több mint egy év van hátra a kötelező óvodakezdésig. Minden polgármesternek tudnia kell, hogy hány gyermek tölti be jövőre a három évet. Ennek függvényében az önkormányzatok felelőssége és feladata a lehetőségek felkutatása, az elegendő óvodai férőhely biztosítása. Felújítással, bővítéssel vagy óvodaépítéssel.

 Akiket iskolaéretlennek nyilvánítanak, azok az új törvény szerint maradnak az óvodában, vagy felkészítő osztályba járnak?

 –A sajtóban többször félremagyarázták ezt a passzust is. Az igazság az, hogy egy évig még óvodában maradhatnak azok a gyermekek, akiket a szakértő bizottság még nem tartott elég fejlettnek az iskola megkezdéséhez. Ha a gyermek már betöltötte a hetedik életévét, akkor a bizottság ismét megvizsgálja, hogy engedhető-e és milyen iskolába. Előkészítő vagy felkészítő ún. nulladik osztály nem létezik a törvény szerint.

Medveczky Attila