vissza a főoldalra

 

 

 2013.05.31. 

Szeretethíd 2013 – református önkéntes napok szerte a Kárpát-medencében

Május 24-25-e között rendezték meg a Szeretethíd elnevezésű református önkéntes napot. A rendezvénybe a kárpát-medence számos református gyülekezete is bekapcsolódott.

Az első ilyen alkalmat 2009-ben szervezték meg, abban az évben amikor a kárpát-medencei református egyházak kifejezték egységesülési szándékukat Debrecenben. Az első önkéntes nap sikere után aztán 2012-ben, több mint 11.000 önkéntes részvételével megismételték az akciót. Az idei tehát már a harmadik alkalom lesz, amikor a Szeretethíd keretében számos segítségnyújtó akció valósul majd meg szerte a Kárpát-medencében.

A Szeretethíd célja, hogy a társadalmi felelősségvállalás jegyében munkálkodjanak az egyes ifjúsági csoportok szociális, fejlesztési vagy ökológiai területen, valódi segítséget nyújtva ezzel településeknek, intézményeknek, gyülekezeteknek. Mindezt vidáman, közösségben, egymást megismerve és egymásra jobban odafigyelve kívánják megvalósítani.

A Szeretethíd szeretne rámutatni, hogy bár a jelenlegi válság következménye lehet a családok bezárkózása, magába fordulása, mégis törődnünk kell a környezetünkkel, a környezetünkben élők nehézségeivel. A helyi közösségektől való elszigetelődés folyamatát kell megelőzni, ebben kíván segíteni ez a kezdeményezés – olvasható a rendezvény tájékoztatójában.

Az idei rendezvény egyik újdonsága lesz, hogy a szervezők ezúttal nem csak fiatalokat szeretnék megmozgatni, hanem az egyházak, gyülekezetek minden tagját, kortól függetlenül. A legfontosabb, hogy aktivizáljuk a református gyülekezeteket, iskolákat, intézményeket, hogy mindenki megtapasztalhassa a segítségnyújtás örömét. Különleges alkalom kínálkozik a generációk közötti összefogásra, az egymáshoz való közelebb kerülésre a közös munka, szolgálat által – tájékoztatja a nyilvánosságot a rendezvény hivatalos honlapja.

 Léván május 24-én három helyszínen: a gimnázium udvarán, a templomparkban, a temetőben (Antal Gyula, Kersék János, Kriek Jenő sírja) szépítették gimnazisták a Szeretethíd program keretében környezetünket. Közel harminc diák kapcsolódott be az alkalomba. Köszönet jár a Czeglédi Péter Református Gimnázium diákjainak a szolgálatért. Otthonosabb, szebb lett a környezetük.

 Runyán, a Gömöri Egyházmegye esperesének a gyülekezetében is munkálkodtak a szorgos kezek. Kicsik és nagyok takarították a templomot és a helyi közösségi helyiségeket. A munkálatokban természetesen a Nagy lelkészházaspár is részt vett. A nem messzi Nemesradnóton is bekapcsolódnak a Szeretet-híd akcióba. Kitakarították a templomot, díszbokrokat, virágot ültettek a gyülekezeti ház udvarára.

 

Felvidék.ma